:
:
A Nyizsnyij Novgorod az elmúlt héten az MBA Moszkvát fogadta hazai pályán. Az első negyedben még vezetett a csapat, onnantól viszont a vendégek dominálták a mérkőzést és simán nyertek 89-66-ra. Lukács Norbert 27 percet töltött a pályán, ezalatt 7 lepattanó és 1 labdaszerzés került be a neve mellé. A Parma Perm az Orosz Kupában az első meccsen otthon kapott ki a Tambov csapatától a bajnokságban viszont 50 pontot vert a Szamarára, Mikael Hopkins egyik találkozón sem lépett pályára.
Az FC Porto ezúttal idegenben lépett pályára az Oliveirense ellen, s meglepetésre 104-93-ra kikapott. Filipovity Márkó 35 perc alatt 17 pontot és 4 lepattanót tett be a közösbe. A portugál csapat számára fontos hét jön, előbb megkezdi szereplését a FIBA Europe Cupban az Antwerp ellen, majd hétvégén a Sportinggal játszik rangadót.
A Valencia számára felemásra sikeredett a hét, hiszen Nate Reuversék az Euroligában a Barcelona visszavágott a bajnoki mérkőzésen elszenvedett vereségéért (108-102), a Breogán viszont nem okozott gondot (90-113). A válogatott center 14 perc alatt 4 pontot, 1 lepattanót és 1 gólpasszt produkált nemzetközi színtéren, a bajnokságban 11 ponttal, 2 lepattanóval, 1 gólpasszal és egy labdaszerzéssel segítette csapatát.
Golomán György és a Lleida nagy skalpot gyűjtött a hétvégén, hiszen Barcelonából hoztak győzelmet. A sztárcsapat 91-86-os legyőzéséből 16 perc alatt 10 pontos, 3 lepattanós, 1 blokkos, 1 gólpasszos, 11-es VAL-os statisztikát rakott össze.
A Joventut Badalona tökéletes hetet produkált, hiszen a BL-ben győzelemmel rajtolt, majd a bajnokságban a második meccsét is megnyerte. A BL-ben Hanga Ádám 14 percet töltött a parketten, ezalatt 8 pontot, 1 gólpasszt és 1 labdaszerzést szorgoskodott össze, míg a Zaragoza ellen 21 perc alatt 2 pont, 4 lepattanó és 1 blokk tűnt fel a statjában.
A Veolia Hamburg Towers nem tudta megszakítani rossz sorozatát egyik fronton sem, hiszen a Eurocupban az Arisz, a bajnokságban a Bonn bizonyult sima mérkőzésen jobbnak. Maronka Zsombor a görögök ellen 15 percet kapott, amit 5 ponttal és 2 lepattanóval hálált meg, a Bonn ellen pedig 5 perc jutott neki.
A Kawasaki Brave Thunders kétszer is összecsapott a Toyama csapatával Japánban, az elsőn simán nyert (100-65), a másodikon kikapott (78-88). Rosco Allen csapatához hasonlóan előbbin teljesített jobban – 25 ponttal, 8 lepattanóval, 1 gólpasszal és 25-ös VAL-lal -, utóbbin 9 ponttal, 7 lepattanóval, 1 gólpasszal és 1 labdaszerzéssel zárt (10-es VAL).
Az Eisenstadt harmadik mérkőzését is elvesztette Ausztriában, Fazekas Csaba 27 perc alatt 5 pontot, 2 lepattanót, 1 gólpasszt és 1 labdaszerzést jegyzett.

Szólj hozzá!