Bajnokság
Horvát tehetségeket igazolt a Pécs
Bár korosztályuk szerint még U18-asok, leginkább a felnőtt csapattal és az U20-as gárdával fognak edzeni.

:
:
Hőgye Patrik személyében egy roppant tehetséges fiatal kosarassal állapodott meg a Pécsi VSK-Veolia arról, hogy csatlakozik a tehetség programjukhoz. Ennek keretében a következő két évben Dragan Alekszics, Andrija Csirics és Juhász Olivér fog neki egyéni fejlesztő foglalkozásokat tartani, és az NB I. A, illetve NB I. B-s csapat edzéseink is tovább fejlődhet majd.
Mellette azonban akad még két olyan horvát fiatalember is, akivel szintén hosszú távon számol a klub. A 16 éves Jakov Jozo Marjanovics, és a 17 esztendős (U18-as horvát válogatott) Franko Josip Jurics. Mind a ketten 3 évre kötelezték el magukat a PVSK-hoz – adta hírül a pvsk-panthers.hu.
Ennek kapcsán pedig az oldalnak Juhász Olivér, a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú szakágának vezetője beszélt.
– Mind a ketten nagyon tehetséges játékosok, ezért is gondolkodik velük kapcsolatban a PVSK hosszú távon. Jurics alapvetően 2-3-as poszton mozog otthonosan, és elképesztően jó fizikai adottságokkal rendelkezik. A korosztályából ilyen értelemben is kiemelkedik. Amire nála nagyon oda kell majd figyelnünk, hogy mentálisan egy kicsit rendbe tegyük, hiszen azért a felnőtt közeg egészen más lesz számára, mint amihez eddig hozzászokott. Marjanovics, a maga 203 centis magasságával minden bizonnyal a 4-es posztra fog majd beérni. Neki fizikálisan még van hova előrelépnie, azonban egy roppant intelligens kosaras, aki előtt szép jövő állhat. A következő években ők az NB I. A-csoportos felnőtt csapatunkkal, és az U20-as együttesünkkel fognak dolgozni. Bár korosztályuk szerint még U18-asok, ott nem is nagyon fognak edzésre járni. A fejlődésük szempontjából hasznos lesz, hogy idősebbek, sokszor felnőttek között kóstolhatnak bele abba, hogyan is csinálják ezt a nagyok.
Fotó: pvsk-panthers.hu

Mi folyik itt Pécsett???
Minden tisztelet a pécsi kosártársadalom irányában, de szerintem nem ez a helyes út a magyar kosárlabda fejlodesenek iranyaban.
Egy ekkora város nem tud fenntartani 2 akadémiát magyar gyerekekbol, es az egymassal valo versengés megteremti azt a helyzetet, hogy már utanpotlas korban hoznak nyakra fore kulfoldieket.
Szamomra az a fo kerdes, hogy az MKOSZ ezt miért hagyja? Ráadasul mindez magyar adoforintokbol tortenik…
Érdekes dolog, hogy igazolnak kettő Horvát gyereket és egyből felnőtt edzésre fognak járni, hogy fejlődjenek. És akkor még csodálkozunk, hogy nincs jó Magyar fiatal. Most is inkább 2 Horvát gyereket raknak be felnőttbe ??