Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Horváth Ákos lett a Hübner Nyíregyháza BS vezetőedzője

Bús Iván visszatér.



:

:

Horváth Ákos lett az élvonaltól búcsúzó Hübner Nyíregyháza BS vezetőedzője, Bús Iván pedig visszatér a csapathoz – jelentette be honlapján klub.

A 42 éves tréner játékosként jól ismert hazánkban, hiszen hosszú karrierje alatt megfordult többek között Kecskeméten, Székesfehérváron, Pakson és Szolnokon, de a csapatainál többet mondanak az eredményei: 90-szeres válogatott, kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes, 2010-ben az év játékosának választották hazánkban. Élvonalbeli pályafutását 2018-ban fejezte be Zalaegerszegen (itt csapattársa volt Mohácsi Máténak), majd még a másodosztályban pattogtatott egészen tavaly decemberig, amikor a Veszprém játékosából az utolsó hónapokra a csapat edzőjévé vált.

Az újonnan igazolt mesternek szinte teljesen új csapatot kell építenie. Kiss Benedek és Kass Balázs Székesfehérváron folytatja, Bazsó Brúnó és Fazekas Csaba sem maradt, mint ahogy a légiósok is máshol folytatják. Az említett magyar játékosokat szerette volna megtartani a klub, de ők más ajánlatot fogadtak el.

Továbbra is nyíregyházi mezben kosárlabdázik viszont a csapatkapitány Szobi Dániel, Vaskó György és Bonifert Bendegúz. Az előző idényben a NYÍKSE-ben kölcsönben szereplő Végső Bálint visszatér, ő a Zöld-csoportban felnőtt tapasztalatot szerzett, az U20-as gárdánknak pedig a legjobbja volt. A fiatalszabály (2003. január 1. után született játékosnak a mérkőzés egésze alatt pályán kell lennie) teljesítésében fontos szerepe lesz.

Nem ő az egyetlen játékos, aki „hazatalál”, ugyanis egy év kitérőt követően visszatér Bus Iván! A 30 éves, saját nevelésű játékos a Blue Sharksban eltöltött ötödik B-csoportos szezonban kulcsszerepet vállalt a feljutásban, majd a 2021–2022-es idényben is fontos tagja volt együttesnek az élvonalban, mígnem felhagyott az A-csoportos játékkal és Fótra szerződött. Mohácsi Máté szerint Ivánnak az öltözőben és a pályán is fontos szerepe lesz.

További érkezőkről is beszámolhatak már:

– Füzi Róbert (24 éves, 194 cm, 2-3-as poszt) élvonalbeli tapasztalattal is bír, az előző idényben a PVSK-ban és Fóton szerepelt, utóbbi csapatában 10 pontot és 4.7 lepattanót átlagolt, szezonbeli legjobb meccsén 25 pontot és 11 lepattanót jegyzett.

– Nagy Simon (22 éves, 188 cm, 2-3-as poszt) a BKG-ból lehet ismerős a nyíregyházi szurkolók számára, már csak azért is, mert a jó kezű hátvéd 2021 februárjában hat triplát értékesítve 24 pontot dobott ellenünk.

– Tarján Izsák (21 éves, 200 cm, 4-es poszt) korábbi U20-as válogatott játékos, a Honvéd neveléseként az előző idényben 11 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen jutott lehetőséghez.

A tervek szerint 12+2-es kerettel dolgoznak, további két-három játékos szerződtetéséhez közel állnak (center; fiatal játékos). Mohácsi Máté elmondta, alapvetően nem terv, hogy azonnal légióst igazoljanak, mert Horváth Ákossal egyetértésben szeretnék előbb megnézni, mire képes a magyar mag, amiben fontos szerep hárulna a nyíregyházi fiatalokra.

– Két évvel ezelőtt komolyan beleálltunk, hogy fel akarunk jutni – mondta az ügyvzető, Mohácsi Máté. – Akkor is nehéz feladatunk volt, ebben a bajnokságban is lesz két-három gárda, amelyeknek hasonló a szándéka. Újjáépülő csapatunkkal az a cél, hogy az élmezőnybe tartozzunk és ha lehetőség nyílik a feljutásra, ragadjunk meg. Az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni a saját utánpótlásunkra. Szeretnénk, ha kezdetben a fiatalszabálynak, majd később a felnőtt magyar szabálynak is megfelelve, a Sportcentrumból kinövő játékosok alkotnák a magot. Ez nem megy azonnal. Azt látni kell, hogy A-csoportban utánpótlást építeni és eredményesen szerepelni akadémia háttérrel, vagy rengeteg pénzzel lehet. Viszont B-csoportban, a Sportcentrum és az Élsport keretein belül kosárlabdázó több mint kétszáz fős bázissal új struktúra mentén foglalkozhatunk a továbbiakban. Közel állunk a megállapodáshoz egy olyan szakemberrel, aki több mint harminc éve ezzel foglalkozik Magyarországon, szeretnénk, ha ő lenne az utánpótlásunk szakmai vezetője. Őt szakmai tanácsadóként a felnőttcsapatnál is elképzelem, Ákosnak és a fiatalabb edzőknek irányt mutathat, de ő elsősorban az utánpótlás kosárlabdáért lesz felelős.

– Felnőttedzőként még én is fiatalnak számítok – vette át a szót Horváth Ákos. – Hosszú játékos pályafutásom alatt többször megfogalmazódott bennem, hogy egyszer edző leszek. A végzettséget hamar megszereztem, kezdetben utánpótlás-csapatot vittem Veszprémben, ami egészen más, mint a felnőttkosárlabda. Ezzel kapcsolatban mindig visszanyúlok egy személyes élményemhez. Az u16-os válogatottnál Váradi Attila mellett hospitáltam. A leghasznosabb gondolat, amit elmondott, hogy az a tapasztalat, amit szereztem nemzetközi szinten is, U18-ig nem igazán ad pluszt a gyerekeknek. A veszprémi felnőtteknél más dimenzióba lépett a tudás átadása, úgy érzem, ez az én világom. Amikor erről elkezdünk beszélgetni, minden földrajzot félretéve, a családommal egyetértésben meghoztuk a döntést. Ezt szeretném csinálni és pontosan azon az úton, amit Máté felvezetett, meg is fogjuk csinálni!

Horváth Ákos személye nem csupán a fiatal játékosoknak lehet segítség, hanem a rutinosabbaknak is, mint például Szobi Dániel.

– Az ötödik szezonomat kezdem meg a nyíregyházi kosárcsapatnál, mindezt úgy, hogy amikor érkeztem, nem számítottam már fiatalnak – emlékezett vissza a csapatkapitány. – Sitku Ernő hívó szavára nem tudtam nemet mondani annak idején, azóta rám talált a szerelem, a család, már tiszteletbeli nyíregyházi vagyok. Akkor Ernő azt a célt vázolta fel, hogy juttassuk fel a csapatot az A-csoportba. Ez a kör sajnos lezárult a kieséssel, de a múlton siránkozni már nem szabad, inkább extra motivációt kell jelentenie, tanulni kell a hibákból és levonni a tanulságot. Ebből új ciklus indulhat, ebben remélhetőleg meghatározó játékosként is szerepem lesz, valamint a fiataloknak szeretném átadni a tudásomat. Nekem is van mit ellesnem Ákostól, aki 40 év felett is aktív kosárlabdázó volt, most hirtelen fiatalnak is érzem magam 34 évesen. Nagyon optimista vagyok és tettre kész!

További hír, hogy a héten megállapodás született a Hübner H-Kft.-vel, amely a továbbiakban is támogatja a kosárlabdát.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés