Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Hatalmas fordítás után, parázs meccsen egyenlített az Alba

Hasonlóan az első meccshez, itt is nagy előnyt adott el az egyik csapat.

Arconic-Alba Fehérvár - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 81-80 (19-17, 12-36, 29-8, 21-19)

Döntő, 2. mérkőzés
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs (Hartyáni Zsolt)

Alba Fehérvár: Pongó Ma. 13/6, Somogyi 4, DeCosey 11/3, Ford 15/6, Philmore 18/3. Csere: Vojvoda 20, Diong -, Takács Mi. -.

Szombathely: Pot 8/6, Kovács 12/6, Cowells 17/6, Tiby 5/3, Keller Á. 6 Csere: Perl 17, Sövegjártó 3/3, Barac 10/3, Krivacevic 2.

Pongó eladott labdáját Kovács használta ki egy ziccerrel, Cowells szerezte meg első pontjait, Somogyi hamar a kispadra szorult faultgondok miatt. Cowells háromból két büntetőt dobott be, Keller szép passzából Tiby szerzett két pontot, három perc után az Alba is felkerült az eredményjelzőre DeCosey révén (2-8). Pongó emelt be egy tempót, Philmore tett fel egy ziccert második esélyből, Kovács köszönt be kintről. Ford dobott dudaszós hármast, Cowells kettesére Vojvoda válaszolt, aztán Keller mellett is feltett egy ziccert és kiegyenlített (13-13). Perl dobott középtávolit, Somogyi visszatért a pályára és egy betöréssel szerzett két pontot, aztán büntetőből is. A negyedet Krivacevic kosara zárta. 19-17

Perl két pontjával folytatódott a játék, Philmore verte meg Sövegjártót a festékben, aki egy triplával javított a túloldalon. Perl mutatott be egy 2+1-es akciót, két büntetőt is a helyére rakott, Vojvoda egyet. Barac használta ki, hogy Takács maradt rajta, Alejandro Zubillaga időt kért Keller kosara után (22-31). Pongó kettő plusz egye után Barac emelt be egy középtávolit, Philmore tett fel egy ziccert. Pot és Barac három pontjával 10 fölé nőtt a különbség, Cowells is betalált távolról, Vojvoda floatere hullott be. Kovács sarokból célzott pontosan, 16 ponttal meglépett a Szombathely, jött az újabb időkérés az Albától (29-45). Ismét Vojvoda volt eredményes, Tiby zúdított be egy újabb vendég triplát, aztán Pot is, így már 20 pontos előnyt épített ki a címvédő. A félidőben több kosár nem esett, így 22 pontos előnnyel ment a Falco a nagyszünetre. 31-53

Ford köszönt be a sarokból, aztán kétszer büntetőből is, Pongó hármasa beszédült, Milos Konakov időt két, de Pongó a mási oldalról is pontosan célzott és 10 pontra felzárkózott az Alba (43-53). Philmore forgatta meg Potot, DeCosey lopott egy labdát és ziccerrel fejezte be az akciót, 16-0-és futásban volt így már a Fehérvár, Konakov mester ismét magához hívta csapatát. Vojvoda dobása szédült be, 5 perc 20 másodperc után Cowells megszerezte a félidő első Falco-pontjait és lezárta a 18-0-ás futást, Keller zsákolt, Philmore szerzett másodikesélyből egy kettest. Vojvoda zsákolt egymás után kétszer, már csak két pont volt a Fehérvár hátránya. Perl tett fel egy ziccert DeCosey szorításában, aki a túloldalon egy triplát szórt be, Keller tette vissza Kovács rontott dobását, Philmore használt ki egy védelmi hibát. 60-61

Kovács nevéhez fűződött a negyedik negyed első kosara, Ford értékesített egy nehéz dobást, Perl pedig két büntetőt. DeCosey bravúrkosarat dobott, Philmore egyenlített, Kovács ugrasztotta meg DeCoseyt és tett fel egy ziccert, az Alba időt kért (65-67). Ford tette a helyére mindkét büntetőjét, Philmore 2+1-e után pedig már a hazaiak álltak jobban. Vojvoda egy pontot a vonalon hagyott, Perl csökkentette a Falco hátrányát, Cowells egyenlített. Pot aludt el védekezésben, ezt Philmore használta ki, megint Perl volt eredményes, Vojvoda ment át könnyedén a vendég védelmen, Ford dobott nagy hármast egy perccel a vége előtt. Barac válaszolt, Ford dobott be egy büntetőt 25 másodperccel a vége előtt, Cowells egyenlített 11 másodperccel a vége előtt. Pongó tett fel egy ziccert 3 másodperccel a vége előtt, majd Vojvoda faultolta Cowells egy tizeddel a vége lőtt, de a Falco játékosa csak egy büntetőt dobott be, így nyert az Alba. 81-80

201 hozzászólás

201
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
57 Comment threads
144 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
62 Comment authors
Mamika55Endremakelovenotwar69GECzigler09Kangu Recent comment authors
Mamika55
Olvasó

jatekvezetes egy KABARE

makelovenotwar69
Olvasó

Azt még el tudom fogadni, hogy egy-egy testkontakt esetén nehéz következetesen dönteni személyi hiba történt vagy tovább engedik….
De Vojvodát a levegőben, hátulról elkaszáló “védő” ellen nem hogy sportszerűtlent, de SEMMIT nem fújnak be, az csak szándékos rossz ítélet lehet. Teljesen mindegy hogy Perl vagy ki ellen kellett volna fújni. Ráadásul azt sem láttam (igaz TV-ben néztem), hogy Perl elnézést kért volna!!!

Endre
Olvasó

Neki lehet, mert ő az emvìpì! 🙂

GECzigler09
Olvasó

Gratula az Albának.

Kangu
Olvasó

Gratula az Albának, ezt a Falco csúnyán elrontotta ilyen előnyből.
Két kérdés, a meccs végén Pongó bevetődő szerelése szabályos volt Perl ellen? Közvetítésből sokat nem látni ebből. Illetve a másik kérdés, hogy meccs után a kézfogásoknál miből lett a balhé? Azt látni, hogy a Perl odamegy az Alba másodedzőjéhez, de nagyon más nincs, valaki tudja mi történt?

Marcello
Olvasó

Hát a meccsről annyit, hogy ez a 22 pont engem személy szerint kicsit azért aggasztott. Nagy előny, de ezt sajna le is lehet adni, amit tegnap sikerült is. Ez a döntő a nagy fordítások döntője, de hazai pályán ezt be kell húzni. Innentől kezdve pedig legyünk bajnokok hazai pályán. U.i: A Srácok lehet, hogy csak nekünk kedveskednek, láthatunk így még 2 meccset, legyen így, húzzuk be hazai pályán, hajra Falco!!!!!

Soós Sándor
Olvasó

Spanyol patkányról miért nem beszél senki?
Ellöki a játékost sunyin utána meg felkérdezik és a kisgyerekével a kezében védekezik a patkány.
Úgy látszik sokat tanultál Zollnertől ?

Freebulletz
Olvasó

Nem is tudtam, hogy spanyol vagy.

Soós Sándor
Olvasó

Nem nagyon fogynak a vendég jegyek. Csak az asszony kórus tagjai jönnek megint?

Evandro
Olvasó

Ez a 3. negyed brutális volt. Zubi nagyot húzott a zónával. Végre Philmore-t is sikerült bevonni támadásban. Ford elől-hátul klasszis, MVP teljesítményt tolt. Somogyi és Diong pályán tarthatatlan, tőlük azonnali javulas kell, 5 emberrel nem lehet bajnokságot nyerni. A “kiégett, lefelé ívelő” Voja is óriási volt. Ezt az ego vs kohézió témát, amit a párharc kezdete előtt emlegetettek szerintem elengedhetjük. -22-ről csakis komoly tartással és rendszerközpontú – csapatnak magát alárendelve – játékkal lehet fordítani. A vasi csürhe ismét kitett magáért. ’18-ban Pointer leöntése sörrel – plusz a huhogás – , most Pongó leköpése. A számonkérés után meg ők háborodnak fel.… Olvass tovább »

Freebulletz
Olvasó

Diongnak nem volt jó meccse, most figyeltek rá a festékben. Az utolsó hazain is dobott 15-öt a Falcónak, meg szerdán is 6 pont ha jól rémlik és lepattanók. Most jól védték Kellerék. Mi is elég jól limitáltuk Ákost. Ez ilyen.

sala
Olvasó

Egyértelmü, hogy Brown nagyon hiányzik. Taiby miért játszott ilyen keveset?

Mendez
Olvasó

Nos igen, így a két meccset látva minden nagyképűség nélkül elmondható, hogy Brown-nal a fedélzeten nem sok izgulnivalónk lenne.

Wilson
Olvasó

Hagyjuk már ezt a Brown-al ez lenne meg az lenne dumát, ugyanúgy 5 ember van a pályán és éppen aki ott van rakja bele a maximumot, lehet, hogy kettőt levédekezne amt xy nem de támadásban meg kettőt nem dobna be. A labda gömbölyű, egy játékos kiesésénél nem lehet ilyen messzemenő egyértelmű következtetéseket levonni ráadásul ilyen erős keret esetében mint a Falco meg pláne.

Endre
Olvasó

Visazanyalhat a Delasozás 🙂

Savariás
Olvasó

22 ponttal vezetni, majd 1 ponttal kikapni……azt hiszem lélektanilag ennél rosszabb nincs egy döntőben. Hazai pálya ide vagy oda, az lesz a kérdés kedden hogy ezt fel tudjuk-e dolgozni……

WSreborn
Olvasó

A dobók feltüntetett pontjai alapjàn az eredmény 69-90.
Tessék szíves javítani.

Freebulletz
Olvasó

Valaki elmondaná mi volt a végén középen a hirig? Miért rohant be Csurovics? A táborra szót sem vesztegetek…asszem Ákos volt aki odament rendezkedni mert a körbevonuló Alba játékosokat dobálták meg köpködtek…

Érdekes hogy ilyen nem fordult elő Olaj és MTE szurkerekkel, volt aki lepacsizott velük, még Red is.
Remélem Gyuribácsi ez ellen is felszólal majd 🙂

KD
Olvasó

Utközben hazafelé volt időm átgondolni a történéseket. Úgy tűnik, az idei döntő a nagy leolvadásokról szól eddig. Látva a második negyedet eszembe sem jutott, hogy 0-18-al kezdjük a harmadikat. Utána már kiegyenlített volt a meccs, Cowels először negatív ( labdaeladàs), aztán pozitív ( hármas) majd ismét negatív ( kihagyott büntető) hőssé vált. De hiba lenne a nyakába varrni a vereséget, inkább a kollektív leolvadàs tehet ròla.A statisztika is nagyon kiegyenlített, igazi egylabdás meccs volt. Kár érte, de tragédia nem történt, kedden ismét meg kell védeni a pályaelőnyt, és utána pénteken ismét nekifutunk Fehérvár bevételének. Hajrá Falco!4️⃣?2️⃣??

lakers24
Olvasó

Amúgy Perl “csak” 17 pontot dobott, nem 27-et…

GCkosar
Olvasó

Jó kis meccs volt.
Azért ez az egész valahol egy Voja-Perl párharc is.

Pojaca
Olvasó

Mendez te csicska párnával kényeztetitek egymást bánatotokban? Leittátok már magatokat biztos és a Perint parton már papucsban háromig se tudtok elszámolni ti beazonsíthatatlan amőbának még jó indulattal sem nevezhető káros baktériummaradványok!

Mendez
Olvasó

Pojàca te utolsó csúszómászó féreg tippelgessél hátha 100ból eltalálsz egy meccset ????

Mendez
Olvasó

A csapatoddal együtt kaptál akkora mélytorkost, hogy még azóta is félrenyelsz te fattyú.
????

Freebulletz
Olvasó

Látszik miért ez a 2 legjobb csapat a mezőnyben. Amiért nem találok okot a Q2 leolvadásra, annyira nem látok okot a Q3-as feltámadásra sem 😀 Szerintem elengedem és csak élvezem a meccseket. Ez a 3 hülye inkább menjen hínárt gereblyézni a Balcsiba, mert kegyetlen mit fújtak/nem fújtak. Semmi koncepció. Somogyi. Még Kecsó ellen mondtam a cimboráknak, hogy inkább Marcinak kéne ezt a pénzt odaadni. A gyerek full leeresztett a PO-ra, amikor ott kéne igazán villantani. Aztán lehet kedden kijön belőle a vadállat. Én nem fogok írni párás szemű ódákat, hogy ilyen szív olyan szív meg egymásért blablabla…a félidő volt a… Olvass tovább »

SárgaPárna
Olvasó

Micsoda parasztlázadás megy itt kérem szépen….

fanaticfantastic
Olvasó

Hát megjöttél. Ez így már természetes.

SárgaPárna
Olvasó

Te vagy az büdös, hónajszagú, ragyás pofájú Somos?

fanaticfantastic
Olvasó

Szerintem ne vegyél lottót…

Freebulletz
Olvasó

Honnan tudod, hogy Somosnak milyen a hónaLjszaga? Mesélj.

SzhelY
Olvasó

nem tudja csak az thiszi ,hogymindenki olyan büdös gyökér mint ő

SárgaPárna
Olvasó

Életemben egyszer voltam közel hozzá, soha nem felejtem…

SzhelY
Olvasó

te meg a saját annyát baszó szánalmas senki?

SárgaPárna
Olvasó

Szerintem az itt lévő emberek 99% számára egyértelmű, hogy kettőnk közül ki az intelligensebb…

Bobby666
Olvasó

Igen! És nem te vagy az…???

SzhelY
Olvasó

és még Delas is sérült

efeli96
Olvasó

Semlegesként az egyik legjobb meccs amit az elmúlt 1-2 évben láttam. Még sok hasonló hírverést a magyar kosárlabdának!

Milivoj
Olvasó

Sajnálom, hogy nem sikerült behúznia a Falconak, Tiby és Keller halványabb játékát nem bírták el, de ettől függetlenül ők lesznek a bajnokok, mert ők érdemlik meg…, a lelátón meg ők csinálták a hangulatot, rendesen leszurkolták a tapsgépes szánalmas asszonykórust

Freebulletz
Olvasó

Milyen érzés kurválkodni másoknak, ha már nektek nem sikerült a döntő? 😀

fanaticfantastic
Olvasó

Nem értem én sem. Bár mindenki annak drukkol akinek akar,ha már a saját csapatunk így járt. Momentán én ebben a helyzetben Vojának,Fordnak,,,stb. szorítok. Nem vagyunk egyformák.

Freebulletz
Olvasó

Engem nem zavar ha másnak szurkolnak, csak ez már a csicska kategória. Szekunder szégyen annyira kínos.

moldi56
Olvasó

Mindketten játszottak az Olajban és bajnokok lettek 2018-ban.

Milivoj
Olvasó

Inkább arról ugass, hogy lesz nemzetközi, vagy megint hazudtok valamit és inkább ráígértek valakire!? A Falco se a szívem csücske, de ők nem mismásolnak, sunnyognak, ferdítenek, nekik tudok szurkolni

fanaticfantastic
Olvasó

Azért ezt gondold át,kérlek. Pld. Benke?

Xero
Olvasó

Nincs azzal baj, ha ráígérnek a játékosra, szívük joga és a játékosnak is, hogy oda igazoljon ahova akar. Csak utána ne adják már elő, hogy kajajegyre alig telik..

Milivoj
Olvasó

Benkét hagyjuk…, ott ő szegte meg az adott szavát…, és a Falco se sírta tele a sajtót, hogy nincs pénze a nemzetközire

Marillion
Olvasó

Milivoj miattunk aztán ne vessz őssze a sajátjaiddal….amúgy igen a szervezett B közepes szúrkolás a bajnokságban csak pár csapat mögött /mint nálatok ott Szolnokiak is / van meg mint stabil támogatás és sokszor bizony ez nem elég ahogy ma sem volt a győzelemhez nekünk akik ott voltak megtettek mindent a lelátón! Egymást nem komálja Szolnoki meg Szombathelyi megy a zrika oda vissza de ebből fakadóan azért van a hátérben egy alapból megbúvó “tisztelet” is azzal hogy a csarnokon kivűl rendőrőknek kell közénk állni ha úgy adódik hogy egymással szemben a másik szemébe kell nézni akár közvetlen közelről is! Sok sikert… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Szerintem,bíztosan nem vesznék össze Milivojjal. Annak drukkol akinek akar. Semmi gondom ezzel. Mindenki más szempontok,vagy emlékek alapján mérlegel. Attól még nem rossz ember egyikünk sem.

Milivoj
Olvasó

Nem veszek össze, de te mondtad ki, amit én is gondolok…, nem szeretjük egymást, de valahol van egy tisztelet…, namost egy kompótot az utóbbi évek történései után, azért elég nehéz respektálni

Marillion
Olvasó

Korrekt…végre valaki érti a lényeget…hogy ha nincs barátkozás attól még szervezett szúrkoló szféra kell a csapatok mőgé! Nem is sejtik sokan hogy a háttérben meg egy vagy tőbb közös ügyért ténykedünk a csapatainkért és rejtetten a Magyar férfi kosárlabdáért is!

Freebulletz
Olvasó

Keller, Simon, Benke pl? Légyszíves még üsd ezt a döglött lovat ezzel a témával 😀 Ti miért nem indultatok? Csupa fül vagyok…bár tökmindegy mit mondasz, mert te még a saját családod is eladnád, csak hogy az Alba ellen szurkolj lemenve kutyába 😀 Lelked rajta.

Milivoj
Olvasó

szarkompót

Marillion
Olvasó

Milivoj ha van kedved irj pár sorban ….hogy honnan ered az Alba-Olaj ilyetén ellentét!

Milivoj
Olvasó

Már 90-es évek végén is fennállt az ellentét, de akkor csúcsosodott ki a dolog, amikor a Shannon-Blanks féle kompót hatalmas arccal közlekedett mindenfelé, nálunk az egyik rendezőt meg is ütötték és fel akartak menni a B-középbe verekedni…, ilyet se azelőtt, se azóta nem láttunk…, az asszonykórus meg mindig is szánalom volt

Mendez
Olvasó

Miért nem azoknak írod akik a ti faszotokat szopkodják itt?

Ewing
Olvasó

Bocs, de ez szánalmas…

Pbask
Olvasó

Egyébként én kérek elnézést annak a szurkolónak a nevében is, aki leköpte Pongó Marcit. (Kaptam a fülest, hogy az volt a tévében látható balhé oka a vendégszektorunknál)
Full nem szolgált rá, egyszerűen csak jó játékos, mindig korrekt a pályán és azon kívül, sztárallűrök nélkül..
Méltatlan…Meg is értem (amennyiben igaz), hogy meggondolja, hogy aláírna hozzánk:/

Anthony
Olvasó

Őszintén nem értem ez miért kell, és pár balfasz miatt van mindig egy-egy szurkolótábor elítélve…

Pbask
Olvasó

Ne is mondd.. Sajnos ez így van.. Néha a pofám ég, pedig rendszeresen szurkolok a B középben. Ha meg az utolsó pár másodperc verte ki a biztosítékot a delikvensnek, ne a küzdő játékost vegye elő (nem volt az durva fault), hanem a sporikat. Bár őket sem kéne mert ment oda-vissza a fújás. Jól felbasztam magam ezen, nem tudom elhinni, főleg a zuhanyhíradók tükrében, bár szerintem Marci kivár.

Anthony
Olvasó

Én is hallottam ezeket, én őszintén meglepődnék ha lenne alapja, bár talán senki sem a döntő felfokozott hangulatában dönti el hova igazol 😀

Milivoj
Olvasó

Marad a kompótban, az eddigi 6k EUR fizetését megemelik

Pbask
Olvasó

Közben látom Marci is nyilatkozott erről.Kíváncsi leszek, mi az igazság. Voját is többször hallottam Szolnokra, aztán láttuk a végét.

fanaticfantastic
Olvasó

Pedig de örültem volna Vojának!

Marillion
Olvasó

Hát igen a Falco szúrkolók… Pbask Sosem gondoltam volna hogy oda ahova te még bejársz szúrkolni /és ahonnan én már sajnos kiőregedtem/ ott egyeseknek a gyomruk felfordul ha tőlem olvasnak hozzászólást és az esetleg nem olyan simulékony dicsérő! Nekem meg az olyan “Falco szúrkolóktól” fordul fel a gyomrom akik úgy viselkednek mint említetted!

fanaticfantastic
Olvasó

De legaább ti,néhányan most nyilvánosan is elhatárolódtatok. Jó látni ilyet is.

Marillion
Olvasó

fanaticfantastic…Amit én kapok a nyakamba az utódoktól mint egyik olyan Szombathelyi aki a Falcot a kezdetektől /NB2/ a leláton buzdította… köztük voltam és egyike azoknak akik elkeztünk aztán
már /Nb1 b-ben/ szervezetten szúrkolgatni a Falconak,most meg azt olvassák rám hogy ne a múltat emlegessem hanem a jelent szeressem ne kritizáljak ha a csapatjáték hagy kivánni valót….dehát a múltból viszik tovább a jelent…múlt/jelen/jövő az egyik nincs a másik nélkül!

SzhelY
Olvasó

ezt magyarázd el a sok balfaxnak akik nem értik ,hogy klubok miért büszkék a multjukra

p.borisz
Olvasó

Marci egy nagyon szerethető, csupaszív játékos és szimpatikus ember. Sajnos agy nélküli idióták mindenütt vannak, nálunk is…

SzhelY
Olvasó

és még ti anyázzátok a körmendi tábort, nem vagytok különbek egyikünknél sem

Hebri
Olvasó

+1

Albastaff
Olvasó

Kicsit más, de az sem fair, ha egy vezetői döntés (kupa indulás) miatt egy csomóan elítélnek egy egész csapatot, játékosokkal, szurkolókkal együtt, hogy emiatt az egész Alba nem érdemli meg a bajnokságot, kurvára megérdemlik a fiúk,ha megcsinálják, és mi szurkolók is megérdemeljük.

Mendez
Olvasó

Értsd már meg nem azzal volt a gond, hogy visszamondták a nemzetközit, hanem azzal, hogy mindezt anyagi problémákra hivatkozva tették, majd pár hét múlva olyan ajánlatot tettek egy játékosnak amivel az állítólag legnagyobb költségvetéssel dolgozó csapat sem tudott versenyezni.

Pbask
Olvasó

Fact.

Albastaff
Olvasó

És amit írsz, arról a játékosok, szurkolók tehetnek? Ettől még a csapat megérdemli, ha megcsinálják.

Freebulletz
Olvasó

De ti még mindig nem értitek, hogy nem áll végtelen pénz rendelkezésre. Inkább azt mondják, hogy igazolunk játékost, és a maradék pénzt nem szórjuk el egy nemzetközire ami elég ráfizetéses lenne, helyette inkább csapatot építünk és talán utána. De nem ls nem, ezen megy a rugózás meg az égbekiáltó lelki sérülés, mert 1 csapat nem vállalta a nki-i indulást. Kurva viccesek már ezek a fake sértődöttségek amin rugóztok páran lassan 1 éve.

Motoros
Olvasó

Nem tudjátok, van vki az öreggel?
Nem ám sztrókot kap?????

Bobby666
Olvasó

Sovi és unalmas vagy Robogós! Tudsz te ennél sokkal jobbat is….???

Very Alba
Olvasó

Lacika hogy ráérzett.-x-=+ Somogyit én nem írnám le,remélem levetkőzi az idegességét a potenciál továbbra is benne van.Gratula a csapatnak nem kis teljesítmény ezt az erős Falcot legyőzni.Hajrá Alba.

SzhelY
Olvasó

Somogyi iszonyatos ideges volt tulpörgött

Ballabolla
Olvasó

Szünetben azt gondoltam, tényleg ennyivel jobbak vagyunk? Ilyen könnyű lesz? Az is hihetetlennnek tűnt, de a 3. negyed még sokkal hihetetlenebb volt.

Ennyire elveszteni a fejünket, felfoghatatlan. Hatalmas lélektani előny ment a kukába.

Fehérvár így megérdemelte a győzelmet, de még így is partiban voltunk utolsó másodpercig, de a győzelem már csoda lett volna.

Most 1:1, izgalmas 3.meccs következik, hajrá Falco!

Pojaca
Olvasó

Na kinek lett igaza????

Mendez
Olvasó

1.
Azt írtad mindkét vasi csapat bukni fog, hát nem jött be.
2.
Óriási tehetséges vagy, minden meccs előtt belengeted a Falco vereséget, majd amikor a 20-ból 1 bejön akkor itt vered a nyálad.
Szánalmas bohóc vagy.

Pojaca
Olvasó

Basszalak szájba anyád hátán csicskám utána írtam hogy nyer a Körmend te gyökér! Mind2 bejött te vazsi paraszt hogy a kapa lógjon ki a szádból amit egyszer ugyis szétbaszok!

Pojaca
Olvasó

Meg amúgy is a jó kurva anyád írja be minden Falco meccs előtt a vereségeteket, ne hazudtolj meg mert kilógatlak a nyolcadikról te panelpatkány! Annyira akarom a vereségeteket a döntőben hogy igen is keddden is be fogom írni, de előtte a Deac ellen hányszor írtam be meg a Zete ellen is csak egyszer, ez összesen 3 alkalmat jelent maximum az egész szezonban, maradtál volna csendben proli!

SzhelY
Olvasó

jól odabasztad szupi

Mendez
Olvasó

Kb egy szinten vagytok.

Mendez
Olvasó

???
Csak nem ideges vagy te kis giliszta?

Xero
Olvasó

Ha mindig ugyanarra fogadsz, előbb utóbb bejön. Bár ehhez nem kellett olyan hatalmas jóstehetség.. 😀

fanaticfantastic
Olvasó

Párna elaludt? Ááá,nem. Szerintem utazik hazafelé a meccsről. 😀 😀 😀

stedberg
Olvasó

Szerintem ő még életében nem volt meccsen, tipikus figyelemhiányos szerencsétlen, valahol írogatnia kell, hogy foglalkozzanak vele. A sportághoz teljesen hülye, de egy trrollnál nem is elvárás a szakértelem.
(Vagy pedig ő a bb1 kommentgeneráló alkalmazottja, csak ilyenkor nehéz mit írnia. :)) )

fanaticfantastic
Olvasó

kb. így van az..

SzhelY
Olvasó

dehogy az anyukája most cseréli rajt a pelust

Wilson
Olvasó

Philmore 9pont? Na ez meglepett,olyan melót lerakott a pályára a második félidőben, hogy nélküle ez nem jött volna össze, pedig aztán ott már mindenki ment mint a mérgezett egér.
Ez a beszéd srácok,soha fel nem adni! Sosincs vége a meccsnek amíg le nem fújják, küzdeni, melózni.
Bár jó lenne kevesebb infarktussal lehozni a meccseket de összességében bárki mondjon bármit és legyen bárki a bajnok már ez meccs megérte az egészet!
Kedden,mindent bele, most kell rapakolni egy lapáttal, a lélektani előny most nálunk!
Hajrá Alba!!

Anthony
Olvasó

Nem annyit dobott, rosszul írják, ki se jön az összpont

Wilson
Olvasó

Köszi, megnéztem a duplája, furcsálltam is így elsőre, de hihetelen, hogy egy cikket nem tudnak lehozni hibamentesen és én még vagyok olyan naív, hogy olykor el is hiszem, hogy mégis.

Anthony
Olvasó

Kb csak a hivatalos statról kellene kimásolni 😀
Amúgy elég jó játékos, nagyot küzdött ma, remélem következő meccsen azért jobban le tudjuk védekezni

Freebulletz
Olvasó

Philmore rettentően alulértékelt, igazi kulimunkás zongoracipelő. Amit szeretek benne, hogy mindig beszél a fiatalokhoz, szurkol nekik és biztatja őket. Jó lenne őt és Fordot megtartani. Diongra meg kéne hirtelen 10 kg izom 😀

Bencur2021
Olvasó

Tiby 20 perc ?

Dudi
Olvasó

Üdv! Amatőr 3. negyed, amatőr hozzáállással. … csak a vereséget érdemeltük meg. A padlón lévő Albat kellett volna legyőzni….
Idén már egyszer eljátszotta a csapat ezt, a Körmend ellen. Ok egyszer belefér, de most mi van???
Rohadtul csalódott vagyok.

Marillion
Olvasó

Akkor azt azzal magyarázták az “illetékesek” hogy nekünk nem volt tétje, a Kőrmendnek meg jól jőtt a segitség! Csak most bajnoki finálé van…nehogy sokba kerüljön kapott egy nagy megerősítést tőlünk ma az Alba….még van pár kör javítani és ha arra kényszerülnénk legalább a pályaelőnyt még kétszer kihasználni és akkor minden OK!

sargafeketeasziv
Olvasó

Grat Fehérvárra, ezt elcsesztük…

Marillion
Olvasó

Hogy mi történhetett a nagyszünetben a csapattal hogy aztán +22pont előny 1 negyed alatt lazán eltünt…aztán a 4. negyedben sem sikerült már visszarendezni a csapatjátékot…hát ez van ez a sport! Covels kezében volt a hosszabbítás lehetősége de a játékosok nem gépek! Az Albának jár a gratuláció a 2 játékrészben látottak alapján igazságos hogy egyenlítteni tudták a párharcot! A nyomás most a Falcon lesz kedden megtartani a pályaelőnyt…Nem hibázhatunk!

SzhelY
Olvasó

pici fáradság és védekezésben szerintem a faultokra vigyáztak mert sok volt már

VASember
Olvasó

Ezt mi basztuk el sajnos, nem is kicsit. Grat az Albának Ilyen harmadik negyedet. Vicc…
Bár igazából az első meccs fordítottja volt lènyegében, nincs ez lefutva sehogy sem.

A kárörvendő bohócoknak:
Hol a francban vagytok ti?

krapulaksz simon
Olvasó

Végső soron a miszmeccsek és a labdás kettő kettők rossz levédekezése okozta a Falco vereségét.
Élvezetes csata volt!
Hajrá magyar kosárlabda!

Praenoricum
Olvasó

Gratulálok az Albának. Huszonkettőről felállni mindig extra, de hogy öt perc alatt ledolgozták a hátrány nagy részét ez legalább annyit elmond a Falcoról. A harmadik negyede minősíthetetlen volt, mind védekezésben, mind támadásban. Szünetben féltettem a csapatot, hogy elhiszik, hogy ez már megvan, pedig csak annyi történt, hogy bejött minden a második negyedben. Mire sikerült megkapaszkodni a lejtőn, addigra elúszott a biztosnak tűnő előny. Kísértetiesen hasonlított a forgatókönyv a Körmend elleni hazai meccsre. Elaltatta a csapatot a nagy előny és lassú volt az ébredés. A lendületbe jött Alba és ez nekik elég volt. Egy ponttal ki lehet kapni idegenben, de 22-ről… Olvass tovább »

Anthony
Olvasó

Gratulálok az Albának megérdemelték!

Belealudtunk a meccsbe, ekkora előnyt nem lehet eladni. Remélem Cowels a sajnálatos hibák után össze tudja magát rakni, kelleni fog.

A bírózás meg nonszensz, ide-oda hülyék voltak (Perlnek tényleg fault volt az Voján, én nem értem azt hogy nem látták…)

Hajrá Falco!

Pbask
Olvasó

Egyébként:
Ha Somogyi nem lesz a pályán, vagy minimálisan, illetve ha erőltetitek ezt a festék alatti játékot (ami meglepte szerintem a játékosainkat) nagy sansz lehetne rá, hogy megnyeritek a keddi mérkőzést. Ez a kettő volt a mai játék titka. Hamarabb lelett kapva az egocsászár, mint szerdán.
Nálunk pedig nem kéne senkit a padon felejteni, Tiby nem is volt szinte a második félidőben. Vagy ez lehet a load management oka, amit a szolnoki kolléga vázolt a minap? Mert én erre nem találok magyarázatot, bár az igaz, ma Bene előtt le a kalappal, jobban játszott.

Soós Sándor
Olvasó

Spanyol edzőt el kell tiltani!
Meccs után arrébb löki a vendég játékost teljesen szándékosan. Másodedző pedig egész meccset végig állja egy figyelmeztetéssel. Ilyen bohóc bírókat kell küldeni ilyen fontos meccsekre?
5 perc alatt kapnak 4 faultot utána pedig egész meccsen 12 ilyen kemény meccsen. Kabaré

heraklith
Olvasó

??

Soós Sándor
Olvasó

Fos csapatod nagyon szopott ma ? Bronz érem se lesz…

fanaticfantastic
Olvasó

Tiltsák el! Nem nektek dolgozott..:D

Red ball
Olvasó

Sima Falco győzelemnek tűnt a félidőben. Aztán Somogyi lecsücsült és az Alba megtáltosodott. Amióta az M4 külön bemutatta, elhitte, hogy ő szarja a legillatosabbat. Nagy játék volt! Gratulálok mindkét csapatnak! Felüdülés és felemelő érzés volt igazi látvány sportot nézni a falábúak helyett!!!

Motoros
Olvasó

Silverhelyi Looooserok, indul már a buszotok????,
Konyakov?, Csulovics a 2 szerb??,
Vépi kokeró a sumák MVP????,
A Cowboy meg a fakezű bedobó?.

Vesziteni sem tudtok, Csürhe! ”

Looooserok????

heraklith
Olvasó

Azt egyébként vágod hogy ezekben semmi vicces nincs, ugye?

Motoros
Olvasó

Persze ?, a vicces az hogy ma a 60ból sem tudtatok kijönni????

Pbask
Olvasó

Akkor lennél korrekt (te is), ha nem csak akkor tolnád ide a képed ha kikapunk, pl te is hol voltál szerdán? Én ami meccset nézek, nem csak a sajátaimat, nem egyszer akár egy mások által utált csapat, akkor is gratuláltam, ha rászolgált.

fanaticfantastic
Olvasó

Nem nekem írtad de azért reagálok erre. Nem gratuláltam szerdán. Az ok: Szerintem a bírók adtak egy kezdő lökést egy időszakban nektek. Ettől kaptatok vérszemet,lendületet. Így nem éreztem korrektnek. Tény,hogy utána hengereltetek. Csak ugye akkor már sikerült egy önfeledt állapotba kerülnötök. Nem volt a kudarcélmény árnyéka. Remélem érthető,valamennyire.

heraklith
Olvasó
Pbask
Olvasó

Te szinte mindig korrekt vagy. Én inkább arra gondolok, akik folyamatosan basztatnak minket, egy heroikus győzelem után eltűnnek, majd az ellenfél heroikus győzelme után erre hegyezik a cerkát. Te mióta a fórumon vagy, ennek semmi jelét nem láttam, szóval tökre nem gond, ha úgy ítélted meg hogy szerdán nem kommentelsz. Egyébként számomra ugyanilyen kellemes meglepetés Milivoj és WS is. Na de a többiek..

heraklith
Olvasó

Leírtam már régen. Ha hozza a falkó a kötelezőt (kupa arany + három söpréssel bajnoki cím), akkor én leszek az első aki gratulál, mert rászolgáltak.
Na most ez idén is el fog maradni.

Mendez
Olvasó

Ohh a fogyatékos nem gratulál ennél szörnyűbb dolgot el sem tudok képzelni, szerintem ettől teljesen maga alatt lesz mindenki Szombathelyen.
?????

p.borisz
Olvasó

Én se fogok gratulálni a 4.helyhez denevér…?

stedberg
Olvasó

ezt majd másold be sárgapárnának is, valahogy nem találom a kommentjeit. de biztos ő a korrekt. :)))

WSreborn
Olvasó

Hát komàm ennél még te is tudsz jobbat múltkori csatánkkor jobbakat villantottál…

Motoros
Olvasó

5.Hely meglett azért buckás? ????

Marillion
Olvasó

A Motoros bohóc téged lebuckáz a másik szintén Olaj szúrkoló/olaj75/ meg méltatja a munkásságát még akkor is ha nem is nektek ir! Hát tudod…te tudod jól van-e ez igy azonos csapatnak szúrkolók között….

olaj75
Olvasó

Nagyon jóóó. Csak még ennyit: sárga g…K közpénzből összevásároltak…

Mendez
Olvasó

Na nee…buckásként ez valami fenomenálisan hangzik ???

Marillion
Olvasó

Hűlyegyerek Kőrmenden minden meccsen áll a játék mert nem birtok magatokkal…csürhék vagytok akkor ti is! Tradició + fanatizmus ez is ugye balfaszkám!

SzhelY
Olvasó

mert leköpni az elenfél játékosát az épületes mi te mocskos tetü elöbb nézd meg a cimboráidat utánna szigy minket szemelenzős barom

Ballabolla
Olvasó

Te még a nagyapád motorját tolod, látom, annyira a múltban ragadtál. Ez a Silverhely nagyon lejárt lemez, az utóbbi években örültél volna, ha a csapatod legalább a silver közelébe ért volna. De még ez sem sikerült.

Bobby666
Olvasó

Robogós, Mendez, Párna… Annyira nevetségesek vagytok… És ezt, hogy nem veszitek észre.. Kabaré…???

Mendez
Olvasó

De pojáca az nem az irodalmi stílusával…

fanaticfantastic
Olvasó

A Falco szurkolók már akkor hozták a szintjüket amikor el sem kezdődött a mérkőzés. Totál részeg volt a többségük. Már akkor amikor teleszórták a pályát és nem kezdődhetett a meccs. Utána ezt még csak súlyosbították. Úgyhogy nincs miért egymásra mutogatni…Egyetérthetünk ebben? Még a végén is balhéztak,kicsit. Mert nem tudtak veszíteni.. Mindent vissza akart nézni az edző is. Pedig rengeteg jó fújást kapott a Falco.
Amúgy a meccs ,így semlegesként nagyon jó volt! Izgalmas. Köszi az élményt!

Szurker
Olvasó

Na egy szolnoki is érkezett az erkölcsi magaslatról, már vártuk.
Ott voltál? Láttad, hogy hányan voltak részegek? 😀
Teleszórták a pálya szélét kenyércímkékkel, micsoda huliganizmus…:D

A végén a balhézás teljesen felesleges volt, mind a szurkolók, mind Csurovics részéről.

VASember
Olvasó

Beszórtak egy kis papírt bazz, mi a gond?
Ez nem kibaszott színház, nem csak tapsikolni kell…

Marillion
Olvasó

fanaticfantastic te eddig korrekt voltál…. csak emlékezz Kőrmenden ti mit láttatok kaptatok a Kőrmendi szúrkolóktól pár hete? A játékosotok a pályán letaglózva aztán még majdnem rá is borították a reklámtáblát…azon a meccsen többször is állt a játék Suboticot lenyomták volna mint a bélyeget ha a biztonságiak nem állnak a helyzet magaslatán…aztán a meccs után a folytatás! Ilyet még nálunk Szombathelyen sem kellett átélnetek….a szúrkolói rigmusok persze megvannak!

fanaticfantastic
Olvasó

Mindenhol vannak balhés szurkolók. Igazán a mondandóm erről akart szólni. Tehát kár a másik város összes szurkolóját minősítgetni. (ahogy bennünket szokott néhány kollégád) Tisztán látszott a szint. Nincs mit a másik csapat kedvelői szemére vetni.

Marillion
Olvasó

Korrekt…akkor ezt meg is beszéltük!

CsakaSopron
Olvasó

Gratulálok mindkét csapatnak, akárcsak a Szombathelyi mérkőzésen, ezen sem unatkoztunk, ismét egy jó, igazi döntős meccs. Ahogy az előző meccsen a Falco, úgy most az Alba mutatta meg hogy mekkora tartásuk van, és nem adják fel. Egészen elképesztő amit az első félidőhöz képest javultak és az a mentalitás amit kihoztak a második félidőre. Amit leírtam az előző meccshez szinte ugyan azt leírnám ide is, csak kicserélve a neveket. Egy szépen, okosan játszó Falco a második félidőben mintha elfelejtett volna támadni, és a védekezés is szétesett. Az Alba pedig eleve mint aki vért ivott jött ki, kaptak is az adandó alkalmon.… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

+1

Xero
Olvasó

Gratulálok az Albának! Szépen megoldották.
Nem érdemeltünk sajnos győzelmet. Már a 22 pontos előny birtokában biztos voltam benne, hogy ezt szokásunkhoz híven leadjuk. Ahhoz képest a végén még kicsit meg tudtunk újulni, dehát nem volt elég.
Talán annyi pozitívum van, hogy nem játszottak a kulcsjátékosok Ray kivételével 30 perc felett. De persze ez a döntő, úgyhogy nem feltétlenül releváns.
Kedden előre a 2-1-ért!! Hajrá Falco!! ??

Tadam
Olvasó

A 3 szürke komoly színvonalat hozott.?

heraklith
Olvasó

Igen. És még így sem tudott nyerni a falkó.

Tadam
Olvasó

Erre élvezel?
Akkor ma ünnepnap van otthon.?
Körmend megcumizatott?

Albastaff
Olvasó

Nézd vissza, milyen faultot fújtak be az utolsó mpben, Szombathelyen ezt tuti nem tették volna meg a mi javunkra. De szerencsére nem sikerült odaadni a meccset a falconak.

Stockalone
Olvasó

Gratuláció Fehérvárra!
De ezt a meccset mi vesztettük el, nem tanultunk az első meccsből. Egy biztos, kedden 2:1 lesz. Remélem nekünk.
Hajrá Falco! ??

heraklith
Olvasó

Igen, az Alba megnyerte a meccset

Hmafino1
Olvasó

Mint ahogy a Körmend is.?

heraklith
Olvasó

Látom te értesz ehhez a játékához.

Szurker
Olvasó

Gratula az Albának!

Egy negyed mennyország után egy negyed pokol.
22 pontot leadni… Azért ez durva volt.

Mondjuk most már mindegy, lendüljünk tovább, kedden nyerni kell!

Mindent bele!
Előre az 5. csillagért! ??

Falcofan03
Olvasó

Szeretnék gratulálni az Alba csapatának a győzelemhez.
Pongó sportszerűségét kiemeli, hogy a végén milyen aranyosan megköszönte Kapitány Gellért munkáját.(?)
Nyilván nem azt mondom, hogy az Albának fújtak, ugyanis az a “sapka” a végén (lehet, hogy) sportszerűtlen is volt.
De tényleg azért annyit szeretnék kérni, hogy ez a három együtt többet ne vezethessen meccset, se az albának, se a falconak, meg úgy összességében senkinek sem.
A mieinkről annyit, hogy idén már láttunk hasonló szituációt Körmend ellen, de abból is kijöttünk, ebből is ki fogunk.
Hajrá Falco és húzzuk be a keddit!
És mégegyszer gratula Fehérvárra!

Pbask
Olvasó

Szerintem oda-vissza voltak tévedések bőven..

Falcofan03
Olvasó

Pontosan. Mondjuk nem tudom, hogy a mínuszolóknak mi nem tetszik…

Cannibal
Olvasó

Mondjuk az, hogy nem elfogultak, és látták, hogy gusztustalanul csaltak a falconak. Oda-vissza persze, csak 10-90 arányban. Turistának konkrétan bármit lehet, de Jenő is mondta, ő sohasem színészkedik 🙂

Xero
Olvasó

Persze mindenki, aki nem elfogult… 😀 Az Alba 2x annyi büntetőt dobott.. Just sayin’..

Cannibal
Olvasó

Melyik nem volt jogos amit kaptatok, hallgatom? Hány lépéshibát nem fújtak nektek az is számoltad? De amúgy segítek, nem nyert a falco még csalással sem. Nem baj majd hazafelé megint söröztök egyet a rigókkal.

Xero
Olvasó

Köszi, hogy kisegítettél! 🙂 Én is segítek neked! Tévedtek a kárunkra és a javunkra is, ennyi történt! 😉
De azért az komoly, hogy szerinted a Falco kikapni is csak csalással tud.. XD

Cannibal
Olvasó

Nem azt mondtam, hogy IS, csak a kollegád magyarázta, hogy ha nyertek azt csalással lehet. Csak féltem azt hitte nyertetek, mert a csalás az megvolt. De mint elmondtam, valóban tévedtek oda-vissza, csak messze nem egyenlő arányban. De tőled is megkérdezem melyik befújt faultotok volt jogtalan?

Xero
Olvasó

Szerintem pl. volt egy Barac fault a harmadik negyedben Fordon (?) oldalvonal mellett, ami konkrétan semmi nem volt. Vagy legalábbis nem nagyobb, mint amiket előtte egyik oldalon se fújtak be. (És ekkor pont lendületben volt az Alba, amire így még rá is segítettek, pedig az nem volt egy rossz védekezés.) De inkább elmaradt fújásokra emlékszem, mint pl. Keller zsákolásánál. Egyértelmű, hogy az kéz is volt. Szerintem fizikailag képtelenség az is, hogy félig hátulról szabályosan ütöd ki egy játékos (Cowels) kezéből a labdát, amikor két kézzel fogja azt. Ilyeneket minden más meccsen egyből befújnak. De pl. azt is nevetségesnek tartom, hogy… Olvass tovább »

Falcofan03
Olvasó

Igen. Eddig megszoktam, hogy ha a Falco nyer, akkor az csak csalással lehet. De azért az, hogy az Alba nyert és így is a csalást hozod ide, mondván nekünk csaltak, nemcsak önmagában röhejes, hanem abszurd is és nézz rá, hány személyi hiba is volt az egyes oldalakon

Xero
Olvasó

Amúgy az is egy vicc volt, hogy a spanyol konkrétan az egész második félidőben ölelgette a bírókat (főleg Cziffrát), meg kezet fogott velük minden Albának kedvező ítélet után.. Bár szerintem nem volt rossz fújás. Ment ide is, oda is a tévedést. De a végén kíváncsi lettem volna, hogy Pongó hogyan tudott szabályosan bevágódni Zozó elé a földre. (erről kamera teljesen lemaradt, csak a végeredmény látszott)

Freebulletz
Olvasó

LoL. Én azt vártam Cziffra mikor dobatja újra az uccsó büntetőt 😀 Én arra is kíváncsi lettem volna, hogy Perl hogyan szerelte “szabályosan” Vojvoda kinyújtott kezét.

Marillion
Olvasó

Perl Zozó faultolta Voját…de ezen kivűl is mondhatni végig őssze vissza fujtak…Gratulálok Fehérvárra…UI. Szerintem ahány meccs lesz még a döntőben bármelyik pályaválasztással a birók balfaszok lesznek!

Xero
Olvasó

És újradobatta?

GORECUBRBA
Olvasó

A két meccs hasonló volt .ekkora előnyben ilyen bután játszani . Faultokat rosszul használtuk és az sövegjártó és kovács fogja philmoret vicc . Ez 3-2 lesz a Falconak a hazai pályát kell kihasználnia

Ewing
Olvasó

Elhittétek 😀

CsakazMTE
Olvasó

A szombathelyi csürhe nem bírta elviselni a vereséget +20 pontról ?
Hajrá Alba ?

Pbask
Olvasó

Sajnos nekem nem jutott jegy, nem tudom a “csürhe” mi miatt kelt ki magából, de a másodedzőnknek nem kellett volna. Volt tévedés mindkét oldalra, talán mi javunkra több, nem mondhatnánk hogy ellenünk fújtak szvsz. Próbálták engedni a faulthatárt oda-vissza, nem össze-vissza fújni.

Mendez
Olvasó

Nézzenek oda a jobbágy csürhézik amikor az istállót már minden épkézláb kosárlabda szövetség bezáratta volna a folyamatos nézőtéri incidensek miatt.

Szurker
Olvasó

Van azért annak egy diszkrét bája, ha egy körmendi csürhézik…:D

Falcofan03
Olvasó

eszméletlenül ironikus, nincs ebben semmi diszkrét?

Marillion
Olvasó

Már bocs de ilyen jelenetekből nálatok Körmenden rendszerességgel van! Rőpködnek is a milliók ki a kasszából! Akkor én meg erre azt irhatom hogy ti a Kőrmendi csűrhe aki nem birta elviselni!

Xero
Olvasó

Hajjaj.. Azért Körmendről ez egy kicsit erős.. 😀

davek
Olvasó

Remélem most már lassan leestek a magas lóról…
Grat az Albának!

Mendez
Olvasó

Ti már 20 éve leestetek ???

Imp55
Olvasó

5 év arany után beleférne egy 2-dik hely is ? kupaarany meg ugyis megvan? kurva nagy mákja az albanak ez az 1 pont hogy nem 2-0 az állás?

Marillion
Olvasó

Úgy állunk 1-1 re hogy Brown kiesett a rotációnkból…a másik oldalon meg teljes kerettel tolják….! Magas ló? Miért is…nálunk látnak fantáziát ebben a sportágban adják hozzá az anyagi hátteret…úgye nem a te mindennapi megélhetésedet veszélyezteti az hogy a Falcot szponzorálják?!

Pbask
Olvasó

Gratulálok Fehérvárra, külön azoknak a kommentelőknek (most is, illetve majd), akik az első meccs után nem voltak erre a gratulációra képesek. Az Alba védekezése második félidőre megszigorodott, nem tudtuk kezelni, Ford pedig ma MVP volt.
Komoly teljesítmény volt ez a Fehérvártól, talán elmúlt évek legszínvonalasabb döntője.
Ma is nettó hátrány -és nekünk előny- volt Somogyi, de Tibyt miért felejtettük el a második félidőre? Kb pályán se volt.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés