Bajnokság
Govens: Érezhetően jó közegbe kerültem
Azt mondja, komoly kihívás előtt áll az új fehérvári csapat.
:
:
Darrin Govens a bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatától szerződött az Alba Fehérvár együtteséhez. A magyar válogatott honosított irányítója a kék-fehérek hivatalos honlapjának nyilatkozott.
– Jól érzem magam, a srácok barátságosak, érezhetően jó közegbe kerültem. Egyelőre ismerkedem a csapattal, a játékelemeinkkel, támadásban és védekezésben egyaránt. A szakmai stáb és a játékostársaim is sokat segítenek, így abszolút rendben megy minden. Nagyon hosszú a szezon, tele hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, ez benne van a játékban. A cél most az, hogy összeálljon az alapjátékunk, és ahogy én látom, ebben a tekintetben a csapat nagyon jól áll.
Govens azt mondja, komoly kihívás előtt áll az új fehérvári csapat.
– Nagyon fontos, hogy egy csapat játékának meglegyen a maga dinamikája, lendülete. Ezt, ha megvan, érzik a szurkolók, az ellenfelek, mindenki. Tudom, hogy a legutóbbi szezon nem úgy sikerült, ahogy a klub és a szurkolók szerették volna, ezért most komoly kihívás előtt áll a csapat. Eredményesen és lehetőleg szépen kell játszanunk. Hiszem, hogy ez sikerülhet, és jó meccseink lesznek majd.
Mindegy,hogy milyen a közösség csak Gyuri bácsinak a nyugdíja már nem volt elég neki. 🙂 Igazi zsoldos 😀
Mindig jó közeg volt számára, ahol vastagabb a pénztárca, mint az előző helyen! Igazi zsoldos!
Mondjuk nagy téttel mernék fogadni, hogy nem kap most nálunk annyit, mint kapott tavaly a filkóban… 🙂
Az fix, az Alba híres arról, hogy mindig kevés pénzből gazdálkodtak.
Most itt a filkóhoz viszonyítsd. 🙂
Ne tedd, szerintem rosszul járnál! Mindig vérzett a szívem értetek, hogy olyan csórók vagytok.
Szeptember elején még nem volt csapata…
Nem akart már tovább várni, el kellett fogadni az Alba ajánlatát, itt most nem Ő diktált.