Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Ha a csapatnak van öt egészséges játékosa, akkor fiatalokkal kell feltölteni a keretet, nincs kibúvó”

Lóránt Péter szerint a szezon végén kell majd értékelni a történteket.



:

:

Lóránt Péter, az Atomerőmű SE kosárlabdázója szerint majd a szezon lezárulta után kell visszatekinteni arra, mennyi sportértéke van a férfi NB I. jelenlegi idényének – írja az M4 Sport.

Az M4 Sport szerda délelőtti Sporthíradójában elmondta, a koronavírus-fertőzés után – ami miatt öt-hat napig komoly tünetei voltak, majd két hétig gyengének érezte magát – mostanra érte utol magát és tért vissza a betegséget megelőző erőállapota.

Jelenleg nem az eredményességről szól a szezon, a szövetség is változtatott a kiíráson: ha egy csapatnak van öt egészséges játékosa, akkor fiatalokkal kell feltölteni a keretet, nincs kibúvó. Azon van a hangsúly, hogy játsszunk

– mondta Lóránt, hozzátéve, hogy megérti azokat az egyesületeket is, ahol eredménykényszer van, hiszen nem kevés pénzt költenek a fizetésekre, utazásokra.

A szezon végén kell majd értékelni a történteket, most életben kell tartani a sportágat és annyi mérkőzést kell játszani, amennyit csak lehet

– mondta a center. A 35 éves kosaras azt ugyanakkor elismerte, nehéz úgy készülni, hogy ha egy játékos megbetegszik, őt 3-5 hétre elveszíti a csapata.

Lóránt kérdésre elmondta, a magyar szövetség által bevezetett kötelező antitest-teszteknél is fontosabb az, hogy mindenki csak a megfelelő és alapos orvosi kivizsgálások után térhessen vissza a pályára, mert a betegségnek komoly szövődményei lehetnek.

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
kormendinekjovoldemortCibona5PbaskSárgaPárna Recent comment authors
voldemort
Olvasó

Valaki linkelje már be, hol van ez hivatalosan meghirdetve, hogy az MKOSZ megváltoztatta a kiírás, mert erről már vagy egy hete hallottam, de sehol nincs erről egy hirdetmény, tájékoztató, akármi. Vagy én siklottam át felette…

SárgaPárna
Olvasó

Sokkal jobb lenne, ha az MKOSZ a hülye antigéntesztek finanszírozása helyett Balaton Sound belépőt adna minden élvonalbeli kosarasnak és háromévente, bizonyos VAL érték fölött, járna egy szépészeti műtét is!!!!!

Pbask
Olvasó

Igazi szócsöve vagy a bb1nek,le se tagadhatod magad.
Sztoján sztárolása, Lóri pocskondiázása, MKOSZ dicsőitése,valamelyik héten Mindigo is beleálltál,hogy sajnálják a 700 forintot pedig milyen jó,milyen szuperkafa.
Lassan lehullik az álarc,és jó nézni hogy a körmendiek se reagálnak a vergődéseidre.
Én is azért irtam,hogy felnyissam a szemed és másokét is,hogy kicsit sem átlátszó 🙂

Lórinak voltak olyan pályán lévő mozzanatai ellenünk,amik nem voltak szimpatikusak,de sok olyan tette volt magánemberként a pálya mellett,ami miatt kivívta a tiszteletemet.

SárgaPárna
Olvasó

Ismét, kb ezredszer lebuktam… (mondjuk én soha életemben nem írtam, hogy a mindigo jó lenne, a szarrágást röhögtem ki, Sztojánt sem sztárolom, egyszerűen tetszik, ahogy a hozzád hasonló lelki nyomorékokat szopatja, az MKOSZ-ben viszont igazad van, őket szoktam dicsőíteni, néha miatyánkot is elmondok értük te balfasz…)
Nagyon betaláltam a múltkor a személyedet illetően, bár azóta többen írták, hogy te inkább a fő téri ékszerész vagy, aki nunit eddig csak pornhubon látott…
“Lórit”, aki inkább fesztiválozott a magyar válogatott helyett, vagy éppen plasztikai műtétet választotta, hogy szebb legyen, addig fogom megvetni és kiröhögni, amíg csak kedvem van!

Cibona5
Olvasó

Tisztelt Pál T. Gábor Főszerkesztő úr! Szeretném kérdezni, hogy az Önök által képviselt újságírói elveknek mennyiben felel meg a fenti útszéli hozzászólás (“szopatja, balfasz, szarrágás” stb.) A hallgatás is egyfajta választ jelent.

Pbask
Olvasó

Még mindig nem Circo vagyok, de próbálkozni lehet 😉
Egyszer valamelyik szolnoki egyébként ellőtte ezt a poént,pedig teljesen különböző karakterek vagyunk.

SárgaPárna
Olvasó

A nunis részt nem tagadod?????

kormendinekjo
Olvasó

Pontosan megmutatja a hozzászólásod, hogy ki vagy, sokadszorra. A név nem érdekes, a folyamatos minősítő, bántó attitűd, kommentek, amiknek nincs köze a kosárlabdához teljes képet adnak a hozzászólò gondolkodásáról, és nem azokròl, akikre a fókuszálnak a mondatai.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés