Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Holnap kezdődik az U18-as fiúk Challenger-tornája

A mieink a szlovákiai Léván szerepelnek majd augusztus 3. és 8. között.

  •   



:

:

A héten elkezdődnek a FIBA Youth European Challenger tornák az U18-as fiúk számára is. Mint ismert, a mieink a szlovákiai Léván szerepelnek majd augusztus 3. és 8. között, tehát keddtől vasárnapig.

A magyar válogatott utazó keretébe a junior bajnok NKA Pécs két játékost ad Bánfi Balázs és Meszlényi Róbert személyében – utóbbi az alapszakaszban (13.8 pont, 7.5 pattanó, 8.1 gólpassz), a rájátszásban (9.9 pont, 6.4 pattanó, 5.4 gólpassz) és az országos döntőn (14.0 pont, 2.7 pattanó, 7.7 gólpassz) is rendkívül sokoldalú volt, míg előbbi 12-13 pontos átlagai mellett a lepattanózásból is kivette a részét. A másik döntőst, a DEAC Kosárlabda Akadémiát Kalassai Martin képviseli majd, aki főleg a kinti dobásokban jeleskedhet – a rájátszásban 10.2 triplakísérlete volt meccsenként, ezeket 41.2%-kal értékesítette.

A bronzérmes Vasas Akadémia legjobbjai közül hárman szerepelnek a 12-es keretben: a Kalassaihoz hasonlóan kintről veszélyes Várszegi Ádám, illetve a ponterős Dunai Zétény Péter mellett az alapszakaszban 18.7 pontot, a rájátszásban pedig 13.8 pontos, 10.0 pattanós dupla-duplát átlagoló Kelemen Ádám lesz majd ott csapatunkban. A Vasastól a bronzmeccsen egyetlen ponttal vereséget szenvedő Zsíros Akadémia Kőbánya képviseletében Vámos Ádámot láthatjuk, aki Kelemenhez hasonlóan a palánk alatt (is) hasznos. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia is delegál egy embert a válogatottba, a sokoldalú irányítót, Csendes Pétert, aki 12-13 pontot, valamint 8-9 pattanót és gólpasszt átlagolt az idény nagy részében, a döntőben pedig 17.7-re tudta növelni ponttermelését.

A csapatkapitány, Tóth Barna és Ivkovic Milán érkezik a Kecskeméti Kosárlabda Akadémiától – az osztrákok elleni két edzőmeccsen előbb Ivkovic, majd Tóth voltak a legeredményesebb pontszerzők, de mindketten sokat segíthetnek a csapatnak lepattanózásban és védekezésben is. Ott lesz a keretben a Kaposvári Sportiskola legjobbja, Paár Márk is, aki már az alapszakaszban és a rájátszásban is nagyszerűen teljesített, a döntőben pedig 36.7 pont mellett 12 pattanó és 8.7 gólpassz került a neve mellé (55.3 VAL). A 12 fős állomány a Zalakerámia ZTE KK-nál játszó Csuti Kornéllal teljes, aki 15.7 pontos és 9.3 pattanós alapszakasz-mutatóit tudta jócskán 20 pont és 10 pattanó fölé tornázni a rájátszásra és a B döntőre.

A magyar csapat két felkészülési mérkőzést játszott – előbbi Ausztria U19-es (55-60), majd az osztrákok U18-as gárdáját (50-68) is sikerült legyőznünk idegenben.

Pethő Ákos együttese a D csoportban előbb kedden Bulgáriával, majd szerdán Írországgal találkozik. A csoportban az első két helyen kell végeznünk ahhoz, hogy továbbjussunk a keresztjátékra az E csoport első két helyezettje ellen – abban a négyesben Románia, Ukrajna, Szlovákia és Svájc foglal helyet. A további programunk ezt követően alakul majd ki – ha az első kettőben vagyunk, elődöntőt és helyosztót vívunk szombaton és vasárnap, ha a harmadik helyet szerezzük meg a csoportban, akkor viszont a másik csoport harmadik és negyedik helyezettjével is vívunk egy-egy mérkőzést hétvégén.

A magyar válogatott programja:

augusztus 3., kedd, 21:00
Bulgária U18 – Magyarország U18

augusztus 4., szerda, 21:00
Magyarország U18 – Írország U18

A szombati és vasárnapi mérkőzéseink, illetve azok időpontjai az első két meccs eredményétől függnek.

A magyar válogatott kerete:

Bánfi Balázs (NKA Pécs)
Csendes Péter (Soproni Sportiskola KA)
Csuti Kornél (Zalakerámia ZTE KK)
Dunai Zétény Péter (Vasas Akadémia)
Ivkovic Milán (Kecskeméti KA)
Kalassai Martin (DEAC KA)
Kelemen Ádám (Vasas Akadémia)
Meszlényi Róbert Vilmos (NKA Pécs)
Paár Márk (Kaposvári SI)
Tóth Barna (Kecskeméti KA)
Vámos Ádám (Zsíros Akadémia Kőbánya)
Várszegi Ádám (Vasas Akadémia)

Fotó és forrás: hunbasket.hu

  •   
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés