Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Ha csökkentett nézőszám vagy zárt kapuk mögött lenne meccs, az is jobb lenne, mintha nem lenne idény”

Lóránt Péter szerint a Falco kiemelkedik a mezőnyből.



:

:

A Nemzeti Sport készített hosszabb interjút az ASE centerével, Lóránt Péterrel. A játékos amellett érvelt, hogy a szezonnak mindenképpen el kéne kezdődnie.

Mindenképpen emellett vagyok. Mondanom sem kell, a legszebb álom az lenne, ha mindenhol telt ház előtt rendezhetnének mérkőzéseket és ugyanúgy menne tovább az élet, mint a járvány előtt. Ezzel szemben alkalmazkodnunk kell a kialakult helyzethez, szóval ha csak csökkentett nézőszám vagy zárt kapuk mögött engedélyeznék a meccseket, az is jobb lenne, mintha egyáltalán nem lenne idény

– mondta.

Szerinte az NBA-ben alkalmazott “buborék” nem lenne alkalmazható itthon, de egy a spanyolokéhoz hasonló tornarendszert eltudna képzelni. Majd beszélt az új bajnokság erőviszonyairól is.

Úgy látom, hogy az elmúlt években kialakult erősorrend csak minimálisan változhat meg, nagyjából hasonló lesz. A Falco kiemelkedik a mezőnyből, a Fehérvár is nagyon jól igazolt és az évről évre szépen építkező debreceniek is tovább erősödtek. A Falco, Alba, Debrecen, Szolnok négyes továbbra is erős. A Körmend is mindig odaér az élbolyba, és azért velünk is számolni kell, mi is ott leszünk az említett négy klub mögött. Szerintem a Szeged lehet a meglepetéscsapat, de a Sopront, a Jászberényt és a Zalaegerszeget sem lehet leírni a középmezőnyben. Ha rendben elindul, érdekes bajnokság lesz, mert már most látni lehet, hogy mindenki jól rakta össze a keretét

– mondta Lóránt.

A teljes interjút, itt lehet elolvasni.

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
basketbullhuhubagolycsocsaSetbackpecs007 Recent comment authors
huhubagoly
Olvasó

Ennyi közhely gyakorlatilag nincs is….

pecs007
Olvasó

Azért sem felejtsük el, hogy többek között az ő hisztijének köszönhetően lett vége azonnal az előző bajnokságnak, ahogy ez a vírus megjelent…
És itt most nem arra gondolok, hogy abban a formában mehetett volna, hanem ki lehetett volna dolgozni valamit, hogy le lehessen játszani. Akár úgy is, hogy a csapatok 14 napra karanténba vonulnak, majd valamilyen rendszerben egy hónap alatt lejátsszák a bajnokságot.
Esélyt sem adtak semmiféle lezárásra és ez többek között annak köszönhető, hogy Lóránt azonnal rohant az MKOSZ-hez, erről ő maga büszkélkedett anno…
Gondolom azóta beszélt vele valaki…

csocsa
Olvasó

JÉÉÉZUS!!!?

SárgaPárna
Olvasó

Én sokkal szívesebben olvastam volna arról, hogy miként élte meg a fesztivál szezon elmaradását, hogy milyen szépészeti műtéte volt idén nyáron, stb…

sargafekete
Olvasó

Ne haragudj, de ez már nagyon unalmas. Teljesen korrekt nyilatkozatot adott, miért kell mindig előhozni ezeket az “ezer éves” dolgokat? Nem csak vele, de másokkal kapcsolatban sem kell.

Redbid
Olvasó

Részemről köszönet, és korrekt az is, hogy hosszú idő után végre valaki rászól “otthonról” is, és nem röhögve mellé áll az állandó szemétkedésében!!

SárgaPárna
Olvasó

Most mi a baj?
Neki az a fontos! ( a válogatottnál is fontosabb, persze azért később a sikervonatra felszállt volna)
Őt az érdekli, hogy helyes pofija legyen, meg rajoskodjon a Soundon, akkor miért nem arról kérdezik amiben a legjobb.

basketbull
Olvasó

Most az zavar, hogy anno lekaptad egy Sound bérletért, de csak napijegyet adott? Sok mindent megmagyarázna…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés