Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Győzőtt a magyar válogatott, remek mérkőzésekkel indult a I. Füzesi József Emléktorna

Remek teljesítmény.



:

:

Azt hozta az I. Füzesi József Emléktorna nyitónapja, amire számíthattunk: magas színvonalú, nagyon jó mérkőzéseket vívtak a résztvevők. A magyar U18-as válogatott győzelemmel indított, a Rátgéber Akadémia csapata viszont alulmaradt a Szarajevóval szemben.

Az I. Füzesi József Emléktorna nyitómeccsén a magyar U18-as válogatott az orosz Lokomotiv Kubannyal nézett farkasszemet. Jó erőfelmérőnek tűnt ez a meccs Váradi Kornél együttese számára, hiszen az ellenfélen látszott, hogy remek felépítésű játékosok alkotják, jó szerkezetű csapattal kellett megküzdeni. Az oroszok azonban az öltözőben maradtak, így 11-0-s magyar rohammal indult a találkozó. Idővel ugyan magukra találtak a kubanyiak, de az első negyed végére így is tovább nőtt a különbség. A folytatásban aztán behullott néhány orosz tripla, amivel felzárkózott a Lokomotiv, ám arra nem volt sansza, hogy utolérje a magyar válogatottat. A hátralévő két negyedben kiegyenlített csata zajlott a pályán, mindkét oldalon sok távoli dobás maradt ki (4/25, ill. 4/20), s bár a lepattanók terén végül az oroszok bizonyultak jobbnak (35, ill. 44), a meccset a magyar válogatott nyerte meg.

Váradi Kornél: Magas színvonalú mérkőzést játszottunk, amelyen kellően agresszíven kosárlabdáztunk. Sok szituációban jól reagált a csapat annak ellenére, hogy mennyit edzettünk, készültünk együtt. Az ilyen fizikális, kemény mérkőzéseken mutathatják meg a fiúk, hogy milyen karakterük van. Amit most láttam, biztató a jövőre nézve!

A nemzetközi torna második mérkőzésén a Rátgéber Akadémia junior csapata az OKK Spars Szarajevóval találkozott. A bosnyák együttesről előzetesen annyit lehetett tudni, hogy hagyományosan erős utánpótlással rendelkezik, ami aztán a meccs során be is bizonyosodott. Óriási tempóban pörgött ez a találkozó, a szarajevóiak roppant agresszíven, gyorsan és keményen kosaraztak, ám nem tudtak meglépni, egészen a harmadik negyed végéig állták a sarat a magyarok. Meszlényi, Schmera és Prodanovic szórta a pontokat, előbbi kettő láthatóan nagyon megértette egymást, megesett, hogy az irányító hát mögötti passzal hozta ziccerbe a centert, aki két ponttal zárta a szép akciót. A harmadik negyedben 64-63-nál úgy tűnt, van esély a győzelemre, ám az ekkor elkövetett néhány hiba eldöntötte a mérkőzést – az utolsó felvonás már abszolút a bosnyákok szájíze szerint alakult.

Vladan Glavinic: Nagyon intenzív, fizikális mérkőzést játszottunk, ellenfelünk agresszíven védekezett és támadott. Szokatlan szerkezetben játszott a Szarajevó, a négyes és ötös poszton szereplő játékosa is kiválóan egy-egyezett, jól tört be a palánk alá. A fiúk a saját határaikon belül mindent megtettek, harcoltak a sikerért. Bizonyos dolgokkal elégedett vagyok, másokkal nem, de az biztos, hogy nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, mert ilyen fizikális, agresszív ellenféllel a magyar bajnokságban nem találkozunk. Gratulálok a Szarajevónak a győzelemhez, egyben köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat!

Magyarország U18–Lokomotiv Kubany U18 63-48 (23-9, 9-16, 13-12, 18-11)

Magyarország U18: Csendes 12/3, Kőházi, Hajdú 8/6, Magyari, Csuti 17. Csere: Vincze 8/3, Hőgye 4, Csátaljay 8, Maly 1, Tóth P. 3, Antalics, Ságodi 2. Szövetségi edző: Váradi Kornél.

Lokomotiv Kubany: Vediscsev 12/9, Scsetinin 10, Glazkov 2, Oresnyikov 5, Bovduj. Csere: Grusevszkij 7/3, Csernin 6, Voszkobojnyikov 4, Samari, Dudnyik 2, Kristinyenko. Vezetőedző: Nikola Markovic.

OKK Spars Szarajevó–NKA Pécs 102-79 (24-21, 24-21, 23-21, 31-16)

OKK Spars Szarajevó: Trnka 4, Bukva 9/3, Muic 26/13, Jovic 28, Zrno 28/6. Csere: Fejzic, Kamberovic 2, Hrnjic, Kustric, Djedovic 5/3. Vezetőedző: Marko Tribic.

NKA Pécs: Meszlényi 23, Prodanovic 16/6, Merkl 7, Tomic 2, Schmera 23. Csere: Boljos, Bor, Krkljes 4, Habling 4/3, Kelemen. Vezetőedző: Vladan Glavinic.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
DobeyJólnézünkMIKIHajrásoronSzhelY Recent comment authors
Dobey
Olvasó

“Idővel ugyan magukra találtak a kubanyiak” Hát oké… XD

JólnézünkMIKI
Olvasó

Gratulálok! Így tovább!

SzhelY
Olvasó

melyik csapatok adják a magyar válogatottat?

Hajrásoron
Olvasó

A jegyzőkönyv nevei alapján:
Kecskemét, Honvéd, Zalaegerszeg, Debrecen, Szolnok, Kaposvár, PVSK, Sopron.
Elnézést ha valaki kimaradt.

Hajrá Magyarok!

SzhelY
Olvasó

köszönöm

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés