Bajnokság
Govens szerint mindegy, hogy kit kapnak a döntőben
Az extra teljesítménnyel debütáló Pallai azt mondta, nincs okuk szégyenkezni.

:
:
Nehézkes kezdés után érvényesítette a papírformát a Falco, és végül könnyedén, 102-75-re verte a tartalékos Szolnokot az elődöntő harmadik felvonásán. A hazaiak válogatott irányítója, Darrin Govens 14/3-as pontmutatóval, 5 gólpasszal és 4 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát.
– Be kell látni, az első félidők elég gyengére sikerült, de a szünet után betartottuk az edzőnk utasításait, csapatként funkcionáltunk, és ezáltal feljavult a játékunk. Megérdemelten nyertünk. Nagyon várjuk már a döntőt.
Ezt követően Govens a BB1.hu azon kérdésére is válaszolt, hogy szerinte ki lesz az ellenfelük a fináléban.
– Nem tudom megtippelni, majd meglátjuk. Igazából mindegy is, csak saját magunkkal foglalkozunk. Fontos, hogy egészségesek maradtunk, nincs sérültünk, meg kell őriznünk továbbra is ezt a kémiát, hiszen együtt, csapatként bármire képesek lehetünk. Biztos vagyok benne, hogy bárkit is kapunk, a szakmai stábunk maximálisan fel fog minket készíteni.
Pallai Tamás élete első felnőtt mérkőzésén parádés teljesítményt nyújtott. 34 perc alatt 18/6-os pontmutató és 6 lepattanó fűződött a nevéhez.
– Nehéz egy vesztes elődöntő után megszólalni. Húsz-huszonöt percen keresztül tartottuk a lépést a Falcóval, aztán fizikálisan fölénk nőttek, lerohantak minket, ettől függetlenül nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene, mert a tisztes helytállás megvolt. Nagyon vékony kerettel érkeztünk a mai találkozóra. Mostantól már egy célunk van: a bronzérem megszerzése, arra fókuszálunk. Megpróbálunk egy kicsit pihenni, lesz egy hetünk regenerálódni.
fotó: ugytudjuk.hu

Gratulálok a fiatalember teljesítményéhez
Ha a PVSK lenne döntős lehetne csemegézni…
Egy család 2játékosa a döntőben – egymás ellen.
Az”öreg ember” aki 11éve a vasiakkal szerzett aranyat most ellenük…