Connect with us
Hirdetés

3x3

Goree-val a soraiban készül a női 3×3-as válogatott

Károlyi Andrea szövetségi kapitány beszámolt a keretszűkítésről és a célkitűzésekről.



:

:

A hagyományos bajnokságok lassan a végükhöz közelednek – vagy már véget is értek -, de ez korántsem jelenti azt, hogy kosárlabda nélkül maradnánk a következő hónapokban. A héten megkezdte felkészülését a nyári versenyszezonra a magyar női 3×3-as válogatott, ennek apropóján a hunbasket.hu beszélgetett Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal, valamint a válogatott oszlopos tagjával, Theodoreán Alexandrával.

– Abszolút pozitív benyomásaim vannak, érezni a lányokon, hogy nagyon várták már, hogy itt lehessenek és dolgozhassanak. Most először van a csapattal Cyesha Goree, ő is nagyon jól mozog. Szerintem nagyon feküdni fog neki a játék, pedig egyelőre teljesen megérzések alapján cselekszik a pályán – ez az első alkalom, hogy 3×3-azik. Azt gondolom, hogy jó döntés volt, szerencsére sikerült is megegyezni az 5-5-ös válogatottal az ő ügyében. Nem vagyunk sokan, az U23-as együttessel kiegészülve edzünk. Az első hétvégén két csapattal veszünk részt a női 3×3 bajnokságban. Három héten keresztül felkészülés gyanánt a női bajnokságba szállunk be, majd a negyedik héten megyünk Moszkvába egy tornára, ahol voltunk tavaly is (ez volt a Tinkoff Open, amit meg is nyert nemzeti csapatunk – a szerk.). Ott jó erős a mezőny, egy szintet lépünk a tornák erősségét illetően, majd következik Voiron, ahol már szinte vb-színvonal van. Franciaországból irány egyenesen Amszterdam, a világbajnokság helyszíne.

A keretszűkítés megtörtént már, új, ám közel sem ismeretlen arccal bővült a nemzeti csapat kerete.

– A keret szűkössége miatt tudjuk már a négy utazó játékost – sérülés, valamint az 5-5 válogatott miatt nem tudtunk több játékost kipróbálni, illetve az U23-nak is le kellett már adnia a keretét az Európa Játékokra, ezért a mi keretünk is kialakult. Ilyen helyzetben még nem voltunk, hogy már az első pillanattól fogva a négy utazó játékossal tervezzünk, de olyan szempontból nem rossz dolog ez, hogy egymás mozgására jobban ráérezhetnek, többet készülhetnek együtt. Cyesha Goree mellett Medgyessy Dóra, Theodoreán Alexandra, valamint Papp Klaudia alkotja idén a nemzeti csapatot.

És hogy Tokió mennyire lehet reális célkitűzés?

– Ez egy többlépcsős folyamat. A júniusi világbajnokság első három csapata a 20 csapatos olimpiai selejtezőnek automatikus résztvevője lesz, a november 1-i világranglista első három helyezettje pedig az olimpia automatikus résztvevője. November elseje után bonyolódik a helyzet, az első három, plusz a rendező Japán kiesik, a soron következő nyolc férfi és nyolc női válogatott automatikusan megy a 20 csapatos selejtezőre, onnantól kezdve viszont ország alapján nézik a lehetséges kijutókat. Teszem azt, Spanyolország női válogatottja mehet, ha az addig kijutott férfiak között nincs ott Spanyolország, de ha a férfiak kint vannak, akkor a nők nem mehetnek. A végül kialakult húszas mezőny 2020 májusában selejtezik – onnan három csapat jut automatikusan az olimpiára (így összesen hétnél járunk eddig). A maradék 17-ből kihúzzak azokat az országokat, akik 2012-ben és 2016-ban voltak olimpián 5-5 kosárban, és a maradékból hat csapatnak csinálnak még egy selejtezőt júniusban – ott dől el az utolsó kijutó sorsa.

A válogatott kulcsjátékosa, Theodoreán Alexandra is megosztotta gondolatait a csapattal és a felkészüléssel kapcsolatban:

– Az elmúlt évekhez képest kicsit változott a keretünk, lett egy új csapattársunk Goree személyében. Vele itt először játszunk, de 5-5 elleni játékban már volt szerencsénk dolgozni vele. Nagyon pozitív a jelenléte és biztos vagyok benne, hogy nagy segítségünkre lesz – nagyon jó mentalitású játékos, aki mindig mindent megtesz a csapata sikere érdekében. Hat hét áll rendelkezésünkre, hogy minél jobban összeszokjon a csapat, hiszen június végén megérkezünk az első mérföldkőhöz, a világbajnoksághoz. Nagyon fontos lesz a jó szereplés, hiszen jó eredmény esetén közelebb kerülnénk álmunkhoz, az olimpiai részvételhez. A nyár legfontosabb eseménye számunkra a hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, addigra kell csúcsformába kerülnünk – a közönség támogatásával szép eredményt érhetünk el. Tavalyi szezonom sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ezért még nagyobb motivációm és erőm van a folytatásra – mindent megteszek a csapatért, hogy idén újra sikeresek legyünk.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés