Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Hock Gergő már a csapattal kezdené meg a nyári felkészülést

A visszatérés kérdését a vírus döntötte el.



:

:

A Kaposvári KK játékosa, Hock Gergő példás kitartással dolgozott azon, hogy sérülését követően újra pályára léphessen. Ez az időpont a koronavírus-járvány miatt ismét távolabb került, de a nyári felkészülést már a csapattal együtt kezdheti el.

Az irányító-hátvédnek még még a tavalyi felkészülés során, augusztus 15-én egy délelőtti edzésen, egy játék közbeni kitámasztás során ment ki a térde. A műtét után sokáig tartó rehabilitáció következett, a csonka szezon miatt pedig nem is tudott visszatérni a kosárlabdapályára.

– A pontos diagnózisra sokat kellett várnom, mert az első pár orvosi vélemény csak részben volt helytálló. A végleges diagnózis Székesfehérváron született meg, ami egy elülső keresztszalag-szakadást és külső, belső porc sérülést takart – nyilatkozta Hock Gergő a delfinek.hu-nak.

– Milyen szakaszai voltak a rehabilitációnak?

– A legelső szakasz egy hathetes fekvés volt. Ezen tehermentesített időszakban a láb fokozatosan való hajlítása volt a fő tennivaló. Emellett vénás tornát csináltam, ezzel segítve a keringést. Utána elkezdhettem mankózni, majd lassan letenni a lábam és sétálni. Gyógy­tornám főként lábemelésekből állt, hogy combomra visszahozzuk az izmot. November elején már tudtam sétálni, autót vezetni. A rehabilitáció többi része már folyamatosabb és izgalmasabb volt. Lassú kocogás, egylábas egyensúlyozás, guggolás volt a program. Ezek újratanulása után már a labdát is be tudtuk építeni a gyakorlatokba. A szezon vége felé már bele tudtam állni a dobásokba. Irányváltásos futó, illetve dobó feladatokat csináltam.

– Mikorra tervezte a visszatérést?

– A visszatérés kérdését a vírus döntötte el, az alapozást a következő szezonra már biztosan el tudom majd kezdeni a csapattal.

– Milyen érzés volt látni, hogy ez ebben a szezonban már nem sikerül a vírushelyzet miatt?

– A szezonba való visszatérés pontos időpontja nagy dilemma volt. Egyrészt a végén nagyon beálltam volna már. Másrészt tudtam, hogy még nem állok készen és csak rásérülnék. A bajnokság lefújása levette a döntés súlyát a vállamról. Mondhatni kicsit megnyugodtam, hogy lesz bőven időm felkészülni és nem a már javában zajló bajnokság ritmusát kell majd felvennem.

– Hogyan látta belülről a csapat szereplését?

– Szerintem szép kosárlabdát játszottunk idén. A csapat szerkezetileg jó volt, azonban sok ki-ki meccsben maradtunk alul, ami aztán a bajnoki tabella alsó régióiba sodort minket.

fotó: delfinek.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
lddKováts ImreKKK72Kareem Abdul-JabbarKPSVRKK Recent comment authors
Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Geri, minden oké, minden jó, főleg az, hogy van benned spiritusz,
és elsősorban tudsz védekezni.
Egy dologtól azonban meg kell szabadulnod, gyakori az ütemtelen dobás.
Ezt fejben meg kell oldani.
Hasonlóképpen közönség kedvenc lehetnél mint például Nate Robinson az NBA-ban.
Hajrá Geri, a következő szezon végre a tied lehetne !!!

ldd
Olvasó

csicskák vagyunk, csicskák leszünk …
ha belegondolok … az ország legszegenyéjebbje …
de pofájában k.rvajó
CSINÁLHAT MÉG MEGLEPETÉST…

KKK72
Olvasó

Szurkolok nagyon,hogy sikerüljön bizonyítani. Mutasd meg,hogy a hazai fiatalokra érdemes és kell is számítani !
Bár még a csapat körüli helyzetről nem sok információnk van de úgy néz ki vissza áll a régi “rend” Ádám vezetésével. Több info vagy egyáltalán nincs vagy ügyesen titkolják ne hogy a vetélytársak idejekorán tudomást szerezzenek róla.

KPSVRKK
Olvasó

Szerintem az utolsó két mondatot kínzás árán szedték ki belőled.

Hajrá Geri, mutasd meg!

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

+1

Kováts Imre
Olvasó

Félek, hogy nem lesz lehetősége a bizonyításra!

KKK72
Olvasó

Benne van a levegőben ez a verzió is sajnos bár Puska úr állítólag azzal hárította el a kíváncsi szurkolót,hogy csapat az lesz ! Persze az igaz,hogy azt nem mondta melyik osztályban.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés