Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Gasper Potocnik: Nagy öröm egy olyan csapat edzőjének lenni, ahol a játékosok így akarják a győzelmet

Edzői értékelések.



:

:

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Atomerőmű SE 97-90 (31-27, 29-8, 11-19, 26-36)

Oliver Vidin : Gratulálok a fiúknak az első félidei teljesítményhez! A második játékrészben elfogyott az energia, puhányan játszottunk védekezésben és pontatlanok voltunk támadásban. Többször tűnt úgy, inkább nézzük a meccset, mintsem játszunk. Ennek a második félidőnek ez az eredménye, ide vezetett. A második félidei játékunkkal nem is érdemeltünk volna győzelmet. Kevés kontakttal, már-már elhittük, hogy a mérkőzést megnyertük. Az csakis a lefújáskor ér véget. Jó lecke volt, tanulnunk kell belőle. Ugyancsak gratulálunk az ASE együttesének, az első perctől az utolsóig harcoltak, nem adták fel, megmutatták tartásukat, jellemüket!

Kosztasz Flevarakisz : Mindenekelőtt gratulálok mindkét csapatnak! A Szolnok kiválóan kezdett, mint egy bajnokaspiráns. Az eddigiek alapján mi is dédelgethetünk hasonló álmokat, másodikok vagyunk, és meg is tudjuk tartani ezt az alapszakasz végéig. Az első félidő volt a döntő, huszonöt pont különbséggel. Sokfelé dolgoztam, több ligában, de azt nehezen képzeltem, hogy ilyen kemény, fizikális meccsen a mi hátvédjeink gyorsan összeszednek három-négy faultot, míg az ellenfelünk közben egyetlen labdát sem ad el. Büszke vagyok a játékosaimra, mert kíváncsi lennék, melyik csapat tudna felállni az Olaj ellen huszonöt pontról. Nem adtuk fel, karcoltunk, küzdöttünk. Ráadásul két játékosunk egy hete tért vissza a sérülésből. Mindkét együttesről elmondható, hogy igazán csapatként játszottak több mint húsz gólpasszal. Jár nekik az elismerés!

Zalakerámia ZTE KK – DEAC 103-84 (30-15, 28-25, 23-22, 22-22)

Matthias Zollner : A kosárlabdához kellenek a magas emberek, és ez egy kontaktsport. Nekünk megvoltak a hiányzóink, és fel kellett készülnünk arra, hogy ezen a találkozón mindegy, ki milyen magas. Ma úgy játszottunk, ahogyan azt előzetesen elképzeltem és megterveztük. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hogy a Honvéd elleni találkozó után talpra tudtunk állni, mert ez nem volt könnyű. Lépésről lépésre akarunk haladni, meglátjuk, hogy a következő mérkőzésünkön ez hogyan sikerül. A Debrecennek jó utat kívánok hazafelé, és sok sikert nekik a folytatásban.

Andjelko Mandics : Nagyon sok pozítívumot nem tudok kiemelni a mérkőzés kapcsán, ha eddig nem lett volna egyértelmű, akkor mostmár kimondhatjuk, hogy gödörben vagyunk. Nem is a vereséggel van a probléma, mert Zalaegerszegen eddig tizenegy csapatból tíz kikapott, sokkal inkább a mutatott játékkal. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen a következő fordulóban ismét egy topcsapat látogat hozzánk, de azt gondolom, hogy nekünk most elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, muszáj változtatnunk, hogy a hátralévő meccseken el tudjuk érni a kitűzött célokat. Ezt csak együtt érhetjük el, egy csapatként, sehogy máshogy.

Endo Plus Service-Honvéd – Sopron KC 64-73 (21-15, 19-21, 8-23, 16-14)

Zlatko Jovanovic : Gratulálok a Sopronnak, megérdemelt győzelmet arattak. Azt gondolom, hogy az első félidőben veszítettük el ezt a mérkőzést, hiszen nagyobb előnnyel kellett volna a második félidőre fordulnunk. A harmadik negyedben teljesen elveszítettük az intenzitásunkat és ritmusunkat. Büszke vagyok a játékosaimra, ahogyan küzdöttek a mai nap, sajnos a Sopron ma jobb volt. Készülünk a további mérkőzésekre!

Gasper Potocnik : Először is gratulálok az egész csapatnak, nagy öröm egy olyan csapat edzőjének lenni, ahol a játékosok így akarják a győzelmet. A felkészülésünk nem volt ideális, de nagyszerűen küzdöttünk a mérkőzésen. Nem voltunk játékban, hiszen hosszú ideje nem játszottunk mérkőzést, azonban jó energiákkal küzdöttünk, ami győzelemhez vezetett. Büszke vagyok a játékosaimra és szeretnék gratulálni a Honvéd csapatának is, az utóbbi időszakban egy nagyon veszélyes ellenfél lett a csapatoknak. Sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részére és még egyszer nagyon büszke vagyok a csapatomra a mai nap után!

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés