Magyar válogatott
Hanga Ádám: A következő lesz az utolsó Európa-bajnokságom
A Barcelona sztárja Magyarországon piheni ki a szezon fáradalmait.

:
:
Vegyes érzésekkel tekintett vissza a szezonra Hanga Ádám, aki a hónap elején ezüstérmet nyert a Barcelonával a spanyol kosárlabda-bajnokságban – írja az MTI.
Jó fél év után újra itthon lenni, az utóbbi két-három hónap mindenkinek nagyon nehéz volt. A Baskonia ellen 69-67-re elvesztett bajnoki döntőn már túltettem magam, a sportban amúgy is felesleges rágódni a múlton. Persze, nagyon nehéz
– nyilatkozta hétfőn az M1 aktuális csatornának Hanga.
Hangsúlyozta, a karantén-időszak alatti felkészülésnek elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy megnyerjék a bajnokságot. Felidézte, 13 nap alatt hét meccset játszottak Valenciában, de az utolsó mérkőzésen nem azt a szintet hozták, amit kellett volna.
Dolgozunk tovább, nekem ez a vereség plusz motivációt ad
– szögezte le.
Új vezetőedző érkezett
A 31 éves légiós elmondta, javarészt új szerepkörben, irányítóként szerepelt a katalánoknál, ezért különösen nagy elismerésnek tartja, hogy beválasztották a liga tíz legjobb játékosa közé. A félbehagyott Euroliga-idényről úgy vélekedett, voltak nehezebb helyzetben lévő emberek és családok is, ezért kár lenne ezen sajnálkozni.
Az új vezetőedzőről, a távozott Svetislav Pesicet váltó litván Sarunas Jasikeviciusról a kétszeres Király Kupa-győztes Hanga elmondta, remek csapatot rakott össze jóval kisebb büdzséből Kaunasban, korábban kosarazott is a Barcelonában, és most “eljött az ő ideje”.
Számíthat rá a magyar válogatott
A válogatottról szólva a magyar játékos kifejtette, szeretne ott lenni a következő Európa-bajnokságon is – amely vélhetően számára az utolsó lesz -, de a szezon közben továbbra sem tud elszabadulni klubjától a selejtezőkre.
Címlapfotó: MTI

Szurkolok Ádi, hogy minden jól alakuljon!
Azért a pályafutásodat lezárhatnád, mondjunk nálunk, az Olajban 😀
Azok után, amit itt a primitívebb társainktól kapott származása miatt nagyon meglepne, ha ideigazolna. De legyen igazad!
szurkolunk neked Ádi! és mindig szívesen látunk itthon! ???