Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Hencsey Tamás újra az utánpótlásban dolgozik majd

Az előző idény lefújásakor élen állt a MAFC a Piros-csoportban.



:

:

Huszonhárom forduló után 18 győzelem és 5 vereség mellett az élen állt a MAFC együttese az NB I/B Piros-csoportjában, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság. Az gárda vezetőedzője, Hencsey Tamás a BB1.hu-nak elmondta, egyre jobb formába lendült a csapata.

– Számunkra érdekesen kezdődött a szezon, hiszen a bajnokság első szakaszát idegenbeli mérkőzésekkel kezdtük és csak ezután következtek a hazai találkozók. Ahogy indultak az otthoni meccsek, egyre jobban magára talált a csapat. Közben kellett azért szakmai döntéseket is hozni, más védekezéseket kezdtünk el csinálni, de a csapat is ezzel egyidejűleg kezdett el összeérni, tehát nekünk a szakmának is be kellett látni dolgokat és változtatni kellett. Az idei gárda egy más szerkezetű együttes volt, mint az azelőtti, illetve több idősebb játékosunk is volt, viszont ezáltal sokkal rutinosabb volt a keret. Végül összeálltunk és mind támadásban, mind védekezésben jó teljesítményt nyújtottunk. Huszonhárom forduló után mi voltunk az élen, de ki tudja, hogy mi lett volna ebből. Igazából a nyolcadik-kilencedik-tizedik helyen a TF, a Vasas és a BKG állt, akik közül bármelyikük veszélyes lehetett volna. Én azt gondolom, hogy az én csapatom egyre jobb formába lendült. Ugyan a vége felé több sérülésünk is volt, de a fiúk játéka abszolút megfelelő volt.

Több klub is nehéz helyzetbe került a COVID-19 miatt, köztük a MAFC is. Hencsey Tamás jövőre a csapat Akadémiáján, a fiatalokkal fog együtt dolgozni.

– A gárda tulajdonosa és vezetője, Garai Péter azt jelezte felém, hogy a csapatnak és a klubnak a támogatottsága a koronavírus miatt eléggé visszaesett, ezért nem fog tudni ebben az évben biztosan olyan csapatot összehozni, amely a feljutásért tudna harcolni. Ezalatt azt értette, hogy nem tudna sem külföldit hozni, sem pedig fiatalokkal megerősíteni a keretet. Így végül nekem sem hosszabbították meg a szerződésemet. Ennek fényében nem a felnőtt csapatnál folytatom a munkát, hanem a MAFC Akadémiánál. Ezen kívül nyitottam egy spinning termet és az a tervem, hogy a spinninget, mint kiegészítő mozgásformát szeretném meghonosítani a kosárlabdában. Mivel ez az egyik legjobb kardió edzésforma, szeretném majd felvenni a csapatokkal a kapcsolatot és beépíteni az éves edzésprogramjukba.

A szakember elmondta, hogy bár teljesen más fiatalokat képezni, mint egy felnőtt csapatot irányítani, ez nem okoz neki problémát, ugyanis korábban dolgozott már utánpótlás edzőként.

– Amikor befejeztem az aktív játékot, akkor már foglalkoztam fiatalokkal, tehát ez nem jelent nekem újdonságot, de az tény és való, hogy utánpótláskorú játékosokkal foglalkozni egy teljesen más típusú munka, mint a felnőtt kosárlabda.

fotó: MAFC Facebook

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
Horvát Csaba33goldmedalsOroszlanyi Banyaszhp12efeli96 Recent comment authors
Horvát Csaba
Olvasó

Szegény lenézett Nagykőrös meg szépen csendben leigázza a Piros-csoportot. Hajrá Nagykőrösi Sólymok!

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nagykőrösön még mindig egy láda sörért játszanak a fiúk, vagy már feljebb ment az ázsió?

Horvát Csaba
Olvasó

Nagykőrös lesz a csúcs. A többiek ámulattal figyelnek majd minket és irigykednek a CSAPAT hozzáállásán. Hajrá NAGYKŐRÖS!!!

efeli96
Olvasó

Ettől féltem, nagyon rossz hír, sajnos így egy jó ideig továbbra sem lesz élvonalbeli kosárlabda közelében sem a város….

hp12
Olvasó

A Honvéd nagyon nyomul.

efeli96
Olvasó

Halász és Horváth Ákos távoznak, légiós nem lesz, Kerpel-Fronius érkezik.
Ez a keret jövőre még biztosan nem lesz a feljutás közelében sajnos.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

A tegnapi átigazolási körkép szerint mindkét Kerpel-Fronius marad Szegeden.

33goldmedals
Olvasó

Akkor tisztázzuk… Horváth Ákos nem távozik, Kerpel Balázs nem jön! Feljutásról pedig szó sincs jelenleg, leghamarabb 3-4 év múlva.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés