Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Hanga Ádámék véget vetnének a Real Madrid uralmának

A bedobó beszélt a magyar válogatottról is.



:

:

Spanyolországi légióskodása során most játszik a legerősebb csapatban Hanga Ádám, az FC Barcelona magyar válogatott kosárlabdázója, aki a katalánokkal vasárnap megnyerte a Király Kupát.

Ezt az M1 aktuális csatornának mondta a 31 éves válogatott játékos, aki szerint a háromnapos végjáték alatt lejátszott három mérkőzés rendkívül intenzív volt, de miután a gárda a Málaga elleni negyeddöntőben húszpontos hátrányból fordítva diadalmaskodott, az elődöntőben, majd a fináléban is koncentráltabb játékkal, magabiztosan nyert.

A Real Madrid elleni győztes döntővel kapcsolatban megjegyezte, az ősi rivális ellen mindig különleges mérkőzéseket játszanak, ráadásul az elmúlt évtized egyfajta fővárosi dinasztiáról szól, de bízik benne, hogy ezzel a sikerrel a Real Madrid időszaka véget ért, a Barcáé pedig elkezdődött.

Hanga – aki 2018 és 2019 után győzött ismét a kupában – tíz percet játszott a döntőben és 3 pontot, 2 lepattanót, illetve 1 asszisztot jegyzett a 88-73-ra megnyert találkozón.

A magyar válogatottal kapcsolatban Hanga Ádám elmondta, biztos benne, hogy a gárda nélküle is kiharcolja majd az Európa-bajnoki szereplést, lehetőséget teremtve neki azzal, hogy másodszor is pályára lépjen a nemzeti együttessel a kontinensviadalon.

MTI

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés