“Hatalmas volt rajtunk a nyomás, Damoklész kardja ott lebegett a fejünk felett”

Majd a következő szezonban… Sohasem lesztek Magyar Kupa győztesek! Újabb elvesztett finálé… Ezek a mondatok az utóbbi években a fejünkbe égtek.

Több mint két évtizede voltunk célpontjai a rivális csapatok szurkolótáborainak, mert még nem sikerült megnyernünk a Zsíros Tibor K&H Magyar Kupát. Nagyon vágytunk erre a sikerre, de több próbálkozás után is sokan úgy gondolták, hogy ez a sorozat a Falco mumusa. Minden nyilatkozatunkban utaltunk arra, hogy mindig csak mérkőzésről-mérkőzésre haladunk, de amikor vasárnap délután elindultunk a döntőre csak egy dologra tudtam gondolni. Újra itt vagyunk, 7. alkalommal futunk neki, nem adhatjuk fel, le kell küzdenünk a démonjainkat! Hatalmas volt rajtunk a nyomás, Damoklész kardja ott lebegett a fejünk felett. A 6 elveszített döntőnek az élménye, története ott volt a játékosaim, szurkolók, vezetők és a stábtagok fejében is.

Múlt héten rengeteg gondolat nehezítette meg az estéimet. Mindig pozitívan és nyugodtan álltam a csapat felkészítéséhez, mert tudtam, hogy mennyit jelent a Kupa a klubnak, a városnak és a szurkolóknak. Komolyan felépített munkával vágtunk neki a sorozatnak. Mindenre fel akartam készíteni a játékosaimat és több forgatókönyvvel is készültünk. A taktikai felkészítés csak egy része volt a munkánknak, mert mentálisan is foglalkoztunk a fiúkkal. Nem lehet más célunk, csak hazahozni a Kupát! – mondtam Nekik többször. Végig így készültünk, de a negatív gondolatok, az elvesztett döntők élményei nem hagytak nyugodni. Végül eldöntöttem, nem engedem, hogy a bukástól való félelem megakadályozzon minket abban, hogy történelmet írhassunk.

Ma, három átaludt éjszaka után úgy érzem, kitisztult fejjel tudok számot vetni a múlt héttel kapcsolatban. A tudat, hogy sikerült haza hozni a Kupát megnyugtatott és segített újra rendezni a gondolataimat.

Köszönöm a játékosaimnak. Köszönöm srácok! Megérdemeltétek!

Köszönöm a szurkolóknak! Ez a kupagyőzelem a Tiétek! Ez a Kupa a Miénk! Tudom, hogy sok csalódás ért Titeket és nagyon sajnálom, hogy ezt a történelmi sikert nem tudtuk együtt megélni, megünnepelni.

Köszönet minden munkatársamnak. Milosnak, Máténak, Norbinak, Dávidnak, Ádámnak, Zolinak és a többieknek. Rengeteget tettetek ezért a sikerért! Köszönöm a városnak, Szombathelynek! A támogatásuk nélkül nem lehetne Szombathelyen top kosárlabda csapat. Végre nem vagyunk Silvercity!

Végezetül kinek másnak köszönhetném meg, mint annak a Gyuri Bácsinak, aki 41 éve mindennap a Falco sikeréért küzd! Nincs még egy ilyen ember, mint Te! Rengeteget vártál erre a sikerre és nem akartam, hogy Kupa nélkül vonulj vissza. Nagyon örülök, hogy a csapat meg tudta Neked adni ezt az örömet! Nagyjából 1 hónappal ezelőtt jelent meg a Nemzeti Sportban adott interjúd. Mondatról, mondatra fordítottam le és miközben olvastam, könnyek szöktek a szemembe. Ott döntöttem el, hogy minden áron meg kell szereznünk a Magyar Kupát! Örülök, hogy Veled dolgozhatok!

És én hol vagyok ebben a történetben, hogy érzem magam? Nyugodt, elégedett és egy kicsit kimerült vagyok, de a családommal töltött idő mindig feltölt az új feladatok előtt. Szép lassan újra felépítem magam, de most még csak azt érzem, hogy egy óriási teher esett le a vállamról és meg akarom élni a sikert!

Egy nagyon nehéz év van mögöttünk. Semmi sem alakult úgy, ahogy azt elterveztük. Ha objektívan visszagondolok a mögöttünk hagyott néhány hónapra, akkor rá kell jönnöm, hogy ezekben a nehéz időkben megerősödnek az emberek. Remélem, mihamarabb minden visszatér a normál kerékvágásba!

Utóirat: Beni és Szili – Csodállak Titeket!
Utóirat 2: A szezonnak még nincs vége! QUE SERA SERA