A magyar válogatott már javában készül a jövő heti vb-selejzetőkre Székesfehérváron. Természetesen, ahogy az lenni szokott, most is igyekszünk minél több tartalmat hozni nektek a nemzeti csapattal kapcsolatban. Ezúttal Gasper Okorn szövetségi kapitánnyal beszélgettünk a csapatra váró feladatokról.
Először is gratulálok, kinevezték a KK Perspektiva Ilirija vezetőedzőjének. Pistoia Baskettől való távozása óta most ül le először klubcsapat kispadjára. Akkor azt nyilatkozta nekünk, hogy nem akar mindenképpen klubcsapatnál edzősködni, csak megfelelő lehetőség esetén. Mi tette azzá az Ilirija ajánlatát?
A válasz nagyon egyszerű, nem szerettem volna Ljubljanától távol lenni, szerettem volna itthon maradni és magas szinten dolgozni. Nyilván sok lehetőség nincs a szlovén élvonalban, amint megkaptam az ajánlatot Ilirijától, azonnal elfogadtam. Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. Könnyebb Szlovéniában dolgoznom, és így könnyebb a válogatottnál is dolgozni.
Térjünk vissza még az előző ablakra, hiszen mindig az ablakok előtt beszélgetünk. A sok nehézség ellenére jó mérkőzést játszottak az Európa-bajnoki negyedik finnekkel, a belgák elleni sorsdöntő mérkőzésen pedig kiválóan játszott a csapat. Hogyan látta ezt a két összecsapást?
Azt gondolom, hogy jól játszottunk mindkét mérkőzésen, megfelelő önbizalommal, ami nagyon fontos volt! Tovább fejlődött a kémia a csapaton belül, jobban ismerjük egymást, ez pedig sokat jelent a jövőre nézve. Ahogy mondta, elégedett vagyok a teljesítményünkkel, különösen a belgák elleni hazai meccsel.
Maradtak még ennek ellenére természetesen szegmensei a játéknak, melyekben szeretnénk előrelépni, úgy érzem, vannak tartalékok még a csapatban, bízom benne, hogy ezek most majd kiütköznek a következő meccseken.
Ez már a múlt, nem számít, hogy néztünk ki júliusban, egy új kör, egy új verseny kezdődik.
Szombaton Ausztria ellen nyertek edzőmérkőzésen, Somogyi Ádám, Perl Zoltán és Nate Reuvers nélkül. Magasemberünkről tudtuk, hogy csak vasárnap csatlakozik a kerethez. Somogyi és Perl esetében elővigyázatosságból döntött úgy, hogy nem játszanak, vagy volt más oka a kimaradásuknak?
Mindketten edzettek ma, mindketten kisebb sérüléssel küszködtek, ezért nem játszott Somogyi és Perl sem az osztrákok ellen, nem akartunk kockáztatni.
Egy órája fejeztük be az edzést, mindketten elvégezték a munkát, most már Reuvers is velünk van, bízunk benne, hogy mindenki egészséges lesz az ablakra.
Rátérve az osztrákok elleni meccsre, jó volt, hogy több lehetőséget tudtunk adni játékosoknak mérkőzéskörülmények között, szépen eloszlottak a percek, jól működött a támadójátékunk, de azt el kell mondani, hogy komoly következtetéseket azért nem szabad levonni az eredményből, jelen pillanatban ekkora a különbség a két válogatott között.
Benke Szilárd a műtétje után visszatért, Nate Reuvers pedig bokasérülés miatt hagyta ki az előző ablakot. Előbbi már játszott az osztrákok ellen, ami jó jel. Milyen állapotban vannak most ketten?
Benke szerencsére már velünk van a felkészülés kezdete óta és az osztrákok ellen játszott is, ami nagy öröm. Nate-nek nem csak a bokájával voltak gondok, lábsérüléssel is bajlódott, ami komolyabb beavatkozást igényelt.
Értelemszerűen utána pihennie kellett, nem tudott sokat edzeni a nyáron, a Valencia pedig úgy határozott, hogy csak akkor csatlakozhat a kerethez, amikor hivatalosan is megnyílik a FIBA-ablak, ami hétvégén jött el, ezért csatlakozott később.
Természetesen még nem 100%-os, de egészséges, a következő napokban biztos vagyok benne, hogy sikerül felvennie a ritmust és segíteni tud nekünk az észtek és a szlovének ellen.
Egy hete készülnek együtt. Mennyire elégedett az eddig elvégzett munkával, és hol tart most a csapat ahhoz képest, ahol szeretné látni a csütörtöki mérkőzés előtt?
Úgy érzem, jó munkát végeztünk eddig, sikerült mindent megcsinálni, amit terveztünk. Jó ritmusban és hangulatban vagyunk, boldog vagyok, hogy mostantól csak az észtek elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk.
3–3-as mérleggel kezdik meg a csoportkört, és számunkra abból a szempontból tökéletesen alakult a másik csoport, hogy mindhárom továbbjutó csapat 3–3-as mérleggel zárt, míg a mi csoportunkból Franciaország 5–1-gyel, Finnország pedig 4–2-vel érkezik. Hogyan látja az erőviszonyokat a három, vb-kijutást érő helyért folytatott versenyben?
Nem kérdés, Finnország és Franciaország lépéselőnyben van, s minőségüket tekintve vaskos meglepetés lenne, ha valamelyikük lemaradna a világbajnokságról.
Az erőviszonyokat illetően nem egyszerű konkrétumokat mondani, hiszen sosem lehet tudni, melyik csapat milyen kerettel tudja lejátszani a két meccset, most láthatjuk, hogy például a franciák a legjobbjaikkal érkeznek. Nem tudhatjuk, mi lesz novemberben vagy februárban.
Én azt gondolom, minden mérkőzés szoros lesz, szerintem mind a négy másik csapatnak esélye van megcsípni a harmadik helyet. Meccsről meccsre haladunk, nincs rajtunk nyomás, nem is akarunk magunkra helyezni, megvannak a céljaink, most pedig az észtekre koncentrálunk.
Észtország ellen kezdenek csütörtökön, hazai pályán. Mit vár az észtektől és magától a mérkőzéstől?
Az észt egy erős csapat, amelyik megnyerte a velünk párhuzamos csoportot, unortodox stílusuk van, erre fel kell készülnünk. Egy klasszikus irányítójuk és egy klasszikus centerük van, a többiek mind remek mérettel rendelkeznek, szinte mindegyikük tud kettest, hármast és négyest is játszani.
Ehhez adaptálódnunk kell, gyors kosárlabdát játszanak, sokat dobnak kintről, tehát egy teljesen egyedi stílusú csapattal csapunk össze Miskolcon, de bízunk a győzelemben!
Ezután Szlovénia következik, ráadásul idegenben, erről majd beszélünk részletesebben a két mérkőzés között. Bármilyen szempontból különlegesebb lesz ez a mérkőzés Önnek?
Őszinte leszek, számomra semmivel nem különlegesebb ez a meccs, mint bármelyik másik. Ez szerintem a normális, sokszor edzősködtem például korábbi csapataim ellen is. Kizárólag arra koncentrálok, hogy a csapat tökéletesen készen álljon a mérkőzésre, és mint bármikor máskor, most is a győzelem a cél!
Képek: Karácsonyi Dávid/MKOSZ
Ha nincs még jegyed a miskolci mérkőzésre:
Gyertek el minél többen, segítsünk együtt a srácoknak a győzelem megszerzésében!








