Hét Meccse #30: A bajnoki döntő harmadik meccsén járt az MKOSZ stábja

A 3-0-s „söprés” az utóbbi 15 év egyik legnagyobb meglepetése a hazai férfi kosárlabdában, de már az elődöntőben is borították a papírformát a szolnokiak, amikor pályahátrányból 3-1-re legyőzték az Atomerőmű SE gárdáját.

A döntő után nem nehéz történelmi párhuzamokat vonni: utoljára 2018-ban nyert a Szolnok (akkor még Szolnoki Olaj KK néven), és akkor is a Szombathelyen gyűjtötték be 8. bajnoki címüket egy emlékezetes Kendrick Perry-triplával. Azóta viszont csak a Falco nyert bajnoki címet, zsinórban ötöt (2020-ban félbeszakadt a bajnokság, nem osztottak érmeket), legutóbb 2024-ben éppen a szolnokiak ellen.

Az elmúlt években éppen olyan dominancia jellemezte a sárga-feketéket, mint előtte a piros-feketéket, és úgy tűnt, hogy a nagy sorozat idén sem szakad meg: az alapszakaszban mind a 26 meccsüket behúzták, megnyerték a kupát, a playoffban pedig 6-1-es mérleggel jutottak be a döntőbe.

Ahogyan azonban a 2010-2018 közötti, hat bajnoki címet hozó szolnoki menetelés sem volt hibátlan (2013-ban az Albától kaptak ki a fináléban, 2017-ben pedig be sem jutottak a döntőbe), úgy a Falco is megbotlott az idei végjátékban. Talán a fáradtság, talán az alapembernek számító Matthew Tiby kiesése is közrejátszhatott ebben, mindenesetre a szezon utolsó három meccsén csak rövidebb időszakokban játszott úgy a Falco, mint az előző években.

Mindez azonban nem kicsinyíti az Olajbányász érdemeit, minden bizonnyal az ő taktikai és mentális felkészültségük, „élességük” nélkül a Falcónak jó esélye nyílt volna az újabb trófeára. A tavaly szezon közben érkező Oliver Vidin elsőre is bevezette fiait a döntőbe, de akkor még a Falco egyértelműen jobbnak bizonyult. A 2024-25-ös évad is döcögősen indult, sok új arcot, légióst kellett beépíteni a gárdába, majd a szezon közepén érkezett előbb Somogyi Ádám, majd Marko Radovanovics.

Egyikük sem volt játékban (Somogyi alig kapott lehetőséget spanyol csapatában, Radovanovics hosszú sérülés után próbálta felépíteni magát), és mivel elég hamar eldőlt, hogy a harmadik hely megszerzése a realitás a gárda számára, a csapatjáték csiszolására helyezték a hangsúlyt. Utolsó hat meccsükből ötöt elvesztettek az alapszakaszban, és bár Vidin folyamatosan azt kommunikálta, hogy a playoffra készülnek és a bajnoki cím a céljuk, ezt a drukkerek és a szakértők hitték is, meg nem is.

Az Olaj aztán a rájátszásban sorra csattanós válaszokat adott a kétkedőknek, többször is nagy hátrányból fordítottak és igazi negyedik negyedes specialistává váltak. 8-9 fős rotációval dolgozva előbb a Körmendet, majd az ASE-t, végül a Falcót is felőrölték. Beszédes adat, hogy a finálé 3. mérkőzésen, idegenben 15 hárompontost szórtak be, közel 50%-os hatékonysággal – ez jól mutatja, fizikálisan és mentálisan is mennyire jó állapotba kerültek. Vidin formaidőzítése tökéletesen sikerült, gyakorlatilag mindenki csúcsforma közelében járt, ez pedig egy bajnokcsapat fő jellemzője.

A Szolnok kilencedik bajnoki címét szerezte meg, amellyel fellépett az örökranglista 2-3. helyére, immár holtversenyben a BSZKRT/Budapesti Előre SE csapatával, amely utoljára 1948-49-ben diadalmaskodott. A Falco egyelőre 6 bajnoki címnél tart és nem sikerült utolérnie a 4. helyen álló, hétszeres bajnok MAFC-ot, de erre a következő szezonokban bőven nyílhat még esélye – ne feledjük, hogy a szombathelyiek 2017 óta állandó résztvevői a döntőknek.

Szöveg és forrás: MKOSZ

Fotó: Girgász Péter