Kosárlabda
Hanga Ádám szeretné befejezni a szezont, látni akarja, hogy milyen messzire jut a csapat
A magyar válogatott kosárlabdázó a Barcelona által előírt feladatok mellett extra munkát is végez.

:
:
A Barcelona magyar válogatott kosárlabdázója, Hanga Ádám adott interjút a klub hivatalos honlapjának, melyben elmondta, hogy minden nap keményen dolgozik, hogy formában maradjon és várja, hogy minél hamarabb visszatérhessen a kosárpályára.
– Felelősségteljesnek kell maradnunk és követnünk kell az előírásokat. Most javult a helyzet és szerencsére itthon mindenki jól van. Nagyon sok időt töltök a lányaimmal. Az idősebbik már három nyelven beszél, jobban mint én. Ezelőtt csak iskolába vittem őket, de most sokkal többet tudok velük lenni.
Kitért rá, hogy a klub által felállított gyakorlatok mellett extra munkákat is végez, például elkezdett bokszolni, amit nagyon élvez. Majd természetesen a folytatás is szóba került.
Úgy néz ki, hogy az Euroligában nagyon nehéz lesz megoldani a továbbiakat, hiszen sok ország érintett és vakcina nélkül nem tudsz kockázat nélkül játszani. Szeretném befejezni a szezont, mert nagyon keményen dolgoztunk és látni akarom, hogy milyen messzire tudunk eljutni. Nem tudjuk, hogy mi lesz pár hónap múlva, de az biztos, hogy lesznek gazdasági következményei. Biztos vagyok benne, hogy a klubok kereteiben is lesznek változások, de remélem, hogy hamarosan minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Fotó: Barca Basket Twitter

Szólj hozzá!