Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Három, vagy maximum négy légiós lesz Jászberényben

Választani kellett: vagy nem indulnak a legfelső osztályban, vagy beneveznek, és egy szűkebb költségvetéssel, folyamatos forrásbevonást keresve teljesítik a szezont.



:

:

A Jászberényi KSE vezetősége gőzerővel készíti elő a 2020/2021-es szezont. Az előkészületek kapcsán az elnökség az alábbi közleményt adta ki:

Tisztelt Szurkolóink, támogatóink!

Néhány sorban szeretnénk összefoglalni, hogy hogyan tekintünk a következő szezon elé, illetve milyen főbb témákon dolgoztunk, dolgozunk folyamatosan.

Jelenlegi gazdasági helyzetben két lehetőség közül kellett választani az elnökségnek. Figyelembe véve, hogy az önkormányzat pénzügyi eszközökkel, egyáltalán nem tudja támogatni a felnőtt csapatot a következő szezonban, dönteni kellett: vagy nem indul a legfelső bajnokságban a JKSE, vagy a nehezebb utat választva, benevez a legfelső bajnokságba és egy szűkebb költségvetéssel, folyamatos forrásbevonást keresve teljesíti a szezont. Ez utóbbi mellett döntött az elnökség, hogy legalább egy legfelsőbb bajnokságban induló csapatsportága legyen Jászberénynek, a szurkolók hétről-hétre tudjanak nézni élvonalban szereplő sportolókat.

Szűkebb költségvetés kevesebb játékos leigazolását teszi lehetővé, így a korábbi keretnél 2 fővel szűkebb lesz a csapatlétszám. 3 vagy maximum 4 csökkentett javadalmazású külföldi játékos foglalkoztatása van tervben. 4. légiós leigazolása függ a magyar játékosok szerződtetésétől.

Ahogy korábban a fiatalokra most is nagy hangsúlyt fektetünk. A fiatalok minden évben indultak felnőtt bajnokságban (ez nem új koncepció) vagy megyei vagy NB II-ben, attól függően, hogy a korosztály milyen terhelésre volt képes, milyen távolságú utazásokra volt szükség, milyen bő keret állt az utánpótlás edzők rendelkezésére. Azon szurkolók, akik kizárólag jászberényi nevelésű játékosokat szeretnének nézni, azok is megtalálták és meg is fogják találni szórakozási lehetőségüket, ha kijárnak ezekre a felnőtt bajnoki mérkőzésekre. Az utánpótláskorú játékosoknak jó fejlődési lehetőség felnőtt bajnokságban indulni.

Harmadik felnőtt csapatunk JKSE Öregfiúk, mely szintén megyei bajnokságban indult. Így van lehetőség utánpótláskorú játékosoknak, profi, versenyszerű sportot befejező idősebb játékosoknak, és professzionális játékosoknak is szerepelni Jászberényben.

Tovább dolgozunk az új csarnok beruházásán, mely bírja a Jászberényi Önkormányzat, az MKOSZ és az EMMI támogatását. Helyszín a volt jégpálya területe.

Az elmúlt szezonban dolgoztunk a kültéri kosárlabdapályák kialakításán is, az utolsó simításoknál tartunk. Próbaképpen már tartottunk edzéseket a Kosárligetben, de a hivatalos átadóra még várni kell. Ezt szeretnénk összekötni rendezvényekkel is, melynek szervezése folyamatban van.

Várjuk már a következő szezon kezdetét, terveink szerint az utánpótlással végigdolgozzuk a nyarat, az élvonalbeli csapat várhatóan augusztus közepén kezdi meg a felkészülést.

fotó: Gémesi Balázs

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
S.Pippen Recent comment authors
S.Pippen
Olvasó

Ráadásul több csúsztatást is tartalmaz a közlemény. Egyelőre nem értem, miért, de talán hamarosan rájövünk…

S.Pippen
Olvasó

Kedves Közleményt Író!

Van, hogy valakinek nehezen megy a fogalmazás, esetleg gondok vannak a helyesírásával. De akkor kérjen meg valakit, aki jobban figyelt a suliban, ugyan ellenőrizze és korrigálja már. Ez így nagyon ciki…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés