Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Hat év után játszhat újra Magyarországon a válogatottban Hanga Ádám

A holnap este 18:00-kor kezdődő találkozót a tévé is közvetíti.



:

:

Amint arról a korábbiakban beszámoltunk, a világbajnoki selejtezőkre és az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott augusztus 5-én és augusztus 6-án Georgia ellen játszik két edzőmérkőzést, melyből a holnap este 18:00-kor kezdődő találkozó a közönség számára is látogatható.

Georgia bő keretében több igen magasan jegyzett kosaras is található. Ott van például Tornike Shengelia, akit sokan a kontinens szűken vett elitjében tartanak számon – volt Hanga Ádám csapattársa a Baskoniánál, hat évet húzott le a baszkoknál, majd a CSZKA Moszkva szerződtette, a mostani idényt pedig egy EuroCup-győzelemmel zárta a Virtus Bolognánál. Honosított amerikaijuk, Thaddeus McFadden két Bajnokok Ligáját nyert a spanyol Burgosszal úgy, 2020-ban ő volt a Final8 MVP-je, Giorgi Shermadini két Euroliga-győzelem mellett spanyol MVP címet tud felmutatni 2020/21-ből, Goga Bitadze pedig az NBA-ben, az Indiana Pacersnél játszik.

Az augusztus 5-ei, péntek esti összecsapást az M4 is közvetíti majd 17:50-es műsorkezdettel, ezúttal azonban még a szokásosnál is érdemesebb lesz kilátogatni a helyszínre, a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokba.

Férfi válogatottunk az utóbbi években sok nagy sikerrel örvendeztetett meg minket – most is olyan dologra készül Sztojan Ivkovics együttese, amire 53 éve nem volt példa, zsinórban a második Európa-bajnokságra magyar részvétellel. A 2017-es Eb után megváltozó lebonyolítás, illetve a FIBA és az Euroliga csatája miatt azonban a legmagasabban jegyzett magyar kosarast, Hanga Ádámot jó ideje nem láthattuk magyar mezben, főleg nem hazai pályán. Utoljára még az előző kontinenstorna selejtezőjében, 2016. szeptember 3-án, Luxemburg ellen szerepelt Ádám Magyarországon válogatott meccsen – a sorozatot lezáró, számunkra már tét nélküli, Macedónia elleni mérkőzésen már nem volt ott, utána pedig csak az Eb-n csodálhattuk játékát nemzeti csapatunkban.

Ádám kedden csatlakozott a többiekhez a kecskeméti edzőtáborban, így megvan rá az esély, hogy holnap pályára lépjen – nagyon sok, túl sok idő telt el azóta, hogy testközelből láthattuk itthon játszani, és ki tudja, mikor kerülhet erre megint sor?!

Mindenképpen érdemes lesz tehát ellátogatni holnap este a Messzi István Sportcsarnokba. A mieinknek egyetlen itthoni, látogatható felkészülési mérkőzése lesz még ezen kívül a Litvánia elleni, szombathelyi világbajnoki selejtező előtt: jövő héten pénteken, augusztus 12-én Szlovákiát fogadjuk, szintén Kecskeméten. Nincs sok lehetőség tehát hazai pályán megnézni válogatottunkat a vb-selejtezők és az Eb előtt.

A kecskeméti szervezők a korábban megszokott dobójátékot ezúttal is meghirdették – a részvétel szabályairól a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

A mérkőzés megtekintése felnőttek számára 1000 Ft-ba, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 500 Ft-ba kerül, míg 6 év alatt ingyenes. Jegyvásárlásra csak a helyszínen van lehetőség, a jegypénztárak a mérkőzés kezdete előtt másfél órával, 16:30-kor nyitnak.

Gyertek ki minél többen a meccsre, és buzdítsuk együtt a magyar válogatottat!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Forrás és fotó: Hunbasket

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés