Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Gyászhír: Elhunyt Béres Lajos

Részvétünk a családnak, nyugodjék békében!



:

:

Életének 70. évében elhunyt Béres Lajos, a MEAFC, majd a Videoton korábbi kosárlabdázója.

A patinás miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban a legendás Osgyáni Zoltán ismerette meg a sportággal Béres Lajost. A szerény, kitűnően védekező center kulcsjátékosa volt annak az 1975-ben gyakorlatilag csak egyetemistákból álló MEAFC-nak, amely feljutott az élvonalba. Gépészmérnökként végzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Tanulmányai befejezése után a Kaposvári Táncsicsnál, a katonacsapatban játszott egy évet, majd leszerelését követően Székesfehérvárra került, ahol a Videotonban folytatta játékos pályafutását.

Ikergyermekei, Tímea és Gábor is élvonalbeli kosárlabdázók lettek, sőt. Tímea sokszoros válogatott center volt, és ő lett az első magyar női kosárlabdázó, aki – amellett, hogy tagja volt a soproni Ronchetti Kupa-győztes együttesnek – Euroligát nyert.

Béres Lajostól május 29-én 11 órától, a székesfehérvári református templom imatetemőjében vesznek végső búcsút.

Részvétünk a családnak, nyugodjék békében!

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés