Magyar válogatott
Golomán nincs 100%-os állapotban, nem utazik az Eb-selejtezőkre
A kapitány ennek ellenére hálás a magasembernek, és külön kiemelte a játékosok alázatosságát.

:
:
Már elvégezte az utolsó PCR tesztet is a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely a hétfői napon utazik el Szlovéniába a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjére. Mint lapunk megtudta, Golomán György egy sajnálatos sérülés miatt nem tarthat a nemzeti csapattal.
– Van egy kisebb sérülés a hátamban, emiatt nem vagyok 100%-os. A szövetségi kapitánnyal és a csapattal is megbeszéltük, hogy teljes értékű játékosok kellenek és ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyek Szlovéniába. A belga bajnokság második fordulójában kaptam egy ütést, remélhetőleg semmi komoly, de úgy gondoltuk, hogy jobb a végére járni és gyorsan meggyógyulni, mielőtt komolyabb baj lenne.
Sztojan Ivkovics elmondta, hálás a magasembernek, de a legfontosabb az egészség.
– Gyurinak nagyon hálás vagyok, hogy idejött és megpróbált mindent megtenni a válogatottért. A legfontosabb ezeknek a fiatalembereknek az egészsége, mert hosszú ideig kell még szolgálniuk a válogatottat. Mi továbbra is készülünk, az egész csapat nagyon alázatos, büszke vagyok arra, ahogy a nemzeti csapathoz állnak. Túl vagyunk az utolsó PCR teszttel is, amelynek várjuk az eredményét. Ha csak 2-3 ember lesz pozitív, akkor azt gondolom, rendben leszünk.
A kerethez csatlakozó Filipovity Márkó és Keller Ákos első PCR-tesztje negatív lett.
Azokra a játékosokra, akik korábban betegek voltak, de már negatív lett a tesztjük, sportorvosi vizsgálat vár, azt követően derül ki, hogy közülük két tud pályára lépni a két Eb-selejtezőn.

Nekem tetszik, hogy nincs sírás rívás, dolgozik a csapat, megpróbálja…
Egyetértek. Én sajna soha nem rendelkeztem olyan adottságokkal, hogy bármilyen sportban válogatott legyek, de az biztos, hogy ha kellett volna, fél lábbal is megdöglöttem volna a címeres mezért/mezben…
Ezek a srácok is megtesznek mindent, úgy gondolom. Eredménytől függően nagy küzdést és akarást várok. Ha ez megvan, azt hiszem elégedettek lehetünk. A győzelem meg már csak hab lenne a tortán 🙂
Hajrá Magyarok!