Légiósok
Golomán György: Sokat fejlődtem a szezon kezdete óta
A válogatott magasemberével beszélgettünk.
:
:
Golomány György nagyszerű hetet zárt vasárnap, hiszen kevesebb mint 20 perc alatt is csapata egyik húzóembere volt (14 pont, 5 pattanó, 1 gólpassz, 16 VAL) a Venizia ellen a Eurocupban, majd a panevezysi együttes a litván élvonalban is nyerni tudott, a Pieno Zvaigzdes otthonában (71-77). Golomán ezen a meccsen még jobb volt, 16 pontjával (4/4 tripla), 7 lepattanójával és 3 szerzett labdájával (30 VAL), a mezőny messze legjobbjaként zárt. A válogatott magasemberével a légiós életről, csapata és saját szezonjáról, valamint a litvánok és a bosnyákelleniok meccsekről beszélgettünk.
Nem lehet mondani, hogy neked újdonság lenne a légiós élet, Amerikába jártál Egyetemre, játszottál Japánban és Belgiumban is. Egyrészt, hogy érzed magad Litvániában, van-e olyan aspektusa a légióskodásnak, ami még esetleg új volt neked?
Abból a szempontból mindenképp, hogy új országba kerültem, más környezetbe és idegen kultúrába, volt mihez hozzászokni itt is, de jól érzem magam egy kulturált csapatnál vagyok, ahol profi a körülmények, úgyhogy nincs okom panaszra.
A bajnokságban az ötödik helyen álltok, a Eurocupban jó esélyetek van arra, hogy a legjobb 16-ba jussatok és a kupában elődöntősök vagytok. Hogy értékeled eddig összességében a szezont eddig és mik az “elvárásaid” a csapattal szemben az idény hátralévő részében?
Az Eurocupban rengeteg mérkőzést játszunk, 7-7-tel állunk és ahogy mondtad jó esélyünk van arra, hogy kvalifikáljuk magunkat a legjobb tizenhat közé, ami célkitűzésünk volt a szezon elején, de úgy érzem ez azért hatással volt a bajnokságban való szereplésünkre, volt, hogy dekoncentráltak és fáradtak voltunk a mérkőzésmennyiség miatt, ez azért fájó volt, de úgy tűnik sikerült kimásznunk a gödörből, így a cél minél messzebb jutni. A kupában a Zalgiris vár ránk, egy minőségi csapatról beszélünk, amelyik hétről-hétre az Euroligában méretteti meg magát, nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból és mindent megteszünk a sikerért.
Rengeteg alkalommal járultál hozzá csapatod sikeréhez jó teljesítménnyel, az előző heted pedig nagyszerűen sikerült, a Eurocupban 14 ponttal és 5 lepattanóval, a bajnokságban 16 ponttal és 7 lepattanóval vetted ki a részed a győzelmektől, úgy tűnik egyre jobban beilleszkedsz a rendszerbe. Te is így érzed ezt és mennyire vagy elégedett egyénileg a szezonoddal?
Nagyon sokat változott a szerepem a szezon során a csapatnál, amikor sérülések miatt szűkült a rotáció nagyobb szerepet kaptam, amiben komfortosabban éreztem magam, aztán egy új igazolás után visszább esett a szerepem, majd ő is megsérült, szóval elég hullámzóak voltak játékperceim, de úgy érzem amit kérnek tőlem azt jól tudom hozni és volt egy pár jó meccsem, sokat fejlődtem a szezon kezdete óta.
Mondhatjuk a formaidőzítés nagyszerűen sikerült, hiszen jövő héten két válogatott mérkőzés vár ránk pont Litvánia és Bosznia ellen. Mit vársz ezektől a mérkőzésektől?
Érdekes mérkőzések várnak ránk, hiszen a litvánoknak továbbjutás szempontjából nem számít a mérkőzés, de a helyezés miatt még igen, biztos vagyok benne, hogy nem fogják félvállról venni a találkozót, a bosnyákról pedig Szarajevóban is bebizonyosodott, hogy egy harcos, fizikális gárdáról van szó, tehát két kemény mérkőzésre számítok, mindent megfogunk tenni, hogy mindkét meccs után győztesen hagyjuk el a pályát.
A BB1.hu és az MKOSZ megállapodásának értelmében a magyar válogatottal foglalkozó cikkeinket Facebook oldalunkon lehet kommentelni. Ezt a cikket: itt.

