:
:
Kedden este a görög PAOK Szaloniki ellen, hazai pályán folytatja szereplését a Bajnokok Ligája D-csoportjában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely. A vendégek gépe ma délután szállt fel, a bécsi reptérről pedig busszal vezetett az útjuk a vasi megyeszékhelyre. A hellének vezetőedzője, Kosztasz Flevarakisz klubja honlapjának nyilatkozott a holnapi mérkőzésről:
– A sorozat elején járunk, így ilyenkor természetese, hogy az ellenfelekről még keveset tudunk. A Falco hazai pályán elég erős, talán idegenben nem annyira. Az a tény, hogy a selejtezők során kiejtették a Nagyváradot és a Ventspilst, azt mutatja, hogy egyáltalán nem gyenge a gárda. Folyamatosan építjük a csapatunkat, még formálódik a kémia és a szerepek leosztása a kereten belül, de néhányan már kezdik elkapni a megfelelő ritmust. Azt gondolom, hogy a Besiktas elleni produkciónkra, illetve a Panathinaikosz ellen nyújtott támadójátékunkra lehet alapozni. Negyven percig koncentrálnunk kell, fel kell készülnünk arra, hogy a szombathelyiek sok váltással játszanak. Célunk természetesen a győzelem, és szeretnénk egyre jobb játékot nyújtani.
Egy hiányzója egyébként biztosan lesz a PAOK-nak, ugyanis a 30 éves, 190 centis bedobó, Sztavrosz Szkizasz nem utazott el a csapattal.
fotó: paokbc.gr
hat ezek a madarak en tobb diplomas emberkent mondom hogy ezek a fhrvari darrin nelkul semmire nem mennek tavaly is latszott hogy jol jatszott amikor jatszott nemertneke hozza ezek. amadark. hajra csicskolicka
Te mint többdiplomás ember? Ezen jót röhögtem. Hol szerezted a diplomád? Gondolom ahol a sárgacédulát osztják.
Gondolom, magyar szakon végeztél először…
LOL
???
Rúzsossal jártak földrajz-magyar szakra! ???
Szerintem északon…
Ezt milyen nyelven írtad madárka? ???
Brékoka van Keller nagy valószinűséggel külföldre igazol…
Na ne idegesíts…
Annyit hallani ,hogy egy csapattal közel van a megállapodáshoz.Körmendiek nem tudtok valamit?
Na akkor leszünk komoly bajban…
nme feltétlen. Hidd el, hogy van erre megoldása Zollneréknek.
Én nem hallottam.
de nem csodálkoznék, hisz a managerének nem tetszett a választási eredmény Körmenden 🙂
Hidd el, k-va sokan várnak erre a hírre, de ha arra gondolsz egy pici késéssel, amit nem fogadott el, akkor nem. 😉
Ha másra és újabbra, akkor is azt mondom ez bizony bőven benne van a pakliban.
Az min. 200 hsz-es hír lesz, főleg az olyan kárörvendők miatt akik úgy fognak csinálni, mintha ez a Körmendnek derült égből villámcsapás esete lenne és most hallanánk róla először 🙂 .
Már előre csorog a nyáluk a kárörömtől!
Az en infom szerint meg pont, hogy marad.
“Partizan – PAOK together forever”
Hajrá FALCO !