- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Golomán György: Nehéz volt rendbe tennem fejben az eseményeket, igyekeztem kizárólag a válogatottra koncentrálni

A válogatott magasemberével beszélgettünk nyári klubváltásáról.

Golomán György mozgalmas nyarat zár: július végétől augusztus 20-áig a válogatottal készült és játszott, közben pedig – mint utólag kiderült – egy váratlan klubváltáson is átesett. Első lleidai napján beszélgettünk vele a mögötte hagyott időszakról.

Utoljára egy éve beszélgettünk, akkor kerültél épp a San Pablo Burgos csapatához. Osztályt váltottál a vállsérülésed után, akkor feljutásban és jó szezonban reménykedtél, mondhatjuk, hogy minden a terv szerint alakult?

Igen, összességében egy nagyon jó társaság jött össze a Burgosnál, emellett természetesen jó játékosok alkották a keretet, emiatt egy nagyon sikeres szezonunk volt. A célunk a feljutás volt, amit el is értünk, igazából két mérkőzést vesztettünk, amivel a spanyol másodosztály történetének legjobb szezonját produkáltuk, nehezen lehetne elképzelni ennél erősebbet, mondhatjuk, hogy minden terv szerint ment.

Május végén arról szóltak a hírek, hogy a csapatnál folytatod a pályafutásod és kitöltöd az 1+1 éves szerződést, amit tavaly nyáron kötöttél. Ebből a szempontból a külvilág számára megdöbbentő lehetett a hír a napokban, hogy távozol. Mi történt?

Ahogy megnyertük a bajnokságot és kivívtuk a feljutást, automatikusan életbe lépett a szerződésem a következő szezonra. A Burgos jelezte is, hogy ezzel rendben vannak és minden rendben, emiatt én is elkönyveltem, hogy jövőre is a csapat játékosa leszek. Július végén aztán jelezték, hogy különböző okok miatt szeretnének – amennyiben tudok magamnak másik gárdát találni – szerződést bontani. Azonnal megkezdtük a keresgélést, nagy volt a bizonytalanság, majd megérkezett a Lleida és sikerült kivitelezni a váltást.

Említetted, hogy július végén szólt neked a Burgos, akkor te már a válogatottal készültél Székesfehérváron. Már akkor tudni lehetett, hogy augusztus huszadikáig te a nemzeti csapattal leszel. Hogyan lehetett ezt a helyzetet menedzselni és új csapatot találni.

Igen, ez nem volt egyszerű történet, nehéz volt kezelnem ezt az egészet, megkezdődött a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy akkor jövőre hol játszom, melyik irányba indul el a karrierem. Ahogy mondtad, július végén már erősen limitált a helyek száma, sok csapat már végez a keret kialakításával, ez erősen befolyásolta az opciókat. Nehéz volt rendbe tennem fejben az eseményeket, igyekeztem kizárólag a válogatottra koncentrálni. Szerencsére augusztus végére megérkezett az érdeklődés a Lleidától és rendeződött a helyzetem.

A Lleida tavaly abszolút újoncként a 15. helyen végzett, 11-23-as mérleggel. Milyen célokat vázolt fel a csapat neked a megkereséskor?

Tegnap érkeztem meg a csapathoz, így még mélységekben nem mentünk bele a szezonnal kapcsolatos víziókba, én azt gondolom a tavalyi idényhez képest szeretnénk előre lépni, elkerülni azt, hogy izgulni kelljen a végén a bennmaradásért.

Térjünk rá válogatottra. A cél teljesült, továbbjutott a csapat a csoportból, de komoly különbség volt a hazai és idegenbeli meccsek között. Hogyan értékeled az elmúlt hónapot, és miben léptetek előre az új kerettel?

Az első román meccs nagy pofon volt számunkra, amire nagyon szépen tudtunk válaszolni otthon, mindkét mérkőzésen. Ehhez hozzátett az extrát nyújtó hazai közönség, köszönjük nekik a támogatást! Az utolsó mérkőzésre sikerült kivívni a továbbjutást, nem voltak ideálisak a körülmények az utazást követően, de ez nem mentség az alól, hogy nem jó mentalitással mentünk ki a pályára. Bízom benne, hogy ezt ki tudjuk küszöbölni a jövőben, ott sajnos tényleg nem mutattuk jó arcunkat. Örülök annak, hogy a továbbjutás összejött, úgy érzem, ez az egy hónap elég volt arra, hogy összeforrjunk, remélem ezt tudjuk kamatoztatni a folytatásban.

Főkép: Girgász Péter/MKOSZ

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK