B-csoport
Hetven pontot hozott a Veszprém–MAFC utolsó negyede
Egy pont híján a vendégek is százig jutottak, de a Veszprém nyert a másodosztály rangadóján.
:
:
A legutóbbi hétvégén is rendeztek mérkőzéseket a másodosztály két csoportjában.
A Piros-csoportban az első forduló maradék négy találkozóját játszották le a felek. A Salgótarján győzelemmel indított a Vasas ellen. A Veszprém a MAFC elleni rangadót húzta be egy jó hajrával, míg a Baja a Nyíregyháza ellen tartotta otthon a két bajnoki pontot. A Nagykőrös bírta jobban a végét a PVSK tartalékai ellen, így szintén sikerrel vette az első fordulót.
A Zöld-csoportban a DEAC U23 előbb lejátszotta az első fordulóból visszamaradt bajnokiját, majd hétvégén már előrehozott találkozón lépett pályára: hazai vereséggel kezdett az Újpest ellen, a Vásárhely legyőzésével viszont vigaszt nyújtott szurkolóinak.
NB I/B
Piros-csoport
1. forduló
Megverte a Tarján a Vasast
Az NB I/B felsőházi küzdelmeinek új vezetőedzővel és megerősített kerettel nekivágó SKSE a gárdát a felkészülés hajrájában sújtó egészségügyi problémák dacára is, a jó szezonkezdés reményében látta vendégül pénteken este a Piros-csoport élcsapatai közé tartozó Vasas Akadémia együttesét, s egy rövid ismerkedő szakaszt követően, az önkéntes száműzetéséből visszatérő „B-közép” fergeteges biztatásától kísérve, a piros-feketék hamar magukhoz is ragadták a kezdeményezést – emlékezett vissza a salgótarjániak honlapja.
A nyitó felvonás derekán a hazaiak egy Sömenek és Karanfilovszki tripláira, valamint Boinitzer zsákolására alapozott 13-0-ás rohammal lepték meg a megtorpanó vendégeket, így azután a játékrész hajrájába fordulva máris kétszámjegyű különbség választotta el egymástól a feleket (17-6). Csakhogy Faragó Péternek, úgy tűnt, még éppen idejében sikerült ébresztőt fújnia, s a folytatásban lassan, de biztosan apadni kezdett a támadójátékukon pontosító, védekezésükön szigorító látogatók hátránya.
Miközben hazai oldalon a tizenhét egységével együttese első félidei ponttermésének több mint a felét magára vállaló Sömenek igencsak magára maradt, a remekül működő Moravcsik, Andrássy páros kapcsolat eredményeként angyalföldi részről egyre szaporábban potyogtak a kosarak. A félidő utolsó négy percében pedig teljesen állva hagyta a tarjániakat a Vasas Akadémia együttese, amely, 11-0-ás záró etapot produkálva, immár hatpontos vezetés birtokában vonulhatott pihenőre (30-36).
A harmadik periódust viszont, főként Boinitzer agilitásának köszönhetően, hét tarjáni pont vezette be, s mivel ekkortájt a továbbra is igen eredményes Sömenek mellett az első húsz percben szinte teljesen észrevétlen maradó Herendic is egyre inkább aktivizálni kezdte magát, 39-39 után állandósulni látszott az SKSE pár lépésnyi előnye. A Csupics-csapatnak egyszer-egyszer ugyan sikerült nyolc-kilenc egységgel is „elszaladnia”, ám a helyenként tanárian játszó Moravcsik minduntalan tett róla, hogy ne dőljön el idejekorán a változatos, s – a játékvezetők egy-egy érthetetlen ítéletének is betudhatóan – magas hőfokú csata.
A végső szakasznak 57-53-as állásról rugaszkodtak neki a felek, ám a sokadik remek Sömenek-Herendic összjátékot, valamint a kézsérülése után még kicsit óvatosabban mozgó Piukovics tripláját követően a hazaiak kisvártatva már ismét kilenc ponttal vezettek. Megnyugodniuk mindazonáltal továbbra sem lehetett, Moravcsik hármasával és Andrássy öt pontjával ugyanis a végjátékhoz érve már ismét ott lihegtek a nyakukban a szívós vendégek (65-63). Ekkor azonban elkövetkezett Berkics Bence „nagyjelenete”: a tarjáni bedobó előbb parádésan blokkolta a ziccerbe keveredő Radicsot, majd pár pillanattal később a túloldalon remek triplát dobott. Ezzel pedig, mint kiderült, a legfontosabb kérdések el is dőltek, a saját szempontjukból épp a legrosszabbkor megroppanó piros-kékek ugyanis a hátralévő időben már egyetlen kosarat sem szereztek. Hazai részről ellenben a mezőny legjobbjának bizonyuló Sömenek (25 pont, 19 lepattanó), illetve a második félidőre jelentősen feljavuló Herendic is elhelyezett egy-egy „idegnyugtatót”, így a szurkolók részéről a lefújás után nagy ünneplésben részesített SKSE végül kilencpontos győzelemmel zárta a küzdelmes összecsapást hozó idénynyitót.
Sztevan Csupics, a Salgótarján edzője: Azt gondolom, a közönség egy remek kosárlabda-mérkőzést láthatott, két jól játszó csapattal. Talán az döntött a javunkra, hogy a második félidőben jobb döntéseket hoztunk és védekezésben is feljavultunk. Nagyon köszönöm a bíztatást szurkolóinknak, gratulálok a fiúknak, és sok sikert kívánok a folytatásra a Vasas csapatának!
Faragó Péter, a Vasas edzője: Gratulálok a salgótarjániaknak, hogy megnyerték az első hazai mérkőzésüket. Nekünk sajnos a kulcspillanatokban kevésbé sikerültek a megoldásaink.
Salgótarjáni SKE – Vasas Akadémia 72-63 (21-14, 9-22, 27-15, 15-12)
Salgótarján: Sömenek 25/6, Herendic 17/3, Boinitzer 9, Karanfilovszki 6/6, Szanyi 5/3, Berkics 3/3, Piukovics B. 3/3, Hajdu 2, Csabák 2.
Vasas: Andrássy 17, Moravcsik 14/3, Boros 13/3, Radics 8, Debreceni 6, Csík Ri. 4, Barócsi 1, Sólyom B. -, Kelenföldi -, Steier B. -.
A Veszprém nyerte a MAFC elleni rangadót
Közel ötszáz néző előtt vágott neki az idénynyitó összecsapásnak a Veszprém. Kovács Ádám rögvest egy hárompontossal köszönt be, akit Körtélyesi Gergely, majd Füzi Róbert követett a sorban; négy triplával kezdték a meccset (3. perc: 12-4). Füzi Muczát, míg Medve Kovácsot váltotta, Körtélyesi pedig újabb hárompontossal rukkolt elő. Medve passza után Völgyi, később pedig Mucza volt eredményes; lendületes játékot diktált a Veszprém (8. perc: 24-14). Az első negyed vége előtt néhány másodperccel Völgyi Marcell mindkét büntetőjét pontra váltotta, így alakult ki a 26-18-as részeredmény – tudósított a veszpremkosar.hu.
A második játékrészben már a fővárosi alakulat is feljebb kapcsolt egy fokozatot, sőt, kettőre csökkentette hátrányát (15. perc: 32-30), kicsivel később pedig ki is egyenlített. Körtélyesinek hála azonban ismét a hazaiak vezettek. Füzi sokadik jó megmozdulása után szerzett újabb két pontot, azonban nem adta magát könnyen a MAFC együttese (27. perc: 40-39). A félidőt jelző dudaszó előtt Madár András triplájával mégis sikerült megőrizni a szünetre a hazai előnyt (félidő: 48-47).
Az öltözőből visszatérve Kovács Ádám indította útjára a ponthadjáratot, azonban az ellenfél soraiban játszó légiós, Ryan Richmond, valamint Tóth Péter is eredményesen tüzelt; öt perc lefolyása alatt héttel lépett el a budapesti csapat (25. perc: 53-60). Mucza mindkét büntetőjét pontra váltotta, Medve pedig betörése után nem habozott, de nem is hibázott. Éppúgy, mint Madár András, akinek hárompontosát Czirbus duplája követte; feljött a Veszprém egyre (28. perc: 64-65). Időt is kért a fővárosiak mestere, Hencsey Tamás. Fej-fej melletti játék következett, tíz másodperccel a harmadik negyed vége előtt azonban a MAFC szerzett előnyt (67-69), amire felelni már nem jutott idő hazai részről.
Az utolsó játékrész kezdetekor Medve Máté triplájával nem hagyták leszakadni ellenfelük a hazaiak, Völgyi pontjai után pedig már csak három volt a hátrányuk (35. perc: 79-82). Madár triplázott, de Tóth is pontra váltotta büntetőit. Zúgott a sportcsarnok, a veszprémi szurkolók parázs hangulatot varázsoltak, melyet Madár András két újabb hárompontossal köszönt meg. Völgyi pontjai után az állás döntetlen volt (37. perc: 89-89). Madár hátán cipelte a Veszprémet, labdaszerzése után a pontszerzés sem maradt el; két perccel a vége előtt hárommal vezettek (38. perc: 95-92). A végére pedig kétség sem férhetett ahhoz, hogy nem engedik ki előnyüket a kezükből; így egy roppant közönségszórakoztató mérkőzésen, mesés hajrát produkálva végül 107-99-re nyert a Veszprém.
Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Az első negyedet úgy kezdtük el, ahogy egy ilyen rangadót kell: kellő agresszivitással, pontos játékkal és a külső dobásaink is bementek. A második félidőre nem úgy jöttünk ki, ahogyan azt elterveztük, kicsit szétesett mind a védekezésünk, mind a támadásunk. Azonban lépésről lépésre sikerült közelebb jutni ellenfelünkhöz. Ez egy igazi hullámvasút volt, mindkét csapatnak sikerült nagyobb előnyt is kialakítania, majd a másiknak fordítania. A győzelmünkhöz elengedhetetlen volt Madár Bandi extra teljesítménye, de a csapat jól teljesített mellette. Két fontos kulcsmomentum volt a mérkőzésen. Az egyik, amikor Medve Máté egy indítás végén dobott hármast, illetve Kovács Ádi egy faulttal együtt dobott kosarat. Úgy gondolom, hogy óriási szíve volt a játékosainknak, hála Istennek nem zuhantak össze, és bíztak abban, hogy meg lehet nyerni ezt a meccset. Ez volt az első találkozó, amikor teljes kerettel tudtunk kiállni, ráadásul ez egy igazi rangadó volt. Nagyon jó, hogy itthon tudtuk tartani a két pontot.
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MAFC 107-99 (26-18, 22-29, 19-22, 40-30)
Veszprém: Madár A. 33/15, Völgyi 16, Füzi 12/6, Mucza 12/3, Szabó P. 9/3, Körtélyesi 8/6, Kovács Á. 7/3, Medve M. 5/3, Czirbus 5,
MAFC: Richmond 27/3, Tóth P. 17/3, Katona 13/12, Csapai 10, Misek 9, Harazin 8, Bordács 8, Polgárdi 7.
A Baja elkapta a Nyíregyházát
Cservék Csaba, a Baja edzője: Ilyen mérkőzésre számítottam. Az idei első meccsünk nagyon hajtós és küzdős volt. Amikor a vendégek átvették a vezetést, akkor tudtunk védekezésben váltani. A támadásunk egy kicsit akadozott, de fejben a kiélezett helyzetben ott voltunk. Gratulálok a fiúknak! Örülök, hogy végig így tudtak koncentrálni, de a büntetődobásokra a jövőben jobban oda kell figyelni.
Siska János, a Nyíregyháza edzője: Először is gratulálok a Baja csapatának! Nagyon jól játszott, nagyon meglepett minket. Se a védekezésünk, se a támadásunk nem állt össze a mai este. Ezen mindenképpen javítani kell, ilyen mérkőzéseket nekünk meg kell nyerni!
Bajai Bácska FKE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 73-66 (19-14, 18-19, 18-18, 18-15)
Baja: Jakab P. 32/3, Pongó 22/9, Goldring J. 6, Ágfalvi 5, Nagy D. 4, Vukicevic 2, Kővágó-Laska 2, Goldring G. -, Fehér Á. -.
Nyíregyháza: Tóth G. 23, Bus 12, Hobbs 11/3, Bazsó 8/6, Sitku 5, Szobi 4, Dancsecs 3/3, Czinger -, Mokánszki -.
Jól hajrázott a Nagykőrös
Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Örömmel tölt el, ha ilyen tehetséges csapatot, ügyes fiatalokat látok, mint a pécsiek, annak viszont még jobban örülök, hogy sikerült őket legyőzni! Kicsit akadozó játékkal, gyenge védekezéssel, de nagy lelkesedéssel és a közönség segítségével az első meccset behúztuk!
Juhász Olivér, a PVSK edzője: Gratulálok a Nagykőrösnek, egy kicsit koncentráltabbak voltak a végén! Valószínűleg a korunkból fakad, hogy rutintalanok vagyunk még. A végét nagyon elrontottuk, sok rossz támadás-befejezésünk volt, és az egész mérkőzés során fizikálisan voltak problémáink a gyűrű alatt, ezzel a huszonegy támadó lepattanóval nehéz mit kezdeni.
Nagykőrösi Sólymok KE – PVSK-CARGATE 88-84 (25-27, 21-26, 23-18, 19-13)
Nagykőrös: Fehér P. 24/9, Lakosa Á. 19, Mácsai 18, Viqueira 10/3, Jókai 8, Bartos 7/3, Mester M. 2, Tóth M. -, Lakatos -, Csukás -.
PVSK: Popadic 14/9, Aleksej 13/3, Futó B. 13, Erdei 12/3, Bíró L. 11, Kocsis 10, Dragasevic 9/3, Riskó 2, Laufer -, Mándity -.
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | Budafok | 2 | 2 | 0 | 178 | 139 | 39 | 1,000 |
2. | MEAFC-Miskolc | 1 | 1 | 0 | 96 | 86 | 10 | 1,000 |
3. | MTK-Elite Basket | 1 | 1 | 0 | 98 | 89 | 9 | 1,000 |
4. | Salgótarjáni SKE | 1 | 1 | 0 | 72 | 63 | 9 | 1,000 |
5. | HOYA-Pannon Egyetem Veszprém | 1 | 1 | 0 | 107 | 99 | 8 | 1,000 |
6. | Bajai Bácska FKE | 1 | 1 | 0 | 73 | 66 | 7 | 1,000 |
7. | Nagykőrösi Sólymok KE | 1 | 1 | 0 | 88 | 84 | 4 | 1,000 |
8. | PVSK-CARGATE | 1 | 0 | 1 | 84 | 88 | -4 | 0,500 |
9. | HÜBNER-Nyíregyháza BS | 1 | 0 | 1 | 66 | 73 | -7 | 0,500 |
10. | MAFC | 1 | 0 | 1 | 99 | 107 | -8 | 0,500 |
11. | Vasas Akadémia | 1 | 0 | 1 | 63 | 72 | -9 | 0,500 |
12. | BKG-Príma SE | 1 | 0 | 1 | 86 | 96 | -10 | 0,500 |
13. | TF-BP | 2 | 0 | 2 | 155 | 172 | -17 | 0,500 |
14. | Budapesti Honvéd SE | 1 | 0 | 1 | 73 | 104 | -31 | 0,500 |
Zöld-csoport
1. forduló
Debreceni sikerrel kezdett az Újpest
Kádár Tamás, a DEAC edzője: Rutin, rutin, rutin. Az egész meccsen problémánk volt az üres dobások értékesítésével, közelről és távolról is gyengén dobtunk. Az ellenfél pedig nagyon jó százalékkal értékesítette a helyzeteit. Ehhez hozzá tartozik, hogy a védekezésünk a mai napon nem működött, így nehéz nyerni. Pozitív, hogy a lepattanócsatát megnyertük és sikerült húsz darab támadó lepattanót leszednünk. Feszültségből sem volt hiány, de ez nem a két csapat játékosai miatt alakult ki.
Dejan Mladenovics, az Újpest edzője: Nagyon okosan és agresszívan kezdtünk, így negyven percig kontrollálni tudtunk. Örülök a külföldi játékosunk gyors beilleszkedésének, és annak is, hogy lehetőséget tudtam adni fiatal játékosaimnak.
DEAC U23 – Újpest MT 62-89 (13-22, 13-22, 15-25, 21-20)
DEAC: Csikai 14, Gáspár M. 10, Asszú 8/6, Fábián Sz. 8, Balázsi 7/3, Opre 5/3, Sólyom 4, Kiss K. 3/3, Várbíró 3/3, Zsuga T. -, Berzi -, Szekeres -.
Újpest: Rackley 23/9, Surmann G. 13/6, Joó 12/3, Nagy K. 10, Mészáros 9/3, Franczva 6, Széphelyi 5, Nagy R. 5/3, Nyikos 4, Pollák 2, Fülöp Á. -, Ipacs -.
3. forduló
DEAC U23 – Vásárhelyi Kosársuli 81-52 (14-14, 17-7, 18-14, 32-17)
DEAC: Kiss K. 16/12, Tóth B. 16/3, Asszú 16/9, Gáspár M. 10/3, Nemes 6/3, Sólyom B. 6, Fábián Sz. 4, Berzi 3/3, Csikai 2, Opre 2, Orosz D. -, Balázsi -.
Vásárhely: Varga Á. 17/6, Molnár B. 11, Hargitai 8, Perák 6, Ságodi 4, Bálint E. 4, Acsimovics 2, Bodócsi -, Balogh -, Pavlovic -, Kovács J. -.
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | Pécsi NKA | 1 | 1 | 0 | 96 | 69 | 27 | 1,000 |
2. | Újpest-MT | 1 | 1 | 0 | 89 | 62 | 27 | 1,000 |
3. | SMAFC | 1 | 1 | 0 | 81 | 63 | 18 | 1,000 |
4. | Szolnoki Olajbányász U23 | 1 | 1 | 0 | 72 | 58 | 14 | 1,000 |
5. | OMNIA Pub & Food Békés | 1 | 1 | 0 | 89 | 77 | 12 | 1,000 |
6. | Ceglédi KE | 1 | 1 | 0 | 85 | 76 | 9 | 1,000 |
7. | Óbudai Kaszások | 1 | 1 | 0 | 65 | 61 | 4 | 1,000 |
8. | DEAC U23 | 2 | 1 | 1 | 143 | 141 | 2 | 0,750 |
9. | KTE-Duna Aszfalt II. | 1 | 0 | 1 | 61 | 65 | -4 | 0,500 |
10. | Knipl Kft. Bonyhádi KSE | 1 | 0 | 1 | 76 | 85 | -9 | 0,500 |
11. | Concordia Motax KC Pápa | 1 | 0 | 1 | 58 | 72 | -14 | 0,500 |
12. | EKE Eger KOK | 1 | 0 | 1 | 63 | 81 | -18 | 0,500 |
13. | Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC | 1 | 0 | 1 | 69 | 96 | -27 | 0,500 |
14. | Vásárhelyi Kosársuli | 2 | 0 | 2 | 129 | 170 | -41 | 0,500 |
15. | Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0,000 |
Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu
Vicc ez a Nyíregyháza,úgy kapnak ki a 73 pontot dobó Bajától,hogy két faszi hoz össze 54 pontot a bácskaiaknál(“kezüket-lábukat eltörik” és nyernek),náluk meg amcsi légiós van meg elvileg élvonalbeli tapasztalattal felruházott spílerek…
Idén sem lesz sok közük a feljutásért vívott harchoz.
Hencsey váltson sportágat, a bunyó jobban megy neki. Veszprém légiós nélkül nem fog felkerülni az A-ba. Örök vesztesek.
Hencsey Tamás nem tud meccselni, ha Garay Petiék akarnak valamit, néznek helyette komoly edzőt!
Hencsey meg jobban tenné, ha hazamenne Körmendre, a kényelmes “örökös másodedző” állásába, Bebes védőszárnyai alá.