
:
:
A tegnapi Bajnokok Ligája sorsoláson a két magyar csapat mellett Hanga Ádám klubja, a Club Joventut Badalona is érdekelt volt. A magyar kosaras gárdája a “C” jelű csoportba kapott besorolást az első kalapból, az izraeli Hapoel Holon és a francia Cholet Basket mellett, a kvartettet majd a második selejtezőcsoport győztese fogja kiegészíteni.
A francia Cholet emellett a mai napon bejelentette, hogy az Egis Körmend korábbi játékosa, Daylen Kountz náluk folytatja. Az amerikai játékos 34 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az MTE színeiben, ezeken 21,5 pontot, 4,1 lepattanót és 2,9 gólpasszt átlagolt.

Nem nagy kunct
Segítsetek kérlek, ő is a Bebes István féle utánpótlásnevelő programból került ki és vitte ilyen sokra?
Ő az Illés akadémián nevelkedett!
Azért a Cholet egy francia élcsapat, komoly előrelépés. Reméljük, hogy helyt áll. Tavaly Nálunk fantasztikus volt.
Az igen! Komoly szintlépés, drukkolni fogok neki, hogy sikeres legyen ott is.