Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Győzni tudott Fóton a Nyíregyháza

A Cegléd és a MEAFC is nagyot lépett a felsőházi rájátszás felé.



:

:

Öt mérkőzést játszottak a héten a második vonalban.

Az 50% felett triplázó PVSK esélyt sem adott a Boros nélkül felálló Kaszásoknak, Gedei Tibor vereséggel debütált az óbudai kispadon. Végig vezetve szerezte meg második idegenbeli győzelmét Budafokon a Cegléd, a promontoriak zsinórban hatodszor szenvedtek vereséget és már csak matematikai esélyük maradt az első tízbe kerülésre, Sértő Ádám együttese közelebb került a negyeddöntős szerepléshez. Sokba került a pocsék kezdés a Jászberénynek, hiába kapaszkodtak, nem érték utol a BKG-t a kék-fehérek, akik ezzel a 10. pozícióba csúsztak vissza, a Kosok nagy lépést tettek a 4. kiemelés megszerzése felé. A Tóth-Gerőcs-Creek hármas remek játékának köszönhetően simán nyert a MEAFC Salgótarjánban, a nyolc közé jutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen – ehhez persze az is kellett, hogy a beszterceiek 35 távoli kísérletéből 30 célt tévesszen. Hiába vezetett szinte végig a forduló rangadóján, a végjátékra elfogyott a Fót, a MAFC után a Nyíregyháza lett a második vendégcsapat, amely győzelemmel távozott a Phoenix Sportcsarnokból, ezúttal az ex-fóti Bonifert Bendegúz volt az alapszakasz második körét 7-1-gyel indító Mehmedovics-legénység nyerőembere.

A játéknap két mérkőzését elhalasztották az utánpótlás-válogatottak összetartása miatt, az Újbuda MAFC – TF-Budapest találkozót március 13-án, a Vasas Akadémia – DEAC U23 összecsapást egy héttel később pótolják.

Az aktuális tabella megtekinthető a hunbasket.hu-n.

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 21. forduló

Pécsi VSK-Veolia – Óbudai Kaszások 102-76 (21-17, 35-19, 25-12, 21-28)

PVSK: Halász 6 (+10 gólpassz), Németh 11/9, Plézer 10/6, Bíró 16/9, Mokánszki 4. Cs: Molnár M. 19/9, Antóni 14/3, Horti 10, Ravasz 7/3, Frank 3/3, Gróf 2, Harka -.

Kaszások: Lakosa 4, Horváth B. -, Supola 15/3, Armaghani 27 (+20 lepattanó), Martinez 5. Cs: Pollák 18/9, Varsányi 5/3, Szabó D. 2.

Szrecsko Szekulovics: Mindig nehéz egy papírforma mérkőzést játszani. Az első negyedben sikerült felpörögni, voltak hibák, de összességében szigorúan és jól játszottunk. Örülök, hogy az utolsó negyedben sok lehetőséget tudtunk a fiataljainknak adni. Gratulálok a csapatomnak!

Gedei Tibor: Gratulálok a Pécsnek, bizonyították, hogy miért bajnokesélyes csapat. Voltak hiányzóink a mai napon, meccs közben pedig elvesztettük Lakosa Ákost, aki a csapatunknak az egyik legfontosabb játékosa. A második negyed tragikus volt, elfogytunk fizikailag, utána pedig valahogy mégis új erőre leltünk. Úgy gondolom, hogy vállalható teljesítményt nyújtottunk, dolgozunk tovább, remélem, elérjük céljainkat és a pécsiek is.

A mérkőzés visszanézhető a PVSK – Pécsi Vasutas Sportkör YouTube-csatornán.

Budafok – Ceglédi KE 82-99 (17-26, 18-28, 18-21, 29-24)

Budafok: Moravcsik -, Horváth Ár. 4, Tursics 16/9, Swanson 10, Varga D. 16/3. Cs: Piukovics 21/12, Siklós 6, Lucey 5/3, Szontagh 4.

CKE: Várbíró 1, Dragasevics 9/3, Kertész 11/3, Csaba 20/3 (+11 lepattanó), Csorvási 21 (+16 lepattanó). Cs: Velkey J. 20/12, Horváth M. 11/3, Herendic 4, Berkics 2, Fodor -.

Károly Máté: Gratulálok a Ceglédnek, jól játszottak! Sajnos a mai napon nem találtuk meg a fogást rajtuk, nem volt olyan faktor nálunk, amivel át tudtuk volna venni a mérkőzés irányítását. Tovább kell lépnünk, és a következő mérkőzésre kell fókuszálnunk. Így is fogunk tenni, jövő héten megyünk a közvetlen riválisunkhoz, szeretnénk őket legyőzni.

Sértő Ádám: Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk. Az eredmény azt mutathatja, hogy ez egy könnyű meccs volt, de ez nem igy volt. Az egész meccsen fókuszálnunk kellett és küzdenünk, hogy sikerüljön a győzelem. A Budafoknak sok sikert kívánok a folytatásra!

A mérkőzés visszanézhető a SPORT MÉDIA YouTube-csatornán.

Jászberényi KSE – BKG PRIMA Akadémia 74-82 (9-22, 25-25, 22-19, 18-16)

JKSE: Dunai 5/3, Santiago 5, Boka-Magó 22/18, Oroszi 7/3, Meleg 12. Cs: Mester 12/3, Rátvay 11, Dékány -, Horváth N. -.

BKG: Nagy Be. 14/6, Nagy Bo. 30/9, Büki 9/9, Newman 16, Nshimba 6. Cs: Halász 5/3, Szeleczki 2, Bartos -, Edelényi -, Csomós -.

Puskás Artúr: Gratulálok a BKG csapatának, rutinosan kihasználták, hogy adtunk nekik egy negyednyi fórt. Büszke vagyok a srácokra az egyik oldalról, mert nem adtuk fel és megnyertük a második félidőt. Volt három dobásunk is a mérkőzés hajrájában, hogy átvegyük a vezetést, de ez nem sikerült. Ezzel együtt nagyon mérges is vagyok a fiúkra, mert az első negyedben nem úgy mentek fel a pályára, mint aki nyerni akar. Egy BKG tudású és tapasztalatú csapatnak nem lehet büntetlenül ekkora előnyt adni. Olyan plusz energiákat kellett ezt követően elégetnünk, hogy partiban legyünk, amely a végjátékban nagyon hiányzott. A végén a térdünkön jártunk már, s amikor az ember nagyon fáradt, akkor rosszabb döntéseket hoz. Sajnos ma ez történt velünk is. Összességében csalódott vagyunk, mert bármilyen jó csapat a BKG, ezt a mai mérkőzést meg kellett volna nyernünk. A vereséget magunknak köszönhetjük, azt nem foghatjuk a rutintalanságunkra, az esetleges játékvezetői tévedésekre sem. A játékvezetők nem hiba nélkül, de korrektül tették a dolgukat. Ez egy fájó vereség volt, de mennünk kell tovább, mert itt a közép és alsóház között továbbra is nagy a versenyfutás.

Dr. Nagy Ágoston: Csak az első negyedet sikerült megnyerni. Aztán kizárólag azért győztünk, mert e pillanatban jobbak vagyunk és háborgó lelkünket a megoldásra fordítottuk, nem az igazságérzetünket akartuk helyrebillenteni. Ez volt a legnagyobb küzdelem. A meccs végén sikerült okosabban játszani és szerencsére a berényi fiúk sem találták már a gyűrűt.

A mérkőzés visszanézhető a Jászberényi KSE Facebook-oldalán.

Salgótarjáni KSE – MEAFC-Peka Bau 77-89 (13-18, 19-32, 22-19, 23-20)

SKSE: Karanfilovszki 6, Kalassai 13/9, Hargitai 4, Douglas 32/3 (+10 lepattanó, 12 kiharcolt fault), Ormai -. Cs: Váits 13, Lajsz 6, Vas-Teplán 3/3, Cserényi Marcell -.

MEAFC: Tóth B. 12/6 (+13 lepattanó), Kozák M. 4, Ragályi -, Czirbus 10, Gerőcs 25. Cs: Creek 25/18, Kozák B. 7/3, Lippai 6, Velkey G. -.

Dániel Péter: Vannak olyan napok, vannak olyan mérkőzések, amikor szemmel láthatóan semmi sem sikerül, tényleg, szinte be van deszkázva a gyűrű. Emellett sok olyan szituáció is volt ma, amikor nem úgy pattant, nem oda pattant a labda, ahová szerettük, vagy ahogyan nekünk kedvező lett volna. Persze nem lehet csak a balszerencsét okolni, hiszen az igazat megvallva az első húsz percben rettenetesen vérszegény teljesítményt nyújtottunk, s bár a második félidőben némi agresszivitással és tűzzel valamelyest tudtuk ellensúlyozni a gyengébb produkciót, játékban akkor sem igazán alkottunk maradandót.

Dr. Váczi Péter: Hosszú idő után tudtunk egy fontos mérkőzést megnyerni, szerintem ebbe a produkcióba ma mindenki beletette a szívét, lelkét. Rettenetesen hiányzott már nekünk egy ehhez hasonló siker, remélem, hogy ezt meglovagolva a folytatásban egy felfelé ívelő pályára tudunk állni, ami újabb győzelmekben fog megmutatkozni. Gratulálok a srácoknak, a szimpatikus salgótarjáni csapatnak pedig sok sikert kívánok a továbbiakban!

A mérkőzés visszanézhető a Sport Salgó Kft YouTube-csatornán.

Phoenix-MT Fót – Hübner Nyíregyháza BS 75-84 (26-19, 16-22, 21-17, 12-26)

Fót: Kinney 26/6 (+10 lepattanó), Tichov 9, Richter 2, Markovics 10/6, Juhos 18 (+17 lepattanó). Cs: Tóth Z. 5/3, Szabó N. 5, Udemezue -, Varga B. -, Kékesi -, Békési -.

Nyíregyháza: Bus 13/3, Végső 2, Ervin 3/3, Bonifert 27/12 (+13 lepattanó), Völgyi 12. Cs: Glatz 8, Nagy S. 5/3, Szobi 2, Magyari -.

Surmann Gábor: Először is gratulálok a vendég csapatnak, ami biztos, hogy mi nem érdemeltünk győzelmet. De ha az utolsó negyedet nézem, a Nyíregyháza győzelme abszolút nem érdemtelen. Még akkor sem, ha szerintem összesen 10 percet sem vezettek a mérkőzésen. Könnyű lenne a vereséget ráhúznom arra, hogy többen is sérülten vállalták ma, de nem emiatt kaptunk ki. Többször sikerült így is 6-8-10 pontos előnyt kiépíteni 3 negyed alatt, ám lezárni sehogy sem voltunk képesek. De meg kell jegyeznem, hogy addig sem játszottunk jól, illetve ami számomra bosszantóbb, hogy már hétköznap az edzéseken, illetve a mai meccsen is tapasztaltam olyat csapatomtól, ami nagyon nem szimpatikus. Úgyhogy már csak ezek miatt is vállalom a felelősséget a mai vereségért. Hiszen én voltam egy picivel engedékenyebb, mint ami alapból rám jellemző. Visszatérve aztán, az utolsó negyedben a Nyíregyháza átállt arra a védekezésre, ami ellen nem keveset gyakoroltunk a héten, mégis pár percig zavart keltett játékosaimban. Utána hiába jutottunk el helyzetekig, sajnos az egész mérkőzésen katasztrofálisan dobtunk és nem találtuk valahogy a saját ritmusunkat. Ellenben a Nyíregyháza, akiknél Boniferttől nem várt extra is érkezett. Ehhez gratulálok külön neki. Tragédia nem történt, de intő jel, hogy nem szabad megelégednünk azzal, amit eddig elértünk. Vissza kell térni a régi kerékvágásba, nincs mese. Szeretnék nagy köszönetet mondani a szurkolóinknak, úgy érzem, ez ma sem rajtuk múlott. Varázslatos volt a hangulat, és már csak miattuk is igyekszünk már rögtön következő héten javítani. Illetve fontos még megemlítenem, hogy a játékvezetők korrektül ténykedtek az egész mérkőzésen és hagyták a csapatokat, hogy a pályán döntsék el az összecsapást.

Merim Mehmedovics: Olyan nehéz mérkőzés volt, amilyenre számítottunk. A második félidőben változtattunk a taktikán, amivel sikerült megfognunk az ellenfelet és magunk javára fordítottuk a találkozót. Nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg. Gratulálok mindkét csapatnak!

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés