Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Hanga Ádám: Elképesztő érzés részese lenni ennek a csapatnak

A magyar kosaras az Euroliga fináléjában kapott kevés játéklehetőségre is kitért.



:

:

Mint ismert, Hanga Ádám megszerezte első spanyol bajnoki címét, miután a Barcelona 2-0-ra legyőzte a Real Madridot a fináléban.

A Barcelona története 19. bajnoki címét nyerte, 2014 óta először diadalmaskodott. Hanga 2017 óta erősíti a csapatot, amely ebben az idényben a Spanyol Kupát is elhódította.

Hanga a Kossuth Rádiónak elmondta, elképesztő harc zajlik minden játékpercért, mégis óriási csalódás volt, hogy az Euroliga-döntőben csupán hét másodpercet tölthetett a pályán, ráadásul kikaptak.

– Nem adatott meg a lehetőség, hogy bizonyíthassak azon a meccsen, amiért az elmúlt húsz évben dolgoztam, de a bajnoki döntő egy kis visszaigazolás volt számomra, hiszen kezdőként játszottam mindkét mérkőzésen, és hasznos tagja voltam a csapatnak – nyilatkozta. Hozzátette, tíz éve szerepel Spanyolországban és ez az első bajnoki címe.

Hanga emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben is döntőt játszottak, de nem jártak sikerrel, a tavalyi vesztes finálé pedig még éhesebbé tettek őket, és személy szerint őt is.

– Ez az egész évben igazolódott, az egész csapat nagyon jól összpontosított. Négy döntőt akartunk játszani, ami sikerült, és ebből kettőt megnyertünk. Elképesztő érzés részese lenni ennek a csapatnak és történelmet írni a Barcelonával – mondta a magyar kosaras.

Forrás: MTI
Fotó: Barca Basket Facebook

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Rózsabimbó Recent comment authors
Rózsabimbó
Olvasó

Hát igen!
Egy Puskás Artúr és egy Subotic igazolás megmozgatja a szurkolók hozzászólási kedvét! 28 illetve 26 !
Azért hajrá Ádám!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés