Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Horti Bálint távozik a PVSK-tól

Megtartotta volna a csapat, de nem tudtak megegyezni.



:

:

Horti Bálint két évvel ezelőtt már másodszor tért vissza Pécsre, és a B csoportban egyike volt a gárda húzóembereinek. A bajnoki címmel és feljutással záruló szezonban ráadásul már, mint csapatkapitány erősítette a PVSK-t.

Hori eddig összesen hat szezont húzott le a PVSK-ban, ezidő alatt 228 tétmérkőzésen húzta magára a mezünket, 2260 dobott pontja és ezernél is több lepattanója pedig önmagáért beszél. Szerettük is volna megtartani őt – hogy ez végül miért nem sikerült, arról sportigazgatónk, Tóth Norbert beszélt – írta a klub.

– Bálintnak az elsők között ajánlottunk szerződést a feljutás után, azonban az egyeztetések hosszan elhúzódtak – árulta el Tóth. – A lehetőségeink menet közben beszűkültek, így végül nem tudtuk őt megtartani. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. Azt fontos leszögezni, hogy felelősen gazdálkodva igyekszünk összeállítani az új szezon keretrendszerét, így az előre kijelölt határainkat nem léphetjük át. Bálintnak nagyon köszönjük, amit a csapatért tett az évek során, és sok sikert kívánunk neki a folytatáshoz!

34 hozzászólás

34
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
15 Comment threads
19 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
CimbiArtur DokiBorbély LajosSouthside G'sLaposvár Recent comment authors
Cimbi
Olvasó

Remélem hozzánk jön

Southside G's
Olvasó

Eddig a Pvsk többet erősödött a távozókkal, mint azokkal akik maradtak… Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar mag finoman szólva sem lesz A csoport szint..

Laposvár
Olvasó

Szerintem ez erősítés a Pécsnek, örülniük kéne annak, hogy nem marad.
Nincs még egy ilyen alibikirály az országban.
Már azon meg vagyok döbbenve, hogy meg akarták tartani. Azon meg méginkább, hogy bárki le akarja igazolni.

Csakegyfan
Olvasó

Kaposvár

Born2Ball
Olvasó

Hortinak mi az elképzelése?
A liga legszarabb centere volt már két éve is, mindenféle rosszindulat nélkül.
A pofám leszakad, hogy ilyen, minősíthetetlen játékosok követelőznek a kluboktól, melynek köszönhetően úgy általánosan még van karrierjük.
Egy normális ligában a pad végére nem férnének oda, itt meg a milliós fizetésért verik az asztal.
Nevetséges.

Jon
Olvasó

Nem az ő hibája. Ebbe a helyzetbe csak belekerült a többi magyar játékossal együtt. Kinyitották nekik a terülj terülj asztalkámat, ahol jóllakhatnak. És utána az edzőknek is csak “halgass” lesz, mert mi lesz ha megsértődik bármelyikük és távozik…

Lightbringer
Olvasó

Paks?

Artur Doki
Olvasó

Na még csak az kéne
Dorogi,Jonesy meg Révész mellé pont nem hiányzik

Jon
Olvasó

Háhá, nincs pár hete hogy pont ezt írtam, hogy a középszerű (talán) magyar játékosok már nem fogják tudni, mit kérjenek. A Pécs nem tudta megtartani. 🙂
Nem vagyok benne biztos, hogy ők jártak rosszul. Örülnie kellett volna, hogy egy A-csoportos klub egyáltalán szerződést ajánl még neki.
A 4 légiós szabály mindenesetre elég gyorsan elkezdett kiteljesedni.

Madison
Olvasó

Hát nem tudom, én továbbra is szívesebben nézek középszerű magyar kosarasokat, mint középszerű amerikaiakat, és a pénzt is kevésbé sajnálom tőlük!

Dobey
Olvasó

Közben meg ne zavarjon, hogy a bajnokságunk színvonala elég erőteljesen esik lefele, de majd nézzük Peringert Horti ellen a palánk alatt.

Madison
Olvasó

Hm… És mióta zuhan lefelé? Pontosan azóta, amióta ennyi idegenlégiós van. Szép lassan kiölték ezzel a magyar játékosokat, helyettük a nézhetetlen játékot játszó amerikaiak bohóckodnak. Szörnyű…

Jon
Olvasó

“És mióta zuhan lefelé? Pontosan azóta, amióta ennyi idegenlégiós van.” Ezt te sem gondolhatod komolyan. Hogy egy hasonlattal éljek, ha a téglák egy részét elvesszük egy ház építésekor, attól még malterrel nem pótolhatjuk. 🙂 Annyi különbség volt amikor kevesebb volt a légiós az elmúlt évekhez képest, hogy sokkal több kosárpályára nem való fakezű játékost kellett a pályán nézni a fejünket fogva, közép-alsóházi csapatok esetében még a kezdőbe is bekerültek. Egy európai élcsapat/komolyan jegyzett bajnokság esetében sem tudok ilyen szabályról. Ellenkezőleg. Tele vannak légiósokkal PLUSZ hazai válogatottakkal. Nem attól lesznek jobbak a magyarok sem, ha nincs versenyhelyzet, hanem attól ha sztárok… Olvass tovább »

Borbély Lajos
Olvasó

Rendben akkor lenne a sok légiós, ha a magyar élsportot a tényleges versenyszféra finanszírozná. Ez azonban hiú ábránd, mert nincsen akkora reklámértéke (még a focinak sem). Így marad a “közfinanszírozás” mindenféle álarc mögé bújtatva. Az azonban mégiscsak disznóság, hogy a külföldi légiósokat a magyar klubbok egymásra licitálva ilyen-olyan közpénzeken egymás elől happolgatják el. A legnagyobb baj ott van, hogy ilyen NKA “akadémiák” gyakorlatilag értékelhetetlen produktumot tesznek le az asztalra (egyáltalán hogyan mernek légiósokat vagy idős magyarokat foglalkoztatni???), ezért nincsen kínálat a magyar játékosokból (fociban dettó ugyanez). Itt senki sem mer (akar) az asztalra csapni (most pl. Báderral az élen), mert… Olvass tovább »

Jon
Olvasó

“majd nézzük Peringert Horti ellen a palánk alatt.”
Ez a legjobb példázata ennek a szabálynak. A “munka” gyümölcse. Elég hamar meglett. 🙂

Nünüke
Olvasó

A lehető legjobb “igazolás” a távozása! Ezzel csak erősödött és nem gyengült a csapat. Ilyen indolens és semmire kellő nagyképű játékosra nincs szükség.

JR.BENITEZ
Olvasó

Viszi magával Fofó Körmendre ???????????? viccen kívül nehogy így legyen mert az tragédia lenne szomszédoknak

WestChampi
Olvasó

Vannak ilyen pletykák (na nem Hortiról..), de szerintem ha igaz, felesleges Tatut rácserélni. Én komolytalannak tartom a valódiságát ennek.

PécsiVesztes
Olvasó

Háááát… A kilátásaink ezen nyilatkozat alapján nem túl rózsásak…

Borgulya
Olvasó

Nem kell aggódni. Egyrészt köztudomású, hogy ha Szrecskon múlt volna, a három eddigi távozó (Halász, Bíró, Horti) már az előző szezonban sem lett volna itt. És közülök ketten (Halász és Bíró) ishíján el is baszták a szezonunkat. Személy szerint mindannyiukat csípem, de játékban nem érzem, hogy olyan oltári veszteség ért minket. A koncepció meg szerintem elég világos. A bajnokcsapat keretének 80 százalékát egyben akarják tartani, és Ogi mellé hozni akarnak három jó légióst. Ha ez bejön, akkor nem lesz gond. Tudom jól, hogy sokan most szívják a fogukat, meg szeretnének magyar erősítést is látni. De egészen eszement pénzeket kérnek egészen… Olvass tovább »

Madison
Olvasó

Én őt és Halászt is nagyon bírom, jöhetnének vissza Körmendre!

HajráMagyarKosárlabda
Olvasó

Halász B-ben marad.. Ceglédet hallani

Madison
Olvasó

Köszi az infot! Sajnálom, hogy nem hozzánk jön, de sok sikert neki!

Kendeffy Botond
Olvasó

Ebben biztos vagy? Amikor Nálunk voltak, akkor sem voltak nagy spílerek. Most meg mitől lennének jobbak? Halász pedig Doki helyét/perceit vinné…

Madison
Olvasó

Az én álmaimban Halász és Doktor ketten vinnék az irányítóposztot, kettejüktől alighanem nagyjából háromszor annyi passzt láthatnánk, mint öt amerikaitól együtt. Szóval részemről mehetne a dolog!

Born2Ball
Olvasó

És hova vinnék az irányító posztot? A csapattal együtt a b csoportba? 😀
Halász és Doktor olyan messze vannak az első osztály szintjétől, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az egyetlen dolog, ami felszínen tartja őket az az, hogy szűk a magyar piac.
De akkor már bárkit bedobok inkább az u20 és u18 válogatottból, mint sem ilyen játékosok rontsák a levegőt a csapatomnál.

Kendeffy Botond
Olvasó

Halász meccsenként elad 8 labdát. Ezt hozza stabilan.

Redbleck88
Olvasó

Mivel rutinos és magas játékos gondolom több pénzt szeretett volna kialkudni! Ez pedig már nem fér bele a Pvsk költségvetésébe!!???

Mexx92
Olvasó

Hm érdekes koncepció felé haladunk. A jég hegy csúcsa az lenne ha Csaszi sem maradna! Vezetőség lehetne sokkal jobban őszinte a szurkolóikkal szemben! Ez a nyilatkozat nem sok jót vetít előre a szezon kezdetére!

Borgulya
Olvasó

Ennél őszintébben hogyan lehetne kommunikálni? 🙂 Csaszi miatt meg ne aggódj 😉 Jelen pillanatban élből tudok legalább 4 olyan csapatot mondani, akinek picsányival sem erősebb a magyar magja, mint a miénk (Kecsó, Körmend, Szeged, OSE). Szóval szerintem egyelőre relax. Nem lesz ez rossz. Arra pl sokan nem gondolnak, hogy Horti távozásával Radó pl esélyt fog kapni, hogy az A-ban bizonyítson. És természetesen MÉG nem az a szint az ő játéka, de rohadt fiatal, és rohand nagy potenciál van benne. Fiatalos, lendületes csapatunk lesz, teli olyanokkal, akik most tavasszal megtöltötték a Laubert, és akiknek köszönhetjük, hogy most az A-ra készülünk. Őszintén… Olvass tovább »

Mexx92
Olvasó

Legyen igazad. Kíváncsian várom a leendő légiósaink bejelentését

Mexx92
Olvasó

Mi van Nkasok 0-24ben figyelitek miket írok és ha kommeltelek akkor nyomjátok a disliekokat? Elmondom nektek az egész országban rühellnek titeket nemcsak én. Nyomjátok csak kis senkiháziak engem nem zavar csak magatokat teszitek nevetségessé 😉

WestChampi
Olvasó

Ha időközben szűkültek be a lehetőségek, az azt vetíti előre hogy a PVSK fogja rövidebbet húzni az NKA-val szemben anyagilag és szponzori szempontból. Remélem nem így lesz, és benn fogtok maradni.
Varázsolj Szrecsko!

Koops
Olvasó

Sok sikert kívánok a továbbiakban Bálint!
Mi az, hogy anyagi helyzet beszűkült?! Légiósok sincsenek bejelentve plus a magyar mag sincs meg…
Reméljük azért bent maradunk az A osztályba…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés