Légiósok
Hangáék vereséggel kezdtek, majd kupát nyertek
Minden meccsen pályára lépett a magyar válogatott játékos.

:
:
A Hanga Ádámot is a soraiban tudó Barcelona eddig három felkészülési találkozót játszott az előszezonban. A tavaly második helyen végzett katalán klub egyébként nagyot erősített a nyáron, hiszen többek között az NBA-ben 6 szezont is lehúzó, tavaly is még aktív rotációtag Nikola Miroticot is megszerezték. Aki egyébként a tengeren túli karrierje előtt pont a nagy rivális, Real Madrid játékosa volt.
Hanga már a szezon eleje óta a csapattal edz, így minden meccsen pályára lépett eddig. Legelőször vendégként a MoraBanc Andorra gárdáját látták vendégül, amely a tavalyi szezonban a 10. helyen végzett a spanyol élvonalban.
Ezen a meccsen mutatkozott be a 18 éves Leandro Bolmaro is a gránátvörös-kékeknél, aki pont Hangával osztozott a perceken. Végül a találkozó 69-71-es andorrai győzelemmel zárult. Hanga Ádám 15 percet töltött a pályán, ezalatt dobott 3 pontot, szedett 2 lepattanót és kiosztott 1 gólpasszt.
Ezután a csapat a minden évben megrendezett Katalán Ligán vett részt. Az elődöntőben a Club Joventut Badalonát győzték le 87-85 arányban Kyle Kuric 3 másodperccel a vége előtti kosarának köszönhetően. Hanga itt már közel 23 percet játszott, szerzett 6 pontot, megkaparintott 2 lecsorgó labdát és 4 assziszt került a neve mellé.
A döntőben ismét az andorrai együttessel csaptak össze, de ezúttal a Barca jött ki jobban és bár szűkösen (92-93), de megnyerte a szezon első kupáját. A magyar válogatott bedobója ezúttal a legeredményesebb játékával futott ki a parkettre az előszezonban, 9 pontot szerzett (volt egy látványos zsákolása is, a videón 0:33-nál).
A Barcelona legközelebb szombaton lép pályára, a Monbus Obradoiro otthonában.

Mitoric, helyett Mirotic…