Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Gulyás Róbert: Az elmúlt hónapok igazolják, hogy jó irányba haladunk

A Paks és az U18-as válogatott vezetője értékelte az elmúlt évet.



:

:

2021. novemberében nagyon nehéz helyzetben vette át a szakosztályvezetői pozíciót az ASE-nál. Akkor úgy fogalmazott, hogy “kétségkívül nehéz időszak következik a klub életében, remélem, hogy a csapatunk pozitív változáson fog keresztül menni, hiszen a város, a szponzorok és a szurkolók is jó eredményeket várnak.” Összességében, hogyan értékeli ezt a kicsit több mint egy évet?

“Ahogy akkor is fogalmaztam az egy nagyon nehéz időszaka volt a klubnak, talán még soha nem volt ennyire közel, hogy kiessen az A-csoportból a csapat, de szerencsére olyan emberek vettek körül, akik fontosnak érezték az ASE sorsát és túl tudtunk lépni együtt ezen. Onnantól kezdve, hogy elértük a biztos bennmaradást, egyből el kellett kezdeni építkezni, talán az elmúlt hónapok eredményei igazolják, hogy jó irányba haladunk. Messze vagyunk még az én céljaimtól, apró lépesénként próbáljuk megtenni az utat.”

 

Jelenleg 6. helyen áll a csapat a bajnokságban – amennyiben nyernek és a ZTE kikap ötödikként zárják az évet – változott-e az elvárás a csapattal szemben az első félév tudatában, mik a reális célok a 2022/23-as szezon hátralévő részében?

“A célkitűzésem nem változott, továbbra is a 8-ba kerülés az elvárás, sok mérkőzésen volt szerencsénk, ahol az ellenfélnek dobása volt arra, hogy megverjen minket, de hiszem azt, hogy a csapat megdolgozott ezért. Egy-két mérkőzést leszámítva a játékosok hozzáállása és mentalitása teljesen elfogadható volt számomra, küzdöttek, hajtottak. Ennek az egyik legjobb jele, hogy egyre többen vannak a mérkőzéseinken a szurkolók, de azt hozzá kell tenni, hogy ők a nehézségek idején sem hagytak minket magunkra és nagyon sokat segítettek nekünk.”

 

A munkája elismerése mindenképpen az is, hogy az U18-as válogatott csapatvezetőjének nevezték ki. Mennyire lepte meg a felkérés? Mik a legfőbb céljai és tervei a válogatottnál?

“Meglepetésként ért, eddig nem volt szokás, hogy a szövetség kinevezgessen olyanokat akik nincsenek régóta újra a sportban. Az én célom, hogy segítsem a válogatottat mindenben, a játékosként és vezetőként megszerzett tapasztalataimmal. Azt szeretném, hogy az a csapat is, -ahogy a Paks – küzdene, hajtana minden mérkőzésen és nem jönnének ki olyan hibák, amik az elmúlt években az utánpótlásban kijöttek.”

Amennyiben 2023-ban, év végén megejtenénk újra ezt a beszélgetést, milyen eredményekkel, előrelépésekkel lenne elégedett a Paksnál és a válogatottnál egyaránt?

“A válogatottnál egyértelműen akkor, ha a B-divízióból feljutnánk az A-ba, a klubcsapatnál pedig, ha minél több magyar játékost tudnánk alkalmazni és használni, stabilizálni tudnánk a helyünket a 8-ban és gazdaságilag is stabilan működő klub tudnánk maradni. Utóbbi nem egyszerű, nehéz helyzetben vannak a szponzorok és a támogatók, fontos az, hogy a játékosok biztonságban legyenek és a célok is meg tudjanak valósulni.”

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bobby666 Recent comment authors
Bobby666
Olvasó

Hajrá Robi! Kívánom, hogy olyan sikeres legyél legalább mint játékosként!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés