A klub Facebook-oldalán közölte a változtatást:
„Klubunk vezetősége az eddigi gyenge szereplés miatt változtat a játékoskereten.
Közös megegyezéssel szerződést bontottunk Harrison Hendersonnal. Az amerikai center 13 mérkőzésen lépett pályára, 7.7 pontot és 3.8 lepattanót átlagolt, Darko Radulovic vezetőedző irányítása alatt kevesebb lehetőséget kapott. Harrisonnak köszönjük a munkáját és sok sikert kívánunk a pályafutásához!
A center pótlásán dolgozik a klubunk, keressük a megfelelő embert. Új játékos érkezéséről viszont már most is örömmel számolhatunk be, ugyanis visszatér Rytis Pipiras!
A 27 éves litván kosaras az előző idényben alapembere volt a csapatunknak, mind a 26 alapszakasz-mérkőzésen kezdőként lépett pályára, 11.2 pontot és 5 lepattanót átlagolt, 39%-kal értékesítette a hárompontosokat. Sokoldalúságát mutatja, hogy 20 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz és 3 szerzett labda az NB I/A-ban egy meccsen elért csúcsa, emellett ő volt a csapat egyik, ha nem a legjobban védekező játékosa. Rytis „játékban van”, hiszen december 23-án még pályára lépett a belga Circus Brussels csapatában.
Régi-új játékosunk csatlakozott a csapathoz, a következő napokban átesik az orvosi vizsgálatokon, majd azt követően léphet életbe a szerződése.”





Szerintem mind három, előbb említett csapat fog még cserélni, igazolni, külföldi és magyar fronton is.
Nem akarok ünneprontó lenni, de kell még egy center, mert különben playout lesz a vége. Szeged, Honvéd és Nyíregy erősen kilóg a bajnokságból.
Nem lesz playout….
Kétségkívül,erősítés!
Ennél jobb hír nem is kell év végére! Rytis mellé jön még egy center, ez mostmár reményt adhat, hogy alakuljon ismét egy nagyon jó csapat.
Lesz még kapkodás, idegeskedés ezekután. Nyíregy diktálja a tempót az alsóházban, lehet kapaszkodni.
Az a Nyíregy, amelyik DR Mohácsi szerint messze a legkevesebb pénzből gazdálkodik az NB1/A-ban…..