Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Govens nyerni szeretne az Albával Szombathelyen

“Furcsa lesz visszatérni, a kezdés előtt lesz bennem izgalom, ha felnézek a lelátóra. De ahogy feldobják a labdát, ez az érzés elmúlik.”



:

:

A 10-8-as mutatóval hatodik Alba Fehérvár a bajnoki címvédőhöz látogat ma este. A mérkőzés pikantériája lehet, hogy a vendégeknél először lép pályára ellenfélként az Aréna Savariában Darrin Govens, a sárga-feketék korábbi nagy kedvence. Az idei szezonban 13 pontot, 3 lepattanót és 3 gólpasszt átlagoló, magyar válogatott játékos az Alba honlapjának nyilatkozott:

– Két és fél évet töltöttem a Falcóban, a karrierem legjobb időszakát jelentette. Remélem, pár év múlva majd azt mondom, a fehérvári volt a legjobb periódus. Biztosan furcsa lesz ellenfélként visszatérni, a kezdés előtt lesz bennem izgalom, ha felnézek a sárga-feketében pompázó lelátóra. De ahogy feldobják a labdát, ez az érzés elmúlik, csak a meccsre koncentrálok, az Alba győzelmére. Közel három év nem kevés, amit Vasban töltöttem, maradtak barátaim a csapatban, velük rövidesen a válogatottban is találkozom, a kecskeméti edzőtáborban. Szerettem Szombathelyen élni és sportolni, remek város, ahol szeretik a kosárlabdát. Persze, ez Fehérvárról is elmondható, itt is imádják ezt a játékot. Jó csapatunk van, biztosra veszem, ott leszünk az éremért zajló küzdelmekben a végelszámolásnál. Jól érzem itt magam, ahogy minden kosaras, természetesen szeretnék én is minél többet játszani. A felkészülés végére érkeztem az ősszel, remélem, ahogy múlik az idő, úgy jutok egyre komolyabb szerephez az együttesben. Nyerni szeretnénk az Aréna Savariában.

fotó: Alba Fehérvár Facebook/Simon Erika

HIRDETÉS

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
UgyisminyerunkMagdi anyusKreMaestro.44Mimégmindigkitartunkcaxor Recent comment authors
Ugyisminyerunk
Olvasó

Laura és társai örülnek neki majd nagyon😅💪

KreMaestro.44
Olvasó

Go Vans

caxor
Olvasó

FYG

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

F.szopó Yellow gecik???

Magdi anyus
Olvasó

Hogy ti milyen méregzsákok vagytok! Eltöröm a derekatokat!

Mimégmindigkitartunk
Olvasó

Magdi mama a lépcsőn tessék vigyázni hanyatt ne essen…

HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook