Bajnokság
Heath ellen már többször is játszott az Alba új centere
Peterson Európában több országban is megfordult az elmúlt hat évben, de hazánkban korábban még soha nem járt.

:
:
Hétfőn este érkezett, kedden már edzésbe állt az Alba Fehérvár 28 esztendős, amerikai centere, Brandon Peterson. A legutóbb a francia második vonalban pattogtató magas ember gond nélkül átment az orvosi vizsgálaton, papírjai is rendben vannak. A 203 centiméterre nőtt kosaras érthetően várja a fehérvári bemutatkozást.
– Mivel az utazás közel egy napot vett igénybe, mondhatom, fárasztó volt. Szülővárosomból, az Alabamában található Birminghamből indultam, átszálltam Houstonban, később Frankfurtban, aztán hétfőn este érkeztem Budapestre, onnan pedig Fehérvárra. Kedden délelőtt átestem az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, délután edzettem, valamint gyakoroltam szerdán is. Jól esett a mozgás. Jól érzem itt magam, a klubnál mindenki kedves, segítőkész, barátságos velem – mondta az albakosar.hu-nak Peterson.
Hozzáteszi, bár Európában több országban és több klubban megfordult az elmúlt hat esztendő során, hazánkban korábban soha nem járt. Sok információja nincs a magyar kosárlabdáról.
– Amikor az ügynökömhöz befutott az Alba ajánlata, utána elkezdtem tájékozódni. Azzal tisztában vagyok, hogy a nemzetközi porondon rendszeresen szereplő, Magyarországon rendkívül sikeres és ambiciózus egyesülethez kerültem, amely mindig komoly célokért küzd. Nagyon remélem, ebben én is tudok segíteni, a szerződésem a nyárig szól.
A tengerentúli sportoló egy hónapja távozott a francia másodosztályból, az Aux Maurienne Savoie Basket gárdájától. Nem érkezett teljesen idegen környezetbe, lévén a tavalyi szezonban, a belga bajnokságban – a Basic-Fit Brussels gárdáját erősítette – többször találkozott riválisként mostani társával, Jordan Heath-tel.
– Azt nem mondom, hogy barátok voltunk, de többször beszéltünk egymással, főleg a bajnokik után. Ezúttal ismerősként üdvözöltük egymást. Korábbi állomáshelyeimen általában jól éreztem magam, a legjobban Franciaországban és Törökországban. Remélem, erre a listára rövidesen Magyarország is felkerül. Várom a bemutatkozást kék-fehérben.
Fotó: albakosar.hu

Estét! Kiváncsian várom hogy egy 203 cm – es játékos, hogy állja meg a helyét center poszton ???!!! S.O.S. megoldás…
T. Falco 20000000000000888888888888888!
Ki a tööööööökkkkkööööömmmmm az a falco szivetlszki durvasokszoponzorgyuribácsi
perlzolikanem akarokdolgoznicsak kuuuurvasokpénztzsebrevágnimeg govensafaszomatérdekekafalcocsakalovégyerekek!!!!!!!
Ezek vagytok zuzikáim!!!!!!!!!!!!
Hangyafing vagytok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ilyen értéktelen felhasználókat nem veszem emberszámba.
Peterson: “hozzáteszi… hazánkban korábban soha nem járt.”
Kivéve a tavalyi szezonban a Brüsszel játékosaként a FEC_ben, de igaza van, nem kell tudnia mikor merre jár 😉 .
FIBA Europe Cup, Csoportkör, D-csoport, 2. forduló Körmend 2017-10-24
Egis Körmend – Basic-Fit Brussels 74-61 (19-17, 23-12, 17-16, 15-16)
Brüsszel: ………. Peterson 10.
“…Magyarországon rendkívül sikeres és ambiciózus egyesülethez kerültem, amely mindig komoly célokért küzd.” 😀 playout-ra gondol az úriember vagy nagyon átvágták? 😀 Vagy a TF elleni ki-ki meccs vonzza?
Hasonlítsd össze az Alba bajnoki és kupa győzelmeinek számàt (sok)a Falcoéval (1). Akinek több van az a sikeresebb.
Ostoba cinege. Segítek: 9-1 ide te szerencsétlen. 🙂
Te vagy a galamb a sakktáblán.
Nem értem,hogy mi az az eredmény ami miatt úgy érzed,hogy jogosan arcoskodsz?