Bajnokság
Gasper Potocnik: az utolsó támadást kicsit másképp terveztük
Edzői nyilatkozatok a bajnoki döntő első meccse után.
:
:
Izgalmasra sikeredett a bajnoki döntő első meccse. A találkozót követö sajtótájékoztatón Gasper Okorn és Gasper Potocnik is elmondta a véleményét.
Gasper Okorn: Először is szeretnék gratulálni a Szolnok a csapatának a győzelemhez. Roko-nak is jár gratuláció, mert kritikus helyzetben értékesített egy nagyszerű dobást. Nem kezdtük jó ritmusban a mérkőzést, a Szolnok nagyon jól védekezett és remek támadásokat vezetett, amikhez mi csak asszisztálni tudtunk. A mérkőzés 2. negyedétől azonban felvettük a kesztyűt és szépen lassan visszaküzdöttük magunkat. Hatalmasat játszott a csapatom, nagyon elégedett vagyok a hozzáállásunkkal, sajnos a negyedik negyed végén Subotic támadóleppattanója és egy-két figyelmetlenség miatt újra a Szolnoknál volt az előny. Ezek a kis hibák nem férnek bele egy ilyen találkozón. Majdnem sikerült hosszabbításra menteni az összecsapást, de akkor jött Roko remek dobása. Itt szeretnék valamit tisztázni. Nem vitatjuk, hogy időben volt-e dobás, és tiszteletben tartom a játékvezetők döntését, mert a felvételen is látszik, hogy még nem villant fel a pirosfény, amikor Badzim elengedte a labdát. Egy dolgot viszont nem értek. Roko volt a játékosom és tudom, hogy milyen technikával dob. Magyarázza el nekem valaki, hogy 1,2 másodperc alatt valaki megkapja a labdát, csinál egy cselt, sarkaz egyet, majd még időben el is tudja engedni a labdát. Ezt nem értem, és szeretném megkérdezni a zsűriasztalban ülőktől is. A párharcnak nincs vége, hiszen 1-0 csak az állás a Szolnok javára, kedden, Szombathelyen folytatjuk.
Gasper Potocnik: Nagyon kemény, nehéz összecsapás volt a Döntő 1. mérkőzése. Úgy érzem, közel végig kontrolláltuk az első felvonását a párharcnak, és rá tudtuk erőltetni a saját akaratunkat a Falcora. Az utolsó támadást kicsit másképp terveztük, de Badzimra jött ki a helyzet és Ő élt ezzel. Nagyon fontos volt, hogy 1-0-ás előnnyel utazzunk Szombathelyre, ahol a nyomás már a Falcon lesz. Nem lesz ott sem könnyű dolgunk, mert a szombathelyiek remek csapatot alkotnak, és biztos vissza akarnak majd vágni. Hasonló hozzáállással lehet esélyünk kedden is.
Forrás: falcokc.com
Okorn úr! Tessék már megmondani,hogy hol és mikor történt a sarkazás !!!!
Ugyebár azt mindenki látja, hogy a Falco ‘piros hetese’ Perl, aki látványosan, de sportszerűtlenül harcolja ki a védők faultjait, meccsenként 10-15 összejön neki.
Egyértelműn keresi a kontaktust a védővel és el tudja hitetni a játékvezetőkkel, hogy őt szabálytalanul akadályozzák a továbbhaladásában. Ezzel a sunyi játékával nyerik a mérkőzéseiket, a saját szurkolóik nagy örömére.
A Perl védőinek azt javaslom, ne az emberre koncentráljanak, hanem a labdára és próbálják azt kiütni a kezéből, mert ha a labdát találják el előbb, nem fújhatnak a bírók védő faultot!
Ez egyre parttalannabbá válik…
Kár ezen rugózni! 1:0 oda
El kell verni őket 3x aztán lehet videózni!
Ui Warner bodicsekje Sziszin még a jégkorongban is fault…
Kár rugózni, de azért rugózol ?
Te is egy jó poén vagy.
Elég 2 X is! 🙂 Mostmár…:D
Ezen már kár rúgózni. Megérdemelte az Olaj a győzelmet, ha ilyen nüansznyit múlt a Falco sikere, fordított esetben az ellentábor is talált volna kivetnívalót, egy elmaradt faultot,bármit. Nem is az a lényeg. Tiszteletem a normális Szolnok szurkerek felé, de jópár ember a barbár szintet súrolja. Mikor az Arénában ugy jönnek be, belerúgnak a székekbe, közben bemutotgatva,hőzöngve. Vagy mondjam a tegnapit? Bizonyos fórumokon be lehet nézni,miről is beszélek. Ezek nem szurkolók, hanem barbárok. Tiszteletem a kivételnek, mert itt is akad pár. Lehet a cigányozást emlegetni pár éve ami történt, de vica versa kérdem én ez különb? Tudjátok nem mindenki elvetemült szurkoló,… Olvass tovább »
Igen. egyetértek. Mind a két oldalon ott vannak a kisgyerekek,akik megettek egy fél,borízű almát és kapatosan erőlködnek. Lehet akár 30 éves is,én kisgyerekeknek minősítem mind. Oldaltól függetlenül,, velük ,nehéz… Kb ez a kategória a fórumon és facebookon, faluzó,buckázó,,Sanyik ,Attilák,,,,,stb… Mert még buták is…
Tegnap is voltak családok a meccsen, gyermekekkel. Ez a Suttyó kategóriájú ,felnőtt kisgyerekeket nem igazán zavarta… Egyik oldalon sem!!! Hozzáteszem… Nincs mit egymás szemére vetni.
Milyen dobócsel? Milyen sarkazás?
Nem olvastam el az eddigi hozzászólásokat! Úgy felhúztam magam.. Okorn!? Milyen csel? Milyen sarkazás? Hol csinált ilyet a Badzim? Komolyan ez az ember amit idén már lenyilatkozott nálam kiverte a biztosítékot! Ott tartok legyünk bajnokok aztán nyomja a bírózást Okorn mester meg a sok makulátlan személyiségű szakember szurkoló Szombathelyen! Na ez most kikívánkozott. Hajrá OLAJ
Nem értem, Okorn miért csinálja nem először ezt az önmentegetést. “Magyarázza el nekem valaki…”. Mit bmeg? Meg kell nézni felvételt…
Nem rossz edző, de nem tud szimpatikus lenni az állandó siránkozásával, a pálya melletti hiszti-rohamaival.
Erre a szezonra rendelkezésre állt egy tekintélyes budget, megszerezte Perl és Váradi mellé a magyar válogatott kezdőcsapatának még két oszlopos tagját, nemzetközi szintre lőtték be az elvárásokat, mi kell még? És ezzel együtt folyton azt mondja, hogy nem ők az esélyesek. Ezzel a kerettel…
Eddig a vírus, meg a sérülések, most Badzim technikája a menekülő út, hogy miért kaptak ki. Ez lassan cikibb, mint maga a vereség.
Az első perctől unszimpatikus volt mindenkinek. Egy arrogáns, középszerű edző aki nincs tisztában vele, hogy itt csak egy megtűrt vendég. Pandémia idején 2 centiről köpköd a jv-k arcába, toporzékol a pálya közepén, aztán ilyen gerinctelen nyilatkozatokat tesz, meg levonul a pályáról mint egy kislány.
Milyen példát mutat a sportolóknak?
Évek óta megszámlálhatatlan meccset fújtak el a falconak és nincsenek hozzászokva a korrekt játékvezetéshez.
Pontosan olyan peldat mutat, mint peldaul a 6 pontig juto Keller, aki minden egyes itelet utan ordit, bamul vagy epp szenved, ahelyett hogy a jatekra koncentralna es akkor talan nem 6 ponttal zarna a meccs veget…
Eddig nem szóltam hozzá, de most fogok: Okorn bazd+! Te vagy az edző, Te nem tudtál egy toronymagasan bajnokesélyes csapattal nyerni Szolnokon! Ez a Te sarad! Ne kend az utolsó másodpercre! Én is megnéztem sokszor, és a szememnek hiszek! Elhiszem, hogy nagyon kellemetlen ez a vereség, hiszen söprésre rendezkedtetek be, hiába a nyilatkozatok, hogy a “Szolnok az esélyes”…a sz@rt hitted ezt! Kikaptál a csapatoddal, viseld emelt fővel! Undorítóan gusztustalan ez a nyomás gyakorlás! Talán mondjuk 10ponttal vezetni kellett volna a véleményes tripla előtt, és akkor nem kellene ezt a szánalmas nyilatkozatot olvasni itt! Amúgy gratulálok a Szolnoknak! A szombathelyi szurkolók… Olvass tovább »
Nyomásgyakorlás? Mondjam mi a nyomásgyakorlás? Az, hogy Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke és Szolnok polgármestere, a meccs végén beszól a Falco játékosoknak, hogy ti vagytok a jobb csapat, de a Szolnok lesz a bajnok. Ez a nyomásgyakorlás! Egy edző mondhat bármit, meg az a dolga, hogy beszéljen és magyarázzon. De egy MKOSZ elnök, akinek saját csapata van és a bajnoki címért játszik, ilyet veszól, az hányingerkeltő. És mielőtt nekiálltok anyázni: ott voltam, hallottam a saját fülemmel.
igen, én meg ha sárga lennék, elmehetnék villamosnak.
nem anyázok, csak mosolygok. Mindig előkerül valaki, aki valamit hallott.
Vajon hol és mikot szólt be az a polgarmester, amikor vagy 20an írták le, hogy a Falco jatekosai azonnal az öltözőbe futottak? Futott utánuk, hogy elmondhassa? ???
magyarázhatsz miattam, engem nem érdekel. A meccset meg kellett volna nyerni ilyen kerettel.
Tanuljatok meg veszíteni.
Szalay betudna szólni az öltözőbe vágtató Falco játékosoknak a középső VIP szektorból, mert ott van a kijárat mellett. Ott ahol Gyuri bácsi a dobást visszanéző (visszanêzést váró) jv-kre gxakorolt jól látható nyomást. Neki lehet. A probléma az, Szalay nem onnan nézi a meccset, hanem a palánk mögül, a Falco szurkolókkal szemközti erkélyről. Ott is a legtávolabbi részről. Gyors volt, ha beszólt a játékosoknak.
Gyuri bácsi más kategória..neki lehet. ?
Ne égesd magad még jobban a kitalált történeteiddel, mint egy óvodás! Így is nagyon kellemetlen már nektek ez az egész. Okorn is lejárat benneteket, az öreg is, ti is magatokat…. hajtsátok le a fejeteket és szégyenkezzetek csendben! Jobbat nem tudtok tenni.
Ha valaki, én aztàn rühellem Szalayt. De az, amit írsz, szerintem nettó baromság…
Esetleg Okorn úr azt is megkérdezhetné a zsűriasztaltól ha egy kb. 190 cm magas játékos vállára pattan a labda arra, hogy lehet “láb”-at ítélni. “Nem értem.” “Magyarázza el valaki”. Mert szerintem 1,5 m-rel elnézni egy labdaérintést kicsit nagyobb baki mint egy időmérő tizedmásodpercnyit késő reakcióideje.
Okorn mester megnézhetné a falco archivumba x évvel ezelőtt falco -olaj meccs, 2,2 másodperc és talán Pankár volt, nem eldobta a labdát hanem végigszaladt az alapvonaltól és kosár…belefért.
https://youtu.be/MIUwL18ak2Q
Pumukli, ti nem a kesztyűt vettétek fel, hanem egy szép, Stylusos Zakóóóót????????
Vesszen a tökfilkóóóó????
Motoros?️?️?️?️
Most már jöhetne egy cikk, amiben a bb1 kikockázná ezt az utolsó triplát. Én megtettem, a támadóidő elindul amikor Badzim megfogja a labdát, és egy méterre van a kezétől amikor kigyullad a piros fény a palánkon – belefért 1.2 mp-be.
És Perry meg csak ült a kispadon pedig őrá volt kijátszva a figura 🙂
Hisztizz Okorn!!! Hisztizz!!!
Nyilván Perl ziccere után egyetlen tized se pergett le pluszban ami a Falcot segítette volna.
Ülj le te bohóc!
Az, hogy a mi annyiszor lesajnált csapatunk partiban van a kvázi magyar válogatottal;
az, hogy megnyertük az első mérkőzést,
az elsősorban a két edző közötti különbségnek köszönhető.
És itt most ugyanúgy gondolok a két edző szakmai tudása és az erkölcsi nagysága (kicsinysége) között meglévő óriási különbségre.
Ez utóbb lefordítva a hülyék kedvéért:
Mr. Okorn egy orbitális tahó.
Szánalmas majom. Viseld tisztességgel, készülj a keddire. Főnök létedre inkább csillapítani kéne a feszkót, nem pedig generálni…
Nem csodálkozom,hogy a 25. percben a 18-9-es fault arányt nem teszi szóvá a mester.
Továbbá azt sem említi,hogy az Olaj 13 büntetőt dobott,perl tizenkettőt.
Illetve azt sem olvasom,hogy szörnyűlködne azon,hogy a játékvezetők azt sem hagyták,hogy perlre ránézzenek a szolnokiak…
Nyomásgyakorlás helyett elférne már egyszer egy sportszerű nyilatkozat is okorn mester részéről amikor nem megmagyarázni akarja a vereséget!
A vereséget nem lehet megmagyarázni,a győzelmet meg nem kell!
1:0
Amit nem lehetvitatni, azt nem vitatja, amit lehet azt vitatja. Teljesen lényegtelen, hogy volt a játékosa Badzim vagy nem. Gondolom a mai technikával ki lehetne elemezni, hogy belefért vagy nem az 1,2- be a mozdulat. Ha nem akkor sem lehet ezekkel a meccs után mit kezdeni. Természetesen a technika a sporinak nincs meg. Lát egy felvételt abból dönt. Ezt nem lehet eldönteni objektíven. Már fogja, még nem fogja…
Most megnéztem újra vagy négyszer, és Okornnak is ezt javasolnám, tegye meg legalább egyszer, mert én nem látok most sem semmilyen cselt vagy sarkazásst!!
Nem tud veszíteni, ennyiről van szó. Mondjuk valahol érthető, mert elég szánalmas ez a teljesítmény egy ilyen kerettel.
Igen, sarkazást, cselezést én sem láttam.
Azt viszont igen, hogy megkapja, tartogatja, majd egyszer ráemeli. Na, ez nem fér bele 1,2 mp-be.
De igazából mindegy, ez van, várjuk a keddi meccset.
Bakker ha másnak nem hisztek legalább a sját szemeteknek higgyetek 🙂
A felvételen világosan látszik, hogy Badzim megkapja a labdát, azonnal indul az óra, majd az is jól látszik, hogy a kezeit már az elhagyta amikor felvillan a palánkon a játékidő végét jelző piros fény!!
Elhiszem, hogy ezt így ebbe a formába nehéz megemészteni, és a szurkolók részéről valahol meg is értem, de Okorn egy kosárlabda szakember, neki tudnia kellene, hogy a kosárlabdában létezik ilyen!!
Sőt ha megnézné, szerintem világosan láthatja is ha akarja, és azért gondolom, hgy nem is látta a felvételt, mert akkor nem beszélne hülyeséget sarkazásról, meg cselről!
Szégyen vagy okorn, nem érdemelsz egy győzelmet sem. Remélem kisöpörnek benneteket és többet nem jössz ebbe az országba! Nem vagy sportpálya közelébe sem való.
Te pont az vagy aki megmondhatja ki hova nem való azzal az eszméletlenül sötét ámokfutásoddal amit itt hetek óta művelsz?
Hajrá Szolnok!