Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Horti hosszabb felkészülésre számít a járvány után

A Pécs centere egyelőre nem görcsöl, élvezi, hogy sok időt tölthet együtt a gyerekével.



:

:

Horti Bálint élvezi, hogy végre sok időt tölthet együtt gyerekével, és bár tart egy kicsit attól, milyen lesz majd a hosszú szünet után újrakezdeni, egyelőre nem görcsöl ezen. A Pécsi VSK-VEOLIA centere amellett, hogy törekszik magát megfelelő fizikai állapotban tartani, jelenleg között másra is van most ideje – mondta a csapata honlapjának.

– Új napirendet állítottunk össze a menyasszonyommal. Délelőttönként megcsináljuk az udvaron a klub által előírt mozgásokat, közben pedig játszunk a picivel is. Délután aztán, a „szabadidőnkben” is csak az udvaron vagyunk, elvégezzük a háztáji dolgokat.

A kosarasnak volt már hasonló időszak az életében, amikor Körmenden sérüléssel bajlódott.

– Igen, volt már nekem ilyen időszakom. Körmenden játszottam és egy bokasérülés miatt ki kellett hagynom a szezon felét. Ami a mostani helyzetet illeti, nos, bár van itthon egy labdánk, de palánkunk az nincsen, így korlátozottak a lehetőségeink.

A szezonban 7.2 pontot, 3 lepattanót és 9 VAL-t átlagoló játékos így rengeteg időt tölthet gyermekével, és bár szezon közben egy élsportoló sok mindenről lemaradhat otthon, ez a veszély most nem áll fenn.

– Valóban, ez a részét nagyon szeretem a pihenőnek. Most tényleg nem maradok le semmiről, sőt, még meg is tapasztalhatom, hogy milyen is főállású szülőnek lenni. Aki alig mozdulhat ki.

Horti Bálint tudja, hogy a hosszúra nyúlt kényszerszünet után nem lesz egyszerű újrakezdeni a munkát, de egyelőre igyekszik nem görcsölni ezen.

Még nem frusztrálom magam ezzel. Azonban tudom, hogy nagyon nehéz lesz. Lehet, hogy hosszabb is lesz a felkészülés, miután a játékosok több hónapig nem végezhetnek kosárlabdaszerű mozgásokat. Addig is próbálok pozitív maradni, hogy könnyebben átvészeljem ezt a nehéz időszakot.

Fotó: Zsu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés