Connect with us
Hirdetés

Légiósok

Hanga Ádám: az egyéni mutatók már nem olyan fontosak, mint a győzelem

Thomas Heurtel egy hete nem tagja a Barcelonának.



:

:

Hanga Ádám tíz ponttal járult hozzá a Barcelona 87-82-es győzelméhez az addig veretlen Real Madrid ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi rangadóján.

– Fontos győzelem volt egy nehéz időszakban, legutóbb kikaptunk a bajnokságban és az Euroligában is – mondta a magyar válogatott játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának.

– Emellett történt egy kisebb botrány, az irányító Thomas Heurtel egy hete nem tagja a csapatnak, és a klub nem hozta őt haza magángéppel az isztambuli Euroliga-mérkőzés után. Ami engem illet, kerestem a helyemet második irányítóként az együttesben az új edzővel, de most már megértettem, hogy mi a feladatom, és hogyan tudok ritmust szabni a csapatnak. Az utóbbi meccseken már jól jött ki a lépés, ezzel együtt nekem az elmúlt egy-másfél évben az egyéni mutatók már nem olyan fontosak, mint a győzelem – jelentette ki.

A 31 éves légiós közölte, ezúttal is az a cél, hogy mindenhol döntőbe jusson a Barcelona, és jó úton halad efelé.

– Többször hallani, hogy Európa legerősebb keretével rendelkezünk, ami valamilyen szinten igaz is. A Madridot idén már kétszer megvertük, és remélem, a végelszámolásban is föléjük kerekedünk majd – fejtette ki Hanga, majd rátért a közeljövő eseményeire.

– Gyakorlatilag kétnaponta lépünk pályára, decemberben 12 mérkőzésünk volt, és holnap még megyünk Münchenbe a szerdai Euroliga-fordulóra. Januárban sem lesz könnyebb a helyzet, ugyanúgy 12-13 meccs vár ránk, ráadásul szinte az összes idegenben, úgyhogy az úton fogunk élni.

A Barcelona a spanyol bajnokságban 13/3-as mérleggel a harmadik helyen áll, míg az Euroligában 11/5-tel második a mezőnyben

MTI

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés