Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Hibátlan maradt a szomszédvári rangadókon a Körmend

Hiába jött fel a hajrában a ZTE, nem sikerült fordítania.

Egis Körmend - Zalakerámia ZTE KK 96-86 (25-15, 25-26, 24-26, 22-19)

Bajnokság, 26. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Ádám J., Balog Gy. A. (Dr. Gencsev P.)

Körmend: Bradford 12/3, Németh Á. 3/3, Price 22/9, Hammonds 23/9, Delas 13/3. Csere: Ferencz -, Lajsz 2, Thames 21/6, Takács K. -.

ZTE: Ware 20/18, Thompson 19/9, Green 19/6, Szabó Zs. 10/3, Agafonov 7. Csere: Gulyás 4, Durázi 5/3, Bagó 2, Doktor -.

Ritka helyzetben volt a Körmend a mérkőzés előtt, ugyanis egy esetleges ZTE fölött aratott győzelemmel elmondhatta volna magáról, hogy hibátlan maradt az alapszakasz során a szomszédvári rangadókon. A Falcót oda-vissza kipipálta Matthias Zollner csapata, míg a zalaiak ellen a bajnokság első körében idegenben tudtak nyerni. A ZTE számára élet-halál volt a meccs, hiszen egy számukra rossz forgatókönyv alapján a korábbi felsőházas álmokhoz képest még arra is meg volt az esély, hogy kicsússzanak az első tízből.

Price és Hammonds triplájával már az első percekben meglépett a Körmend. Folyamatosan a hazaiak vezetettek, Ware és Green próbálta meccsben tartani a ZTE-t. Az első negyed érdekessége volt, hogy a vasiak jobban dobták a távoliakat, mint a duplákat. Mivel a vendég oldalon egyik műfajban sem jeleskedtek, így ez bőven elég volt számukra ahhoz, hogy tíz ponttal meglépjenek az első tíz perc végére (25-15).

A második negyed első fele nem hozott változást, továbbra is tíz pont körül állandósult a körmendiek vezetése. A 15. perc magasságában Ware és Green is betalált távolról, majd Gulyás közelijével már csak hétpontos volt a hazaiak előnye. Egészen három pontig sikerült felkapaszkodnia Bencze Tamás csapatának, amikor kapcsoltak a vasiak és megnyomták a negyed végét. Price és Hammonds pontjainak köszönhetően kilenc pontos előnnyel mehetett a nagyszünetre a hazai csapat (50-41).

Thompson tizenkilencig jutott, ez is kevés volt (fotó: Zsu)

5-0-val indította a második félidőt a Körmend, de nem adta magát a ZTE. Megmaradt a tíz pont körüli különbség, így különösebben nem kellett izgulnia a vasi publikumnak. Az utolsó perceket megnyomta a zalai együttes, Ware és Thompson is triplát dobott a végén. Sikerült megnyernie két ponttal a negyedet a ZTE-nek, a hét pontos különbség ledolgozhatónak tűnt az utolsó etap előtt.

Durázi hárompontosa után kezdett meleg lenni a helyzet a hazaiaknak, már csak négy pont volt a differencia. A körmendiek tartották a vezetésüket, de három perccel a vége előtt Szabó duplája után megint nyílt lett a meccs, ekkor hárommal tartott előrébb a Zollner-legénység. Mindez hiába, hiszen minden próbálkozása ellenére nem sikerült fordítania a vendégeknek (96-86).

Fotó: Zsu

57 hozzászólás

57
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
25 Comment threads
32 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
35 Comment authors
Zeg19zterulezMobil83nyolcmegnyolcderryl Recent comment authors
Zeg19
Olvasó

Nem volt rossz a szezon!Csak szerencsénk volt amint a többi csapat nekiált kosarazni mi csak futottunk az eredmény után.Ez a csapat ennyire képes nem kell szépìteni sajnos ez van és azok akik összeállìtották ezt a keretet elbuktak talán jövöre megjön az eszük és nem csak a részvét lesz a fontos.

Zeg19
Olvasó

Kérdezték itt valakitől mit kellet volna csinálni?
Az a megoldás nyugodjunk bele ebbe a szarba hogy elment a szezon tök mindegy hányadikak leszünk ez a legegyszerübb most már úgy is mindegy!Az a baj barátom még 2 évig ülhetsz és várhatod a sültgalambot.

zterulez
Olvasó

Nem volt rossz ez a szezon. Csak az a baj sokatokkal, hogy könnyen elfelejtitek, hogy honnan kezdtünk el építkezni. Szabó Zs., Kiss Raul és Doktor P. maradt mindössze a tavalyi keretből… Hmmm? Rémlik valami? Elhiszem, hogy jól esik itt hőbörögni, de valójában ez a keret felülteljesítő volt a szezon nagy részében. Szerencsénk is volt, hogy a versenytársak közül többen is viszonylag későn pörögtek fel/találták meg a légiósaikat. Ezért tudtuk magunkat tartani sokáig az első 5-ben, holott a keretünk alapján valahol a 8-12 hely között lett volna a realitás. Az egész szezonban annyi a pozitívum, hogy Agafonov marad még 1 évre,… Olvass tovább »

Mobil83
Olvasó

A ZTE keretében sajnos nincs több ezt tudja a csapat.Játékosok nyilatkozzák a vereség ellenére “elégedettek” csak az a baj ezzel,hogy ez ide már nem elég.
Ki kellene találni valamit nem?
Hajrá ZTE!!!

zterulez
Olvasó

Mit kellene kitalálni? 1. Lejárt az átigazolási szezon, maximum edzőt tudnánk cserélni. 2. Ha nem tudunk bajnokok, vagy legalább erős kihívók lenni, akkor nem tök mindegy, hogy pl. 3. vagy 12. helyen végez a csapat? 3. Vagy igazolnunk kellett volna még egy légióst? Kifizettünk volna neki egy valag pénzt és akkor is kb. ugyanúgy a 3-12. helyek valamelyikén végeztünk volna… Totálisan értelmetlen lett volna. Kiesni idén úgysem fogunk, drukkolni kell, hogy minél tovább menjen a csapat, a fiatalok minél több tapasztalatot szerezhessenek, aztán jövőre bele kell nyúlni a zsebbe, hozni melléjük és Agafonov mellé még 4 másik jó minőségű légiós,… Olvass tovább »

ZTE ZOLI
Olvasó

Megnyugtatlak, nem fog itt semmi sem történni, marad itt a cél 1-8 közötti hely! Ki kiváncsi erre hosszú távon?!

derryl
Olvasó

MTE veretes 5 magyar pont. Hiába no, működik a saját nevelés koncepció.

mte01
Olvasó

talán a 2. olyan meccs ahol a magyarok nem dobtak 20 fölött..ezt azonnal észre veszi mindenki

kinemugral
Olvasó

Megérdemelten nyert a Körmend, viszont
nehogy már egy u20-as meccsre ne tudjanak független bírókat hozni…szörnyű.
A körmendi WC ajtajára kiírt: Ne használd! Nejó a WC-é! írás hab volt a tortán :DDD

SárgaPárna
Olvasó

A két baráti csapat meccsét megnyerte a gyengécske Körmend!!!!
A meccs végén volt orál a parkolóban?

Setback
Vendég
Setback

Én teljesen semlegesként nézegetem a beírásokat. Főleg aztán a nyugati szekcióhoz nincs semmi közöm. De esküszöm, hogy a BB1 legtöbb legszánalmasabb beírását az ezüstsárgák irkálják. Szégyent hoztok a szurkolótáborotokra, ez egész egyesületre. Ha a falco feljön beszélgetésben baráti társaságban, akkor egyből a szánalmas beírások jutnak az eszembe. Az a gyengécske Körmend oda-vissza elvert titeket. Ilyeneket írni egy Körmend-ZTE cikk alá…Nagy a fájdalom arrafelé, úgy látom.:)

bimbo
Vendég
bimbo

Kussolsz majd ha szólunk beszélhetsz csicskenye

nyolcmegnyolc
Olvasó

Húúú, de sok az idióta!

Muszka7909
Olvasó

Mi van te f@szcimbáló, csak nektek lehet mindent te gyökérfejű, kik vagytok ti és mit képzelték magatokról, Setback leírta a véleményét, semmi rosszat csúnyát nem írt úgyhogy takarodó van te csíra!!

drszepkaroly
Olvasó

Újabb hatalmas zte bukfenc! Remélem most már tényleg megsemmisültök! 😀

Muszka7909
Olvasó

Karcsika ne reménykedj!! 😉

drszepkaroly
Olvasó

Én azért nagyon bízom benne, egész szépen haladtok baszkikámmal a cél felé 😉

mte7
Olvasó

Gratula…
Magabiztos győzelem…a Zte csak loholt utánunk…túl vékony a keretük…ez a túlzott fiatalításnak nevezett csapatépítés nem fog nagy eredményeket hozni a későbbiekben sem..
sajnos nem lesznek a felsőházban…
Elszomorító a rangadók a Zte tábor nélkül…
Hajrá Körmend!!!

mte01
Olvasó

Lehet itt bírózni meg stb..de nem érdekel.Engem az érdekel hogy hol volt a zte tábor meccsről?
Vagy ti se kaptatok jegyet ahogy decemberbe mi?
Ugye milyen szar érzés? 😀

seanmaguire
Olvasó

Benczével sürgősen el kéne beszélgetni, mert ezt most már egyre nehezebb eladni!
Agafonov is, amióta szerződése van, egy kalap szar, amit letesz az asztalra!

red-black01
Olvasó

A néhány bírózó és hazai pályázó emberkének nem sok fogalma van a kosárlabdához és még kevesebb a bíráskodáshoz.
Ajánlom, nézzék meg a meccset és kövessék figyelemmel Ádám mester mai tevékenységét, illetve Csabika jónéhány ítéletén, de inkább “nemítéletén” gondolkodjanak el.
Józsinak innen is üzenem: “ügyes” 🙂 . Ügyesebb, mint a Göcsej Kupán, mert az ott nem ügyes volt, hanem nyilvánvaló 😉 .
Indulatok nélkül, normális hangnemben akár meg is vitathatjuk itt, bár nem sok értelmét látom.

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Gratulálok Fiúk!
Zetének respect, hogy a csapatuknak van tartása.

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Bronzérem óta szépen lassan leépül a csapat!Senki sem kéri számon sem az edzőt sem az ügyvezető semmiért! Romlik a szurkoló és csapat közti viszony.Nincs koncepció se jövőkép a legnagyobb elvárás az edzőtől hogy két 21éves helyi ücsörögjön a padon.Pécs ellen kimegy ezer néző talán aztán a középházba annyi se!Van akikkel el lehet hitetni hogy nincs pénz meghogy nagyon kevés és hogy ez a keret erre hivatott! Na de ki kérte, hogy ez a keret legyen!?A ma este fénypontja az hogy nem kapott 100 pontot a csapat! Hurrá! Ja nem…. A tavalyi 7.hely sem volt fényes, de az idei… Újabb 2… Olvass tovább »

zterulez
Olvasó

Te ezeket a hozzászólásokat magadtól találod ki vagy olvasod valahol? Nagyon vakon vagy…

gabor77
Olvasó

Gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyertek! Mi hetek óta árnyéka vagyunk önmagunknak, vagy lehet, hogy ennyire vagyunk képesek…

benett
Olvasó

Nagyon meg sem izzadtunk. Gratula a csapatnak. Annyit játszottunk amennyit kellett. Ma ez is elég volt. A ZTE nem való a felsőházba. Várom újabb silverhelyi Körmend fóbiások siránkozásait. Meglep hogy eddig csak két ütődött böffent ide.

pbask
Vendég
pbask

Most már 3 🙂

benett
Olvasó

Ahogy érzed.

Kendeffy Botond
Olvasó

A ZTE jól küzdött gratula érte! Mi meg jól-rosszul hoztuk a kötelezőt. Ennyi, nem több. Elég csak mindig a következő meccset megnyerni. A horvátországi és paksi kirándulás nem lesz könnyű.

Paks II
Olvasó

Remélem hogy egy nagyon jó meccset fogunk vívni egymással,de csak a pályán !: D már várom a rangadónkat.

nick19
Olvasó

Profi munka volt, a csapat megszerezte a 10 pontos előnyt az első negyedben és azt végig megtartotta. Néha kicsit nagyobb volt a különbség, néha feljött a ZTE, de ekkor is tudott összpontosítani a körmendi csapat és lehozta a meccset. A ZTE is becsülettel küzdött, de ma ez csak a tisztes helytállásra volt elég. Minden győzelem fontos, mindegyiknek nagy jelentősége van, senki ellen sem lehet biztosra menni, jó példa erre, hogy a Szolnok igencsak megszenvedett a TF ellen.

tortajanos
Olvasó

Az eredmény alakulása
https://ibb.co/ZBR8dHm
U20
https://ibb.co/2YDD25m

Master1
Olvasó

A streetball ideig-óráig lehet sikeres,de bajnokságot nem fog a Körmend nyerni vele.Főleg majd a három győzelemig tartó párharcok során, a rájátszásban fog ez megmutatkozni.

piros710321
Olvasó

MI vagy te, megmondó ember? Azt sem hitted volna, hogy az alapszakaszban itt tart a Körmend!

Red ball
Olvasó

Szerintem ennek rugaszkodjál neki mégegyszer. Forduló válogatottjában szinte sosincs körmendi. Szerintem most sem lesz. Mire gondoltál?

Kendeffy Botond
Olvasó

Vagy igen, vagy nem. Majd meglátjuk. Lépésenként haladunk, elég a következő meccset megnyerni, oszt jó napot!

Tom84
Olvasó

Látom, te baszottúl értesz a kosárlabdához…

Kendeffy Botond
Olvasó

Te ezt honnan tudod ilyen jól? Biztos vagy ebben?

pbask
Vendég
pbask

Jaaa, 28-13as büntetőarány,+10 faulttal több zetének, kettő sportszerűtlen fault, ugyan kérem itt hazai pálya? Vajon Zoller megírja vagy csak ahhoz van érzéke hogy Váradi lemészárlásairol irjon? 😀

Red ball
Olvasó

Nézted a meccset, vagy csak a statot?

Kovács Gábor
Olvasó

az ilyenek sosem néznek meccset,csak feszültséget akarnak szítani,mert akkor ők a faszagyerekek..

balldontlie
Olvasó

Ha nézted volna a meccset, akkor azért tudnád, hogy árnyaltabb ennél a kép. A végén, mint általában egy 10 körüli különbségnél lenni szokott, odavert a Zete az utolsó percekben. A két csapat játékában a legfőbb különbség, hogy a Körmend szeret lepattanó után egyből fordulni és menni tempóból->többet oda kell ütni, ha meg akarod állítani. Amit aláírok, hogy Doktorra és Gulyásra fújtak összesen kb 2-3 olyat a bírók, amik nem voltak jogosak. Ezen három dolog mellett már annyira nem is durva a különbség. Ami durva, az Szolnokon a 82 büntető. Na azon néztem egy nagyot 😀 Gratulálok amúgy a Zetének, van… Olvass tovább »

Kovács Gábor
Olvasó

Egyébként lehetett volna több fault is,az tény,de mindkét oldalra. viszont ez nem az a meccs volt,ahol a szoros emberfogás uralkodott. Végig 10 volt közte,de az ember nem érezte se soknak,se kevésnek ezt az előnyt.Lényegében a mai nap a jobb dobóforma döntött,mert sokszor hajigálás volt a meccsen,de csak azért mert azt a védekezés hagyta is mindkét oldalon…

donnarumma
Olvasó

Megnyitottam a cikket és mi volt rajt a hírdetés:
A mi kis falunk..😂

Red ball
Olvasó

…és micsoda pompás falu. Mindenki azt nézi. 🙂

Setback
Vendég
Setback

Csak egy kérdés. Ha falu lenne… mert amúgy város. Mire akarsz célozni? Hogy a falusiak bénák, buták, barmok? Tudod elég sok ember él Mo-n falun és ezzel mindenkit “bántasz”. Bár gondolom mindenki csak kiröhög téged, mert ha nincs másod, mint egy városra rámondani, hogy falu…az igencsak 5 csillagos szegénységi bizonyítvány.:)

benett
Olvasó

Azért írogat ilyeneket mert ostoba. Csak ennyi a baja.

donnarumma
Olvasó

..semmi rondát nem írtam csak egy tényt..ennyi zrikát nem tudsz elviselni?.. beszélgethetünk róla ezek után,hogy ki is az ostoba😉

Setback
Vendég
Setback

Látom van negatív értékelés is. Kíváncsi lennék, hogy mi is a probléma azzal, hogy megvédem a falun élő embereket tőletek sárgáktól. Elég szégyen és szomorú, hogy a falut pejoratív értelmezésben használjátok. Ez már tényleg beteges tőletek. A ti ereitekben nem magyarság folyik, hanem színtiszta gyűlölködés.

donnarumma
Olvasó

Te beteg vagy! Neked ezt jelenti a falusi, hogy “bénák, buták, barmok”?
Ezeket te honnan veszed? Ezek a te gondolataid, te vagy a gyűlölködő, ha ezek jutnak eszedbe a “mi kis falunk”-ról….
És te meg sárgázol?”Mire akarsz célozni? Hogy a sárgák bénák, buták, barmok?” Olyan butus vagy ,hogy pont az ellen érvelsz,amit te is elkövetsz…Tudod elég sok “sárga” ember él a földön akiket ezzel megbántanál, ha pont le sem sza.rnánk a véleményed.
Az ilyenektől kellene az emberiséget megvédeni. Mert amikor a hülye okoskodik..

blueball
Olvasó

Megérdemelt körmendi győzelem, gratulálok! Magunknak is köszönhetjük a vereséget, a két sportszerűtlenből 9 pontot kaptunk… Viszont az utóbbi hetek legjobb játékával rukkoltunk elő. Plusz nem ezt a meccset kellett volna mindenképp hozni, hanem a DEAC és Kaposvár ellenit. Akkor is csak a ZETE!

Horváth Sándor
Olvasó

Bencze Tomi erőltesd csak még a Szabót 😀 Legalább minden meccsen kikaptok…
Durázi beállt 4 percre és többet csinált mint ő 32 perc alatt.

ZTE ZOLI
Olvasó

Hát igen, sajnos eléggé visszaesett a játéka, de nekem akkor is Agafonov a nagy csalódás!😔

pbask
Vendég
pbask

A lényeges az ho’ szombathelyen van hazai pálya, körmendiek is szeretnek hazai pályát irkálni fórumokon,a 28-13as büntetőarány az teljesen normal 🙂

falco2008
Vendég
falco2008

Ma nem engedték hogy kikapjon a körmend. 🙂
ZTE megérdemelte volna

piros710321
Olvasó

Savanyú a szőlő ? Majd feldolgozod!

Red ball
Olvasó

Sárga: irigység, kapzsíság színe. Így már érthető!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés