
:
:
Közös megegyezéssel szerződést bontott a japán élvonalbeli Yokohama B-Corsairs és a magyar válogatott Golomán György. A csapat gyengén kezdte a szezont, jelenleg 5 győzelem mellett 10 vereséggel áll.
A klub Facebook oldala tette ki a közleményt, melyben Golomán is megszólalt (a játékos 11 mérkőzésen 14.5 pontot, 7.4 lepattanót, 1.5 gólpasszt, 1.4 blokkot és 1.3 szerzett labdát átlagolt, közel 30 perc alatt):
Köszönök mindent, amit a Yokohama tett értem, a legjobbakat kívánom nekik a továbbiakban.
A klub igazgatója, Tetsuya Ueda pedig így indokolta a döntését:
A tavalyi gyenge eredmények után aktívak voltunk a piacon és egy ígéretes magasembert igazoltunk a nyáron. Golomán egy olyan közegbe csatlakozott Japánban, amelyhez nem volt hozzászokva. Nagyszerű játékos, aki mindig keményen dolgozott a feltételek ellenére is. A jelenlegi eredmények alapján azonban annak érdekében, hogy kilábaljunk ebből a hullámvölgyből változtatásokra volt szükség és olyan játékosokra, akik frissítést hoznak és jobban beleillenek a koncepcióba. Az edzőkkel való találkozás után döntöttem így. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett tőle válnunk a szezon közepén, de hálás vagyok Golománnak, azért, amit a csapatért tett és a legjobbakat kívánom neki a továbbiakban.
A Facebook poszt alatt egyébként több szurkoló is nemtetszését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.
Fotó: Yokohama B-Corsairs Facebook

Szolnok lesz ebből!
UCLA…NBA…ACB…G-League…Japán…MTE?
Higgyétek el ami a Japán első osztályba 14/7 az itthon simán 20/10+ lenne, hihetetlenül ügyes gyerek, 23 éves ha van esze lesz ő még nagy csapatban európában, remélem a mester a válogatottba is többet használja majd idővel
Szerintem meg a japán bajnokság a fasorban sincs a magyarhoz képest. Ami ott 14/7, az itthon a fele kb.
Igen, magyarország mindenben élen áll gdp, munkanélküliség, nb1-es focink meg kosárunk világverő, sőt a világ közepe is mi vagyunk… nagy bajok vannak a fejekben, reálisan kéne nézni a dolgokat, mindenki szeretné a csapatába mikor 10 pontot se dobna meg itthon? hogy is van ez haver?
Vinkó László eladja Zadarba, avagy felkészül Bebes István!
Ha van esze, akkor hazaigazol a Körmendbe és a Fiba Euro Cup-ban meg a bajnokságban elérhet olyan produkciót, amivel komoly szerződéshez is juthatna jövőre. Plusz a válogatottban is könnyebben tudna játszani és akár ott is felfihgyelhetnek rá.
ZTE lecserélhetné màr Djuric-ot!! 🙂
Körmend???
Aha, meg Keller is. Ja,de ő csak februárban! ?
Nem akar Magyarországon kosárlabdázni, jól is teszi. Egyébként is megfizethetetlen a magyar csapatoknak.
Vicc amugy, mert a japan b ligahoz kepest a magyar bajnoksag NBA es lehet dzsudzsakoskodni meg most sok penzt keresni, de mindig is egy 0 marad
Allen van a B csoportban. Golomán csapata első osztályú volt…
Igaz, kevertem oket, de sztem itthon is boven lenne kihivas szamara, nem hinnem, hogy itthon o 30 pontos jatekos lenne
Látod, felvetted a tahó stílusú ügyeletes megmondó ember szerepet, de milyen könnyű benézni a dolgokat…
Jobb lenne egy kulturált stílusú kommunikáció!
Hajrá magyar kosárlabda!
Szívesen lecserélném rá Washingtont. Mondjuk alig van valaki, akire nem.
Mehetne Körmendre, fasza kis izgalmak lehetnének Paks-Falco-Körmend tengelyen, főleg ha Ákos is visszamegy 😀 Várom már a nagy rangadókat. +Fibában így bármi megtörténhet, irány a fájnölnégy!
Itthon fog karácsonyozni.