Connect with us
Hirdetés

3x3

Hétfőn kezdődnek a debreceni 3×3-as versenyek

Az egy teljes héten át tartó 3×3 kosárlabda versenyek első felvonása egy nyolccsapatos női felkészülési torna lesz.



:

:

A hét első napján egy női pontszerző tornával kezdődik a 3×3 kosárlabda fesztivál Debrecen főterén. A szervezők már a csoportbeosztást és a kezdési időpontokat is nyilvánosságra hozták.

Az egy teljes héten át tartó 3×3 kosárlabda versenyek első felvonása egy nyolccsapatos női felkészülési torna lesz. Amellett, hogy a csapatok számára ez egy kiváló lehetőség a gyakorlásra a hétvégi Európa-bajnokság előtt, az olimpiai kvalifikáció szempontjából értékes világranglista pontokért is folyik a küzdelem. A 2020-as tokiói olimpiára mindössze nyolc csapat juthat ki, a házigazda Japán mellett a világranglista első három helyezettje automatikus résztvevő lesz. A négy fennmaradó helyért egy kvalifikációs rendeznek majd, melyen a világbajnoki ezüstéremnek köszönhetően Károlyi Andrea tanítványai már biztosan ott lesznek.

A női válogatottak két négyesben küzdenek meg egymással, a hétfői csoportmérkőzések után kedden kerül sor az az elődöntőkre és a döntőre. Medgyessy Dóráék a Románokkal, a Franciákkal és Svájccal kerültek egy csoportba, míg a másik ágon Spanyolország, Fehéroroszország, Ukrajna és Olaszország küzd meg egymással. A csoportok első helyezettjei automatikusan elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezetteknek még egy keresztjátékot kell játszaniuk ehhez.

A 3×3 versenyekre a belépés egész héten ingyenes – adta hírül a debka.hu.

Hétfői menetrend:

16:00 Franciaország – Svájc
16:20 Olaszország – Fehéroroszország
16:40 Magyarország – Románia
17:10 Spanyolország – Ukrajna
17:30 Svájc – Románia
17:50 Fehéroroszország – Ukrajna

18:20 Franciaország – Magyarország
18:40 Olaszország – Spanyolország
19:00 Magyarország – Svájc
19:30 Spanyolország – Fehéroroszország
19:50 Románia – Franciaország
20:10 Ukrajna – Olaszország

Keddi menetrend:

10:30-17:30 World Tour Masters csoportmérkőzések
18:40 negyeddöntő (B2-A3)
19:05 negyeddöntő (B3-A2)
19:40 elődöntő 1.
20:05 elődöntő 2.
21:00 döntő

fotó: debka.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés