Connect with us

Bajnokság

Gasper Potocnik: Rengeteg munka és áldozat van abban, hogy ideáig eljutottunk

Kovács Adrián szerint megérdemelten jutott tovább a Szolnok.



:

:

Mint ismert, a Szolnoki Olajbányász idegenben 86-83-ra legyőzte a DEAC együttesét, így 3-1-es összesítéssel bejutott a bajnokság döntőjébe. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők:

Kovács Adrián, DEAC: Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen egy megrendítő pofon után nagyon rövid idő alatt kellett rendbe tennünk a fejeket, és mentálisan felkészülnünk az újabb csatára. Véleményem szerint nem vallottunk kudarcot, megfelelő mentalitással léptünk pályára, csapatom minden tőle telhetőt megtett a győzelemért. Összességében megérdemelten jutott tovább a Szolnok, mi pedig harcolunk tovább a bronzéremért.

Gasper Potocnik, Szolnok: Úgy gondolom, pillanatnyilag nincs értelme a mérkőzés taktikai részleteibe belemennem. Gratulálok a Szolnoki Olajbányász klubjának, a játékosoktól kezdve valamennyi stábtagig, hiszen rengeteg munka és áldozat van abban, hogy ideáig eljutottunk. A Debrecen is maximálisan megérdemli a kalapemelést, úgy gondolom, a legjobb négy csapat került az elődöntőbe. Természetesen még nem dőlhetünk hátra, a fináléban szeretnénk feltenni a pontot az i-re.

Fotó: Szolnoki Olajbányász Facebook

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
WSrebornOlajheart2MendezHeindrichMarillion Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Vitathatatlan hogy a két legjobb csapat döntőzik. Örülök hogy nézők előtt játszik az OLAJ. A kupa környékén gödörben voltunk, ebből a közönség szeretete kiemelt minket 🔴⚫.

SárgaPárna
Olvasó

Pina bohóc..

Marillion
Olvasó

Hát az meg milyen?

Minden6ó
Olvasó

Igaz kicsit más poszton, de Kovács Adrián a Debreceniek Stárics Kornélja…

Rouge
Olvasó

“… a fináléban szeretnénk feltenni a pontot az i-re…”

Pontot az i-re. Szilverhely.
😀

nezo828
Olvasó

Valamely okból az általad is kiemelt mondatrészből neked a “pontot az i-re” volt hangsúlyos, számomra pedig a “szeretnénk”.

Vulcano
Olvasó

Ez a Silverhely mondjuk már nem épp a leghelytállóbb. Kitalálhatnál valami valami új gúnyólódást, vagy mondjuk felnőtt emberként megtanulhatnád leírni egy csapat nevét. Én valahogy mindig kitudok préselni magamból egy “Szolnok”-ot, vagy egy “Olaj”-t és nem állok neki gúnyolódni. Te is felnőhetnél erre a szintre végre.

Mendez
Olvasó

Kicsit alacsonyabbra tedd a lécet ennek a 💄-nak!
Tudod amit egy 4 általánossal rendelkező cig@nygyerek is megugrik. 😂😂😂

Olajheart2
Olvasó

A hozzászólásaid alapján bezzeg Neked milyen magas iskolai végzettséged lehet Mendez…

WSreborn
Olvasó

Mendez? Nos ő minden bizonnyal valamelyik szombathelyi kisegítő iskola sorait gyengítette.

Mendez
Olvasó

És menetrendszerűen érkezett a másik szolnoki retardált…

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés