
:
:
Sokszoros horvát utánpótlás-válogatott kosarast szerződtetett a Szolnoki Olajbányász. Roko Badzim a horvát Cibona csapatából érkezik, a 23 esztendős, 196 centiméter magas játékos elsősorban a kettes pozícióban érzi jól magát.
Badzim a Sibenik nevelése, viszonylag korán, már 17 évesen bemutatkozhatott a horvát legfelsőbb osztályban klubja színeiben. Tizenkilenc évesen már közel 15 pontos átlaga volt, fel is figyelt rá a szlovén Olimpia Ljubljana, s szerződtette a horvát utánpótlás-válogatott kulcsemberét.
Badzim bemutatkozott az Adria Ligában, a Bajnokok Ligájában is, utóbbiban első évében 7,1 pontot átlagolt, a másodikban 8,4 pontot.
Karrierje a mögöttünk hagyott évadban Horvátországban, az egyik legismertebb délszláv csapatban, a Cibona Zagrebben folytatódott. Itt átlagban közel húsz perc alatt 10,7 pontot szerzett, az Adria Ligában valamennyivel kevesebb, 16,3 perc állt rendelkezésére egy meccsen, 7,2 pontos lett az átlaga.
Potocnik személyesen ismeri
Mint azt Pór Péter szakmai igazgató a klub honlapjának elmondta, a játékost Gasper Potocnik személyesen is ismeri, dolgozott vele még Ljubljanában, az ottani tapasztalatok és az elmúlt évek információi alapján esett rá a választás.
Roko Badzim az Olajbányász harmadik légiósa, Marjan Cakarun és Angelo Warner már korábban aláírt klubunkhoz. Mellettük Pongó Máté és Zsíros Péter új ember a nyolcszoros bajnok keretében.

Jó játékos, de legalább olcsó volt..a Zaragoza is vitte volna
Nálunk legalább nem levezető szerb és amcsi légiósokal erősítenek.
Alakul ez!
Szurkolóként kifejezetten örülök annak, hogy nem kapkodtuk el a légiós igazolásokat. (Egyenlőre, így tűnik).
Hajrá OLAJ!!!
Láttam egy videót róla,pont Cakarun ellen játszott.Mit mondjak…Cakarun csak nyomozta a labdát.Na majd most…együtt,egy csapatban.
“Sajnos” simán feledtetni fogja a “nagy” Vojcit…
Szerintem nem lesz rossz a rooster Szolnokon…
A Zaragoza elől szereztük meg, úgyhogy a Falco elrebeghet nekünk egy halk “köszönöm”-öt.
Ez a három légiós többet ér mint a tavalyi hat…
jön még egy jó hármas és megleszünk.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Igazán köszönjük Rúzs.
Csak egy apró kis hiba van a dologban.
A Zaragoza keretében nem utánpótlás válogatotak, hanem felnőtt német, argentín válogatottak nyomják (plusz leigazolták a Dijon-tól Rasheed Sulaimont).
A srác ott maximum a kispad végére jó lett volna.
Akkor te még nem láttad ezt a srácot játszani.10 méterről úgy beveri a triplát,hogy az csak na…Életveszélyes.
Igazán hálásak vagyunk!!!!!!!!
Megesik időnként, hogy még ha le is húzzák a rolót,egy kis fény azért besüt. Szerintem most már tényleg hármas meg ötös kellene! OLAJ!
Pongó Máté, Angelo Warner, Kovács Peti , Juhos Levente , Zsíros Peti, Rudner Gábor, Cakarun , Roko Badzim
Jelenleg így nézünk ki!
Most bennem a legnagyobb kérdés a légiósok száma lesz , majd kiderül!
Hajrá Olaj!
Lesz meg 1 db legios!
Az 1 légiósban biztos voltam csak hallottam olyat hogy összesen 5 légiósunk lesz
NINCS PÉNZ!!
De van, csak messze nem annyi mint nálatok…
Nos, ezt ne vedd készpénznek.
Erre mondják hogy cumi ?
Mármint mire? Ebben nagy tapasztalatotok van, tehát hallgatlak….
Idén is tartjátok majd a két hét sírás-két hét arcoskodás ütemet?
Nem hinném, mivel én nem csináltam egyiket sem, az meg hogy más mit csinál az mindenkinek a szíve joga
Uhhh. Ezt az igazolást részben a koronavírusnak is köszönhetjük. De azért nyugtával a napot, volt már itt olyan “bombaigazolás” ami nem váltotta meg a világot.
Reméljük egy új Alexe lesz belőle!!!
Hajrá Olaj!
Amikor Rowsey is aláírt Szolnokra mindenki azt mondta hogy mekkora vétel!
Triplakirály , rekorder stb.
Aztán tudjuk mi lett!
Ő nagyon extra lesz, komoly külföldi csapatok is szerették volna a csávót. Mindhárom légiós bomba eddig Szolnokon.
Köszi szépen, ahogy megnéztem a highlights videóját nekem az jött le hogy ő inkább szeret dobni mint betörni a palánk alá!