Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Govens: Izgatottan tekintek az új kihívás elé

Szrecsko Szekulovics személye döntő volt.



:

:

Korábban megírtuk, hogy Darrin Govens a Szedeákban folytatja pályafutását.

A 32 éves amerikai születésű, honosított magyar válogatott hátvéd 2017-ben és 2018-ban ezüstérmet, 2019-ben bajnoki aranyérmet szerzett a Falco színeiben, a legutóbbi szezont pedig az Alba Fehérvár együttesénél töltötte – írja a szegediek honlapja.

A 185 centi magas kosaras a 2016-2017-es idényben a VAL-pontok alapján az NB I legértékesebb játékosa volt, a legjobb pontszerzők rangsorában meccsenként 20.1-es átlaggal a harmadik helyen zárt. A magyar állampolgárságot 2017 decemberében kapta meg, 2018 februárjában pedig a nemzeti csapatban is bemutatkozott.

– Óriási boldogság számunkra, hogy Govens Darrin bennünket választott, talán nem túlzok, ha azt mondom: ilyen képességű, ereje teljében lévő játékost korábban még nem sikerült Szegedre csábítanunk – jelentette ki dr. Kardos Péter, a Szedeák elnöke. – Szrecsko Szekulovics személye természetesen nagyon fontos tényező ebben a történetben, hiszen vezetőedzőnk Szombathelyen együtt dolgozott a válogatott hátvéddel és a mai napig kiváló a kapcsolatuk. Köztudott az is, hogy Darrin nagyon szereti Magyarországot, mindenképpen itt akarta folytatni a karrierjét, így a szándékainkat nem volt nehéz összeegyeztetni. Fantasztikus kvalitású kosarassal erősödtünk, bizakodva várhatjuk az előttünk álló idényt!

– Örülök, hogy továbbra is a magyar bajnokságban szerepelhetek, mert a mezőny minden évben erős, sok jó csapat van, a közönség pedig szinte mindegyik csarnokban nagyon lelkes. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát a Szedeákkal, minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legtöbbet segítsek és energiát adjak új csapatomnak. Izgatottan tekintek az új kihívás elé – mondta Govens Darrin, aki a hírek szerint kedden érkezik meg Szegedre és amennyiben a kötelező egészségügyi protokoll során minden rendben zajlik, napokon belül csatlakozhat Szrecsko Szekulovics keretéhez.

Címlapfotó: MTI

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook