Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Holnap aláírja szerződését az Alba új légiósa

Ezzel teljes lesz a fehérváriak kerete. Góbi Henrik távozott.



:

:

Múlt héten a frissen igazolt, két korábbi válogatott center, Molnár Márton és Csorvási Milán, valamint Markovics Luka gyakorolt a fiatalokkal, hétfőtől pedig az Alba teljes kerete edz a Gáz utcai csarnokban.

A délelőtti gyakorlást megelőzően Balássi Imre klubelnök, valamint Simon Balázs ügyvezető látogatott az öltözőbe, mindketten rövid beszédet intéztek a játékosokhoz. Sérülésmentes felkészülést, valamint sikeres szezont kívántak.

Jesus Ramirez vezetőedző irányításával kezdődött az első gyakorlás, a szakvezető korábbi segítők közül a spanyol Joan Albert Cuadrat visszatért hazájába, az egykori válogatott center, Góbi Henrik pedig a fehérvári utánpótlásban tevékenykedik tovább. A stábban új arcnak számít Alejandro Zubillaga Jimenez másodedző, valamint Adrian Ariza Medina erőnléti edző, akik Ramirezhez hasonlóan szintén katalánok. Az első csapat mellett is dolgozik az utóbbi évek legeredményesebb hazai utánpótlásedzője, Pethő Ákos. Két éve, 2017 késő tavaszán a Nyíregyháza U18-as csapatával lett bajnok, az utóbbi két évben ezt megismételte az Alba hasonló korosztályú gárdájával.

A két szerb légiós, Szlaven Csupkovics és Marko Ljubicsics szorgalmasan gyakorolt az átmozgató edzésen, miként a két amerikai, Daishon Smith és Carlton Guyton is. Simon Balázs elmondta, közel a megegyezés egy 3-as és 4-es poszton is bevethető, az egyetemi bajnokságból érkező amerikai erőcsatárral, aki vélhetően kedden aláírja szerződését, és a hét második felében megérkezik és bekapcsolódik a felkészülésbe. A keret a sportvezető szerint így válik teljessé.

– Rutinos és fiatal légiósokkal egyaránt rendelkezünk, akik a klub tehetséges, feltörekvő fiataljaival kiegészülve jó elegyet alkotnak majd – jegyezte meg az albakosar.hu-nak Simon Balázs.

A korábbi hetekben a felnőtt válogatott kerettel gyakoroló, ám a görögországi nemzetközi tornára térdsérülés miatt múlt vasárnap el nem utazó Takács Milán is ott volt a tréningen.

– A térdkalácsommal bajlódtam az utóbbi hónapokban, emiatt nem repültem el Krétára. A múlt héten pihentettem a fájós lábamat, minden rendben, immár teljes értékű edzésmunkát végezhetek. A tavalyi szezonban egyre több lehetőséget kaptam a középszakaszban, az idény végén, az alsóházi meccseken pedig kimondottan sokat voltam a pályán. Remélem, lesz lehetőségem megmutatni magam az új szezonban is – jegyezte meg Takács Milán.

Az első edzőmeccsek zárt körben zajlanak idegenben és hazai pályán is, először szeptember 6-án, a KTE elleni felkészülési derbin láthatják csapatukat a fehérvári drukkerek a Gáz utcában -adta hírül a klub honlapja.

Kiemelt fotó: www.albakosar.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés