Bajnokság
Hat év után nyert Szombathelyen a Körmend
Egyre mélyebben a Falco, amely már a hazai veretlenségét is elvesztette.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 68–76 (24–13, 4–21, 18–23, 22–19)
Bajnokság, 22. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 3070 néző
V.: Földházi T., Török R., Kulcsár T. (dr. Gincsai J.)
Falco: Govens 14/12, Curry 14/6, Perl 15, Bruinsma 2, Reddic 19. Csere: Váradi -, Balmazovics 4, Tóth N. -.
Körmend: Bradford 10, Németh -, Price 13/3, Hammonds 14/3, Delas 11. Csere: Thames 15/3, Csorvási 7, Ferencz 6/6, Oroszi -.
A kezdés előtt egy Falco szurkoló köszönetet mondott annak a Körmend drukkernek, aki március 8-án, Zoltán névnapon elhelyezett egy piros-fekete sálat Horváth Zoltán sírjánál.
Bár telt ház volt, volt már sokkal jobb hangulat is a megyei rangadón. Bruinsma hármasa lejött, Govensé viszont nem. Reddic ziccerét újabb két Govens tripla követett. Két perc után 11-0 volt az állás, időt is kért az MTE. Curry tette vissza Perl kimaradt távoliját, majd Bruinsma és Perl kosarával már 17-0 állt a táblán. Öt percet kellett várni, mire Delas egy büntetőt értékesített.22-13-nál visszajöttek kilencre a vendégek. Az első negyed 24-13-as állással zárult.
Egy darabig még dobálták a téglákat a körmendiek távolról (0/8), aztán Thames jegyezte az első sikeres távolit. Ez megadta a lökést övéinek, a 14. percben, 26-21-nél időt kért Okorn. Hiába, Ferencz hármasa után már csak egy volt közte, 2-12-es szériával 26-25-re módosult az állás. Teljesen leblokkolt a Falco. Hammonds vehette volna át a vezetést a Körmendnek – először a meccsen –, de csak a második büntetőjét dobta be. Ami késik, nem múlik: Bradford megtette helyette, egy hatalmas zsákolással. Mindössze 4 pontra volt képes a Falco ebben a negyedben, 9-34-es szériát ment az MTE, 28-34 volt a félidő.
Reddic kosarára Bradford felelt. Két perc után már kilenccel jártak előbbre a sötét mezesek (31-40). A Körmend minden akciót ponttal fejezett be, a 25. percben, 35-46-nál magához hívta övéit Okorn. Ez sem használt. Az MTE parádézott, a Falco teljesen szétesett. 42-57-nél ismét időt kértek a hazaiak. Reddic és Curry szereztek még kosarakat, tizenegy pont volt a különbség a záró felvonás előtt.
Curry a „kígyótérről” szórta be, egy pillanatra benézett tízen belülre a Falco (49-57). Alig telt el egy perc, Reddic zsákolása után hatra csökkent a differencia, Zollner időt is kért. A negyed derekán, 55-61-nél Ferencz kapott technikait, de Curry kihagyta a büntetőt. Hiába volt esélye a Falcónak, a kritikus pillanatokban rendre rontottak Perlék. A hajrában már nem sok kérdés maradt, a sárga-feketék ijesztgettek ugyan, de esélyük már nem volt a fordításra. Hiába kezdett pocsékul, teljesen megérdemelten nyert a menet közben extázisba kerülő Körmend, és ezzel elvette a megyei rivális hazai veretlenségét. A vendégek hosszú-hosszú percekig éltették övéiket.
Fotó: ugytudjuk.hu

A nyomorult váradit meddig nyomja mèg a család, mert ebből a gyerekből sose lesz jàtékos…..nézhetetlen amit ez művel
A sok divatszurkoló szombathelyi végre láthatott egy nem bírók által elfújt jó meccset!
nagyfalco b közép kint volt a meccsen mert nem lehetett hallani őket vagy lehet csak a körmendnek szurkoltak!:)
A legtöbb falco szurkoló normálisan tudja viselni a tegnapi vereséget, de ez a 3 ember még mindig nem dolgozta fel hogy szoptatok nem is kicsit 😀
Ebben a háromban benne vagyok én is?
Inkább ez a három van benned :))
Öröm nézni ahogy szenvedtek mint a kismalac 🙂
Benne vagyok, vagy nem?
Te pedig büszke vagy a hozzászólásodra.
Kialudtam magam! Anya fánkot sütött, annak az illatára ébredtem.
Ha van kérdés most szívesen válaszolok rá.
Miért vagy faxkalap
Ez kérdés? Mert lemaradt a “?”.
Sztem a szomszédból érezted a fánk illatát, biztos nem anyád sütötte mert kora reggel még Körmenden láttak cumizni! Vagy taxit küldtél érte? Mi fáj jobban, hogy nem lehetsz a csupor közelében, vagy az hogy a szilverfalco kikapott ettől a kis KÖRMENDI csapattól? Mondanám, hogy viseld méltósággal, de te nem tudod mi az! Egy gyáva kis pöcs vagy, és az is maradsz! Már Szilverhelyen jobban utálnak mint nálunk! Itt csak röhög rajtad mindenki!
Egy kérdés.Miért is égeted itt magad minden cikk alatt és miért égeted a csapatodat már ha egyáltalán a falco a te csapatod, és miért nem tudsz értelmesen kosárlabdához fűződő dolgokat, értékeléseket leírni? A trollkodás meg kezd szánalmas és unalmas lenni Emőke drága.
Csorvási pedig egy alattomos figura. Soha többet nem akarom hallani a nevét a válogatott körül. Oda sportemberek mennek, nem a “Csori”
Csóri Csori többet fogdosta a hazai játékosokat mint a kosárlabdát :)) haha
Te vagy nem értesz a játékhoz vagy alkalmatlan vagy az életre! Benikét gondolom sztárolod, mert ő ugye válogatott szint 😀 😀 😀 😀 😀 😀 hahahaha
Két kezed összetennéd egy ilyen csupaszív játékosért :)) hahaha
Mit érünk el a kisgomboc testű csupa szív gyerekkel aki egész meccsen rinyal es hasonlóan alattomos mint Tóth Norbert barátja……sokkal tehetségesebb játékos estek ki miatta a rotaciobol……vagy fognak kiesni mert ő ugye Váradi ivadek
Remélem tegnap este Katafán találkozott egymással a körmendi és a zegi tábor és a kocsma udvarán orális örömökben részesítették egymást.
Annyira cukik vagytok. 🙂 🙂 🙂
Szerintem éppen eléggé megaláztad már magad. Mindenki tudja, hogy egyszerű vagy, mint a faék. Nem érdemes tovább bizonygatni.
Te röhögteted itt magad, hogy zalaegerszegiként tombolsz egy Körmend győzelem után…
Amúgy Tomika1 az asszony, vagy mi ez a név?
A vereséget emelt fővel is el lehet viselni. Na te nem ilyen vagy és ez téged jellemez.
Te butus emézd már meg a vereséget ép olyan bunko vagy mint a táborod
Nem jöttek sajnos, kifulladtak abban, ahogy seggbe tosztak titeket… 🙁
Alíg több mint 130 hsz egy ilyen vasi rangadón, a bevehetetlen szarénában bemutatott erődemonstráció után??
Na nem baj, majd a félpénzes kuponosok adnak egy kis aprót a falco ajnározáshoz.
Gratulálok a Körmend csapatának,szurkolóinak a tegnap esti teljesítményéhez.A jobb CSAPAT győzött! Okorn/Kabos?/ ehhez a társasághoz kevés,de nagyon? Remélem elgondolkodnak az illetékesek,ezen a meccsen ismét bebizonyosodott,hogy edzőnk meccselni egyáltalán nem tud.Folyamatosan rossz döntéseket hoz… Lehetett szidni Sreckot,de ő ebből az anyagból tuti jobb,eredményesebb társulatot hozna össze! OKORN TAKARODJ!!! HAJRÁ FALCO!!!!!!!!!
Ez így van. Szrecskóval nem vesztettünk volna 17-röl Zeg és a Körmend ellen és nyertünk volna az ezer sebből vérző Szolnok ellen a kupadöntőben .Igen , ha az a volna , ott nem volna… A bajnokság java még hátravan , most a Vezetőségnek kell jó döntést hozni! Okorn out , Szekulovics vissza !
A 25 mp-es Lajsz Gergely meg ne cinegézzen :)) a párja meg főleg amikor 1ft-os jegyet kap a szombathelyi szektorba :))
Na mi az nem tudod feldolgozni hogy kikaptatok? 😀
Aludjál és pihend ki magad, rádfér!
1) nagyon szar életed lehet, ha a 25mp-es Lajsz párjának életét követed
2) ha jól emlékszem, az a 25mp-es Lajsz 4 döntő pontot dobott elenetek otthon ti szerencsétlenek ?
Azt elfelejtettem, hogy ha 500.000ftos jegyet kap is kikaptok bocsi ☹️☹️
Lajsz 25 mp alatt ugyanannyi VAL pontot ért el, mint Tóth Norbert, Balmazovics, Bruinsma együttvéve. 🙂
Igaz..de ez nem Lajsz dícsérete,hanem utóbbi 3 om szégyene?
Nagyjából ez is volt a vereség oka…
Te inkáb a drága benikéddel foglalkozz
Addig örülj amíg így játszik :)) csak nehogy sírás legyen a vége! 🙂 haha
Ezüstrókázás jobban tetszett volna..
A jobb csapat nyert tegnap..
Gratulálni kellene kis cinege..
Az agyon sztárolt csapatod..egy összevásárolt csapat..
Hamar kiürült a szaréna tegnap..
Hova siettetek..
Összevásárolt csapat???
Ez aranyosan hangzik egy körmenditől…ahol 10+ légiós fordul meg szezononként.
A vereséget emelt fővel is el lehet viselni. Na te nem ilyen vagy és ez téged jellemez.
A Jobb csapat nyert! Gratula nekik!
A Körmend megmutatta, hogy micsoda szív, kitartás és szeretet van benne! Csak így tovább, ha küzdés van és a játékosok továbbra is ilyen jól kijönnek egymással, nagy baj nem lehet…!
Egy dologra vigyázz, nehogy összeszard magad.
Ma neked biztosan sikerült, te provokátor!
Te tuskó, bunkó, talán tőled fogunk megijedni!
Nem kell ez , gratulálj vagy ne irj semmit .
Nekd már sikerült
Grat körmendre! Azért az érdekes hogy ilyenkor nagyon nagy szájuk van a zetéseknek.
Legalább ne egy futóbajnok szombathelyi írta volna ezt, édes Istenem… 😀 😀 😀
Csak ez megy szegény csicskáknak…más f..ával verni a csalánt.
Miénket is bevettétek legutóbb nunika! 😀
Gratulálok a Körmendnek!
Nem gondoltam volna,hogy meg lesz.Szép volt.
Okorn egy balfácán, ahogy tavaly Szekulovics is az volt. Egyikük sem tudott a rájuk bízott extra játékosanyagból aranyérmes csapatot gyúrni.
Jöjjön inkább a helyi legenda, Kálmán Laci, és mutassa meg, hogyan kell!
Egyetértek.
Egyszer már megmutatta, ki is utáltátok, mint Szrecskót, most meg visszasírjátok őket.
Még egy véleményt engedjetek meg! Nekem senkim a Sztojan, amíg játszott, se bírtam. De abban mocskos nagy igaza van, hogy amíg a külföldi edzők nem használják, gyakran még szándékosan le is építik a magyar válogatottban hasznákható fiatal játékosokat, addig nem várhatjuk,hogy fontos meccseken folyamatosan jó teljesítményt nyújtsanak. Ma ennek igen jó példáját láttam.
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy 10 sörrel a valagamban mit írjak nektek, de aztán meglett: NYALJÁTOK KI A SEGGEM!
Nyalasd ki a gyuri bácsival…az ökörnnel…meg az ezüstrókával…
Te idióta…
Hülyéskedsz?! Egy ilyen seggberakás után, mint amilyen a mai volt?! Ne mááár! 😀
Nem is tudtam hogy körmend szurkoló lettél zala megye példaképe lehetnél?
Butuska! Attól, h röhögök rajtatok, attól még nem leszek Körmend drukker te agyoniskolázott! 😀
Hali meg… Jövőre helycsere, helyetekre kerültök 20 kilós futóbajnokok! 😀
Az ország csicskái vagytok sötétek 😀
Igen, hogyne! 😀
Nyugi majd elmúlik ám a fájdalom nuni! Amíg nem kapjátok a következőt a popsitokba! 😀
Kösz inkább egy jégkrémet vagy fagylaltot…..Ezzel nem domborítottál nagyot,sőt ahogy a csapat sem….és még finoman is fogalmaztam! Ne nyalakodjunk…arra ott a budipapir!
Balfasz vagy akkó’
Te gyökér, te nem vagy Falcos… Te egy szerencsétlen vagy, nem más.
Buzi paraszt
Mi van szopós, cumi cumi? Ez való nektek!!??
Ernőcske…párnácska…nuncsika…
Az ezüstrókát kergetitek…
Egy csapat van Vas Megyében…
Köszönjük a 4 pontos negyedet…
Hazai pályán ez is egy rekord…
Körmend már zala?
Abban mindenképpen hasonlítunk, h mindkét hely a kosárlabdázás tradicionális városa, Ti meg csak egy pénzes, összevásárolt ezüstgyűjtő hely maradtok, bárhogyan is erőlködtök! 😀
Az emőkés kommentre abszolút kulturált választ írtam és mégis ki lett törölve a hozzászólásom,vajon miért? kedves bb1 meg a többi! a KURVA ANYÁTOKAT!
Illendő lenne elnézést kérned …
Respect ezért a kultúrált válaszért 🙂
Annyira nem okos
Végre….
Nagy gratula a csapatnak…
Hajrá Körmend!!!
“Bevehetetlen aréna”
előbb ZTE, most a Körmend…Ennyik vagytok divatok 😀
Mind a két sötét nyert..elismerem..hopp ZTe itt????
Mondhatjàtok, hogy a bajnoksàg most kezdődik, meg még van idő, meg még nem késő… stb. Ritka nagy a baj!! Ha a jàtékos nem hajtja végre az edző utasításait, az kinek a hibàja? Ha az edző rosszul kezeli a helyzetet, a jàtékosokat, az kinek a hibàja? Ha a vezetőség ezt nem làtja, és nem lép, az kinek a hibàja? És ez van jelenleg a Falcoban, egyszerre.
A két legnagyobb pofájú szakértő meg, ahogy az lenni szokott, sehol sincs, amikor cumi van. Aranyeső Emlőke és Torok Párna remélem jól vagytok! Ez csak játék, nehogy kárt tegyetek magatokban, vagy egymásban!
Emőke biztos Falcos? ?
Üdv Mindenkinek! Sztem gyenge Falco, közepes éles Körmend (ami esetünkben érthető), és a valaha lejàtszott leggyengébb vasi derbi. Grat a Körmendnek!
13-7…amióta élsz papírkutya… Ja, volt egy hol a háló,meg egy seprű…Te meg nézegesd az ie.(hogy ertsed apukád) idejében szerzett valamiket
Utolsó elsőségek:
2008: Falco bajnoki cím
2016: Körmend kupagyőzelem
Mi van az időszámítással?
Semmi..az utolsó 10 évben mi bajnokságot nyertünk a falu egy kupát(tudoom a kupa sokkal nagyobb??) az sem számít hogy ott vágtuk a hálót..az sem hogy söpörtük őket rájátszásból..az sem hogy 6 év után tudtak itt nyerni(megérdemelten)..az sem hogy az uccsó 10 alkalomból 7x mögöttünk végeztek…
Mert ez egy érdekes időszámítás
Mi 1 bajnokság, 1 kupa! Pssszt! 😀
Faluzhatsz itt nyugodtan. Senkit nem mondta, hogy a kupa nagyobb. Inkább azt nézd meg, hogy a papírkutyázást a szurkolótársadnak írtad. Legalábbis a cinegéből a címeren erre tippelek. Nem veszi el tőletek senki, hogy 10 alkalomból 7-szer a Körmend előtt voltatok, de tegnap még 500 ember tombolt a színházban (mert az első negyed után kussban volt a félelmetes szurkolótábor), mikor ti már a tápláni, söptei meg vépi buszon ültetek hazafelé. Elhiszem, hogy fáj a vereség, pláne, hogy a Körmend verte meg azt a csapatot, ami az elmúlt évek legnagyobb költségvetéséből lett összevásárolgatva. De, mint mondtam, viseld emelt fővel. Amíg a gyógyegereitek… Olvass tovább »
Rengeteg mindent jól látsz,de rengeteg mindent nem..
-pontosan 30 mp ig zavart a vereség..
-nem szoktam buszozni
-nem szoktam kiabálni,max tapsolni
-a múlt szezonban “drágább”volt a csapat
-sztem ti is úgy lettetek összevásárolva
-nem sírok,tök leszarom amiket írtok
-a gyogyegereinkhez idejottetek ti kormendi gyógyegerek?beszélgessetek csak?
-tomboltatok 500 an? Ekkora orom volt ez? Ekkora nagy dolog?ide jutott a nagy mte?a sehol nincs szhelyt legyozik 6 év utan?munkaszuneti nap lesz?
-a szezon végén leszek szomorú ha a sztem joval gyengebb kormend elottunk vegez
Nos bejött, amit kívántam. Parázs meccs,viszonylag szürke szürkék, és őrületes szurkolók…
17-0-ról felállni…bravó!!!!
Szerintem búcsúmeccse volt a szlovénnak..
Hajrá Körmend!
Azért a 9-34 odavág!!!
MTE!!!
Sajnos nem láttam ma Pistát. 🙁 Anyukám egy férfire azt hitte, hogy Ő az, de aztán kiderült, hogy az a Konakov, a Falco másodedzője, csak ugye a haja….
Nem engedte el a gyógyszerésze, és kezelőorvosa? Tudtok róla valamit?
Remélem kimentek mind a Fő térre, és megünneplitek ezt a sikert az “Igen Pistám, Igen Polgármester Úr” szobor tövében!
Ott volt, én láttam :))
azért a 4 fal között,ahonnan mersz csak pofázni,rád adhatnának már egy kényszerzubonyt is,hogy még irogatnod se kelljen.Remélem ki fog derülni az igazi kiléted és akkor is nagy lesz a pofád..
Tudod vannak pillanatok mikor jobb kussba maradni és ez egy olyan pillanat 🙂
egy kényszerzubbonyt is kaphatnál,hogy legalább gépelni se tudj.ez a provokatív viselkedés remélem annyiban megbosszulja magát,hogy kiderül a valós kiléted..
Öreg ez olyan gyenge volt mint az ecetes torma.
Na szállj vissza a taxidba, menj egy kört a kupagyőzelmeiteknek mementót állító placc körül vagy dobj be egy xanaxot, az segít elaludni-álomba sírni magad.
Romlik a dumád ezüstpina possisex megvolt?
Segítek címválasztásban. Csodátlan kis filkó felvette hazai pályán a szopóálarcot.A Körmend megcsinálta a sárgákat. Zombi-helyen befalcolt a falco. Hatalmas dobóverseny alakult ki Váradi B. és Tóth N. között, melybe végül Curry is beszállt. Az eredmény hármas holtverseny. Amúgy gratulálok a Körmendnek!
Curry pontjait csak a bb1 felejtette el.
Eddigi tapasztalataim szerint szlovén edzőknek nem való Magyarország, a jót is elrontják. Hagyjuk ezt a vonalat!
Grat Körmendre, sokkal inkább vagytok csapat, mint mi! Edzőcsere azonnal! A szlovén elvett tőlünk egy kupát meg egy bevehetetlen várat! Elég volt!
Szerintem ez Okorn állásába került…
Gratulálok a csapatnak!
Jó hangulatot csináltunk, a falkósok színházba voltak! Gyengén nyomták…
Hazafele menet láttam a gyuribácsit sétálni vezette az emőkét, akinek a kezében egy sárgapárna volt és énekelgették a “sárga lábú cinegét”…
Ez így egy szuper jó este lett…
Köszönjük!
Ja és EGÉSZSÉGETEKRE…
MTE
Ez q.va jó!
Huszkilós mutogató butaparéjok
Először is jár a gratuláció Körmendre , jobbak voltak ma ! Mi pedig ismét nem tudtunk csapatként funkcionálni , mint ebben az idényben sokadszor , nincs meg a szükséges kémia . A megoldást edzőcserének hívják , ez mostantól nem kérdés : thank you Mr. Okorn , goodbye ! De ha esetleg valakiben kétségek lennének , ugyanezt mondta ki Beni is a tegnapi interjúban virágnyelven : Szekuloviccsal sokkal jobban működött ! Üzenni kell tehát Szrecskónak hogy kezdhet csomagolni , mert hétfőn este már edzést kell tartani az Arénában ..
Szrecsko magát köpné szembe,ha visszajönne,mert azt állította, hogy azért megy el,mert a közönség, a szurkolók, az utca emberei beszólogattak neki….ha ez volt az ok-amiben kételkedek-akkor az most sem lenne másképp. VB meg ne a múltban éljen és azzal foglalkozzon,mert nem jó perspektíva. Azzal foglalkozzon csak,hogy meccsről meccsre miért értékelhetetlen amit a pályán csinál. Gratulálok Körmendre, megérdemelten nyertek. Hajrá Falco.
Valóban voltak akik beszóltak neki , de nem ez a jellemző . A közönség nagy része szereti és elfogadja , nem mellékesen volt hangulat tavaly meg azelőtt , az idei ennek gyenge utánzata , holott a keret jobb nevekből áll ami sajnos nem alkot csapatot . Ki gondolta volna tavaly ősszel Madridban hogy idén márciusban újra Zizu ül a kispadon ?!
Sajnos a közönségnek mindig utólag jó valaki akire meg előtte azt mondta,hogy szar. Mert nem cserél vagy nem jókor cserél, nem ad elég lehetőséget a fiataloknak, nem kér időt vagy nem jókor kéri azt. Az biztos,hogy közvetlenebb volt és ezáltal lazább volt a viszony. Én is szeretem Szrecskot de az indokával nem értettem egyet,nem tudom miért nem mondta mond( hat) ta meg a frankót. Mindegy is.Okornnak más filozófiája van, de úgy látom,hogy csak ő hisz benne. A játékosok nem fogadják el,ez tisztán látszik. Hangulat meg azért nincsen,mert nem játszhatnak felszabadultan. Egyébként meg nem szabadna,hogy az edzőről szóljon minden meccs. Arról… Olvass tovább »
Ha megy a szekér , jó az edző , ha meg nem megy , akkor rossz , ez ilyen egyszerű. Nekünk egész szezonban nem megy , nagyrészt Okorn miatt , tehát meg kell neki köszönni . Konakov nekem szimpi de sötét ló . Meg lehetne próbálni Kálmán Lacival de most nem varázsló kell ide hanem egy kiváló pedagógus amiben Szrecskó a legjobb !
Értem amit írsz és igazad is lehet,de a labdát a gyűrűbe a játékosnak kellene bedobni,a lepattanót meg leszedni. Mozogni a pályán, járatni a labdát is a játékosoknak kell,nem pedig 10 sec.-ig felpályánál pumpálni aztán gyorsan csináljunk vmit….ez utoljára a Kálmán Laci idejében működött, mert ő befejezte a támadásokat. Itt nincs aki befejezze. Csapatként nem működünk. Ennyi. Kell a változás.
Rengeteg példa van a sportban hogy egy új edzővel megtáltosodnak azok a játékosok akik csak szenvedtek az előző keze alatt , pl . Mourinho után Solskjær MU .
Amúgy hálozhattok nyugodtan ma győzelem férfimunka
Most komolyan? Ezen a címen mennyit gondolkodtatok?
De most tenyleg, a Jaszbereny a tok utolso TF otthonaban erodemonstralt, a Kormend meg 6 ev utal (talan? elvileg? tuti?) ujra nyert Szombathelyen? :)))))
Én hiszek nekik. Az egész stáb azon dolgozott egy hete, hogy utánajárjanak. Jobbat nem tudtak kitalálni.
Gratulalok Sracok!! Végre nyerni tudtunk!! A Falconál nagy bajok vannak, ami csak Okorn tavozasaval oldható meg.
Ilyen se mindennap van, mikor egy csapat 17 pontos hatranybol fordit felido vegere. Itt zavarodott ossze a hazai csapat, bar a vegen megprobaltak.
Respect annak a kormendinek… Megmutatta, hogy ez valojaban mirol is szol ez az egesz!! Győzelmet méltósággal kezeljük!!
HAJRÁ KÖRMEND, HAJRÁ VAS!!
Azert asszem pont ket eve Kormenden fordult elo, hogy a Fehervar ellen vezettunk talan 20 ponttal es siman kikaptunk… Nem mintha ott, azzal a csapattal barmi is rendben lett volna.
Húzz a halálfa szárára Gáspár Ökör, tönkretetted a falcot ilyen motiválátlan gittegyletet nem láttam!!
Respect aki megemlékezett Horváth Zolira
Óriási gratula a csapatnak! 0-17 után szinte már feladtam, de ahogy Price és Bradford átvette Govenst védekezésben, már lehetett látni, hogy visszajövünk a meccsbe! Szép volt fiúk!!!!
T.Szerkesztőség!Javaslok egy új címet ehhez a tudósításhoz!Szombathelyen bukfencezett a Falco!
Hol vagy emő párna meg a sok büdös falko szopóroller sirtok gyökér paréjok
Nem kell! Örüljünk és kész!
Ő igy örül….Vas megyei üzent igy Vas megyeinek….Hmmm…Vagy még sem???
Én minden esetre nem veszem fel a kesztyűt….Gratulálok a Körmendnek…megérdemelték…Az élet nem áll meg holnap vasárnap…aztán meg kezdődik egy újabb hét…A Falconál meg minden marad ahogy van!
Ha így marad nálatok, akkor sok jóra nem számíthattok!
Good Bye Okorn!
Vidd magaddal Bruinsmat is!
Meg a többieket is… Gyuribát is….az egész öskövület tulajdonosi körrel együtt!
Először is grat. a csapatnak. Férfimunka volt. Nem a győzelem miatt, de ritka jó játékvezetői ténykedés volt. Fuvallatos hibákat nem fújtak, engedték a kemény játékot. Ez a Falco hasonlít a 90-es Albájához, tele sztárral, de csapatként nem funkcionál.
Micsodaaaa? Hol vannak itt sztárok??? Ne hasonlitgassuk ezeket semelyik Falcohoz sem….ez egy senkiházi banda….van pofájuk felvenni ezt a mezt…..tisztelet egyes kivételeknek….
1,gratulalok a kormendnek
2,az egész eddigi szezont láttuk vissza.Egyénileg jók vagyunk,de még nem csapat .
3, ebben a csapatban siman benne van akár a bajnoki cím is(persze nem ilyen játékkal)
4, óriási hazai pályát kaptunk főleg kulcs szituációkban(a szakértők itt majd kielemzik)
5, 9 teljesen üres tripla, 6! 99%os ziccert hagytunk ki…rossz hírem van,ez nem lesz többet így,na..annyival vagyunk jobbak?
Semmi gond,a bajnokság el sem kezdődött!
“A paraszt kardot köt,egyből vitéz?”
“A paraszt kardot köt,egyből vitéz?”
Ha csatát nyer, akkor igen. 🙂
Lehet ?
Ja és még annyit, hogy szerintem az a csapat, amelyik képes 17-0 után fordítani Szombathelyen, az bőven esélyes egy bajnoki döntőre.(Függetlenül attól, hogy nem ez a Falco legjobb szezonja…)
Azért gratulálok a hazaiaknak is a tisztes helytállásért! A végén azért picit még izzadtam…
Gratula körmendre!
Ezt a falco cseszte el..
A játékosok egymást hibáztatják, vitatkoznak..
A falcoban jobb játékosok vannak!
De a körmend csapat játéka jobb!
Lacika meg a hülyeségeket beszélt..
Utoljára akkor nyert a körmend, mikor csarnokavató volt..
Mikor is volt az kedves laçika?
2006-ban?
Szerintem ne akarjátok falcosok lacikát edzőnek nem lesz jobb..!
Ott van szrecsko.
A meccs utolsó 35 percét 25-el nyerte az MTE. A meccs jelenete nekem az volt, amikor VB tripla kisérlete 1m-el a gyűrű fölött találta el a palánkot. Kicsit tévedett.
Az MTE győzelem nekünk nem jött jól, de ez nekem tetszett. Nagyon tetszett.
Nekem a Pécs?
Óriási küzdés volt, gratulálok az egész csapatnak!
A hangulat valami fenomenális volt az EGÉSZ csarnokban, mindkét oldalon.
A bírók meglepően kevés hibával vezették a meccset. Egyszer-kétszer elvesztették a kontrollt, de szerintem nem hibáztak akkorát egyik oldalra sem, hogy az radikálisan befolyásolta volna a meccs végeredményét.
Külön öröm volt számomra, hogy a légiósokat láthatóan nagy megérintette a szurkolás, remélem, hogy ezek a pillanatok minden meccsen eszükbe jutnak majd!
Gratulálok a Körmendnek. Megérdemelt vendég siker. Itt valami ritka nagy baj van. Sajnos fogalmatlan az edző, el kellene gondolkodni. Az meg a másik vicc hogy a Norbi 10 percet lehúz a pályán és Biró meg végig üli. Vannak jó játékosaink de csapatunk nincs és még fejben sem vagyunk ott. Most már tényleg és komolyan el kell gondolkodni és változtatni mert ez nem vezet sehova.
Hajrá l Falco!
Azért Kálmán Lackó is kitett magáért szakértőként a közvetítésnél: “Nem tartom jó csapatnak a Körmendet” (Ezt kb akkor mondta, amikor már a Körmend vezetett 6-8 ponttal
Vajon a Falcót akkor milyennek tartja?? 🙂
Igazabol az lepne meg, ha egyszer az eletben nem becsmerloen nyilatkozna mas csapatokrol…
Hát igen…..
nyilatkozna (azaz Kalman Laszlo)
nyilatkoznal (azaz te)
elobbit irtam. :,)
Oké. :)) Már észrevettem és ki töröltem.
Jatekos koraban se tudott mast, mint a birokat hibaztatni ha epp veszitettek. Gratulalni meg szokoevenkent sem…
Mondjuk nagy küzdő volt, ezért respekt neki, de voltak eléggé furcsa húzásai játékosként.
Kálmán Lackó ostoba volt egész életében. Most mitől változott volna?
Kálmán Lacinak a vízhordója sem lehetnél.
A vízhordója nem is, max a nyálhordója, annyit köpködött:)
Gratulálok MTE! Benike, idegenlégióskodásba ne igen gondolkodj!? ???? !!!!TURISTAOSZTÁLY!!!!
+1?