Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Gasper Okorn távozik, más csapatnál, vezetőedzőként folytatja

“Évek óta először érzem úgy, hogy nem tudok mit mondani.”



:

:

Távozik a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapatától Gasper Okorn, aki egy neves klubnál lesz vezetőedző. A sárga-feketék hivatalos honlapja az alábbi sorokkal búcsúzik a szakembertől:

Gasper 2018-ban csatlakozott klubunkhoz, és az itt eltöltött 3 év alatt történelmi magasságokba emelte csapatunkat. Vezetőedzőnk rögtön az első évében a Körmend 3-0-s legyőzésével bajnoki címet szerzett. A következő évben sikeresen vezette csapatunkat a BL csoportkörbe, ahol görög, német, olasz élcsapatokat sikerült legyőznünk és egyetlen győzelmen múlt, hogy továbbjussunk a 8 csapatos csoportból. A COVID19 vírus miatt félbeszakadt bajnokságot a csúcson hagytuk abba, és jó szereplésünknek hála a 2020/2021-es szezonban a Bajnokok Ligáját a főtáblán kezdhettük, míg a magyar bajnokságban top favoritnak kiáltották ki csapatunkat. Ebben a szezonban ismét történelmet írt a csapattal, hiszen először megnyerte történetünk első Magyar Kupa trófeáját. A tavalyi szezonban a Szolnok a 3-2-s legyőzésével tette fel az I-re a pontot. A BL-ben sem maradt el a fejlődés, hiszen az csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a továbbjutásunk. Gasper a nyáron jelentette be, hogy nem tudja vállalni a vezetőedzői feladatokat, és az idei szezonban a csapat mellet, mint szakmai tanácsadóként fog szerepelni. Sikeredzőnket a napokban kereste meg egy neves klub és ajánlott neki vezetőedzői pozíciót. Egy olyan lehetőséget kapott, amit klubunk is elismert, és támogatta Gasper döntését. Ennek értelmében a két fél közös megegyezéssel szerződést bontott.

Gasper Okorn a falcokc.com-nak azt nyilatkozta:

– Nagyon sokat köszönhetek a Falcónak és remélem én is sokat tudtam adni ennek a csapatnak. Nagyon furcsa érzés most erről beszélnem, mert évek óta először érzem úgy, hogy nem tudok mit mondani. Csak annyit tennék még hozzá, Soha ne mondd, hogy soha…

Fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint

HIRDETÉS

58 hozzászólás

58
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
24 Comment threads
34 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
30 Comment authors
RedbidMendezfanaticfantasticGézukaJon Recent comment authors
fanaticfantastic
Olvasó

Jó hír.

Gézuka
Olvasó

Na Konakov… most mi lesz veled?

SzhelY
Olvasó

hát azt selytettemh nem sokáig fog pad nélkül lenni de nem gondoltam , hogy nem a falcohoz ül vissza

Motoros
Olvasó

Elhagyta a süllyedő hajót a pumukli?,
Erre nem számított az öreg Gyuri ?‍♂️,
A kis kopasznál már tele van a gatya?,
Szarban van filkósok kicsiny hada?.

Vesszen a tökfilkóóóó????.

Motoros?️?️?️?️

2lee14
Olvasó

Azért kitartóan járatod le magad írásról írásra. ?

Motoros
Olvasó

Te vagy az, Bugsy??

Mendez
Olvasó

Nem mindegy neked homokos, hogy Szrecskonak, Gaspernek vagy Milosnak hívják az edzőt amikor lenyisszantják a hálót az istállóban? 🙂

Rouge
Olvasó

Sok sikert Mr. Okorn az új helyen!

(És köszönjük a győri kupagyőzelmet,
nélküled nem jött volna össze.)

Pbask
Olvasó

Neked pedig a tavalyi aranyat:-)

Mendez
Olvasó

🙂
A hálóvágást se felejtsd el megköszönni neki bucka! 🙂

JólnézünkMIKI
Olvasó

Konakov Okorn nélkül nagyon kevés lesz, reggelire megeszik a játékosok…
Gyuri Bácsi? Megoldás kell!

Bencur2021
Olvasó

Nem hiszem h van most jobb opcio, Konakov legalabb ismeri a csapatot

Szurker
Olvasó

Köszönünk mindent, Gasper!
Sok sikert a továbbiakban is!

Ewing
Olvasó

” soha ne monDD, hogy soha…”

Ewing
Olvasó

Lehet mínuszolni, attól még az “újságírás” szégyene ez a fajta helyesírás..

PL
Olvasó

Érthető, hogy egy ilyen lehetőséget elfogad.
Nem a szívem csücske, de szakembernek szakember. Ez vitathatatlan.

Praenoricum
Olvasó

Köszönet jár mindenért, amit a Falco legjobb edzője a csapatnak adott. Nehéz kezdet után a klub legszebb sikereinek kulcsfigurája volt. Sok sikert az új csapatánál! Remélem jó szájízzel ment el és ha úgy alakul, akkor még viszontláthatjuk valamikor. Innentől Konakov visz minden felelősséget, remélem kivezeti a csapatot ebből a hullámvölgyből és hasonló sikereket érvel, mint elődje.

Jon
Olvasó

A kicsit szűkszavú nyilatkozat miatt valószínűleg mostanában már nem, vagy néha nem voltak rendben a dolgok – talán erre utal a “soha ne mondd…” is – de egyúttal el is ismeri, hogy sokat is kapott. A szurkolók biztosan megbecsülték, de gondolom a Falco is. Ezek és a sikerek miatt egy kevés idő és csak a szépre fog emlékezni szerintem.
Konakovnak szakmailag így biztosan nehezebb lesz, más szempontból meg talán könnyebb. Kiderül, mire jut a csapattal.

Redbid
Olvasó

Szombathelyről közvetett módon elhallottan, egy éleződő Konakov-Okorn feszültségről írtam nemrég az új igazolással kapcsolatos cikknél, és az jött, hogy túl élénk a fantáziám 🙂 Emlékeztetőül, az ellentét állítólag abból keletkezett, hogy az addig sikerrel és magabiztosan szerepló keretet kell e erősíteni tovább olyan posztokon is, ahol egyébként stabil és meggyőző teljesítmények voltak, ill, hogy azt húzóemberekkel vagy sem tegyék. A maradó és az odacsábított magyaroknak vezérszerep volt ígérve, viszont adódott a lehetőség, a BL további részében még maradandóbbat is lehetne alkotni! Konpromisszum lett belőle, olyan amilyen. Hát erősen úgy tűnik, hogy mégse csak az én fantáziám volt erős, vagyis volt… Olvass tovább »

Geszt
Olvasó

KÖSZÖNJÜK MESTER! SOK SIKERT!

makelovenotwar69
Olvasó

A profi sport közegében nem kell ezen meglepődni. A BL csoportelsőség miatt most a legmagasabb az árfolyama, olyan ez mint az értékpapírpiac. Van az a pont amikor lépni kell – venni vagy eladni. Az kétségtelen, hogy a Falco legsikeresebb időszaka kapcsolódik hozzá és -csak sejtem – meg is kapott mindent, amit kért a klubvezetéstől. Az pedig rövid időn belül eldől, hogy a lépésével előre menekült (értsd: érzi hogy csúcson van a csapat és most kell ugrania) vagy nem volt már egészséges a szerepek keveredése közte és Konakov között). Ő mindenesetre jól jár: ha mindent behúz a Falco idén is akkor… Olvass tovább »

PL
Olvasó

igen, ebben lehet valami, hogy akár magyar játékost is igazol pl a következő szezonban. Szem előtt voltak neki a magyar játékosok, akik ebből akár profitálhatnak is.

wiley
Olvasó

Sok sikert Gasper!

Noname
Olvasó

Köszönjük MESTER!
Sok sikert!??

gulyasszabolcs00
Olvasó

Emlékszem, a győri Magyar Kupa döntő után sokan ki akarták itt a fórumon rúgatni, de a Falco vezetése kitartott mellette. Nekik volt igazuk, Szombathelyen csak köszönettel tartoznak neki. Semlegesként nem ő volt számomra a legszimpatikusabb edző, de szakmai felkészültsége elvitathatatlan, azt gondolom, a Falco sikereinek legnagyobb letéteményese.

Mivel a BL-ben a magyar kosárlabda jó hírét is keltette csapatával, így őszintén sok sikert kívánok Neki!

Skcforever
Olvasó

Nehezen tudom elképzelni, hogy Konakov szomorú lenne emiatt?

Kaposbasket
Olvasó

Lehet tudni hova megy?

Knézy Ernő
Olvasó

Vissza megy Szlovéniába.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Én azt hallottam, hogy Horvátország, Cibona. De gondolom egy-két napon belül úgy is kiderül, ha már megállapodtak vele.

Knézy Ernő
Olvasó

Jaj de sajnálom !Fák jú,Popcorn!

Vulcano
Olvasó

Nem tudom te dühödben mit mondanál, ha megdobálnának sörrel, a játékosaid meg halálos fenyegetéseket kapnának. De tudom. Itt is Okorn volt a rossz.

Knézy Ernő
Olvasó

Halálos ??? Buzizás nyílván halálos. 2007.04.07. Mivan,Mivanozás is halálos volt a vendégkijárat előtt a ligetbe ?nem mertetek kijönni ??

Vulcano
Olvasó

Ki beszél arról? Én azokra az üzenetkre és levelekre gondoltam, amiket Beni kapott. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem jó egészséget kívántak benne.

Knézy Ernő
Olvasó

Amiket csinált a döntőbe meg is érdemli !

Vulcano
Olvasó

Mert mit csinált? Felemelte a kupát több száz fröcsögő szolnoki szeme láttára? Elhiszem, hogy frusztrált vagy ez miatt.

Knézy Ernő
Olvasó

Egyáltalán nem vagyok.nekünk 8,nektek 3.
Nem most fogtok megelőzni minket ???

hullahopp
Olvasó

Tehát ha egy kosárlabdajátékos kicsit nagyobbat homorítva esik el, vagy tudod mit? Undorítóan színészkedik a pályán egy játék közben, akár a bajnoki döntőben, akkor megérdemli a halálos fenyegetéseket privát üzenetben. Jól értem? Csak hogy tisztába tegyük, mert ez a kommented alapján nekem úgy jön le, hogy szerinted ez rendben van és csak szeretném megadni a lehetőséget, ha ESETLEG ezen a gondolatmeneten egy icipicit szeretnél finomítani. 🙂

2lee14
Olvasó

A te sajnálatodra senki se vevő hidd el. Mondjuk mi sajnálunk téged, amilyen rohamaid szoktak itt lenni….

Knézy Ernő
Olvasó

Rajongj ertem, jobb dolgod nincs ??

Mendez
Olvasó

Hálót vágunk oda-vissza szopatunk álé álé álé… 🙂

Xero
Olvasó

Köszönünk mindent Mester!
Várható volt, hogy a végtelenségig nem lesz tanácsadó, de reméltem, hogy ezt a szezont még kihúzzuk így és csak jövőre kap közelebbről valami visszautasíthatatlan ajánlatot..
Sok sikert kívánok neki a továbbiakban!
Ha egyszer úgy alakul, várunk vissza! ??

2lee14
Olvasó

Sok sikert a továbbiakban Mester!???

Vulcano
Olvasó

Köszönünk mindent, MESTER!
További sok sikert a pályafutásodban.
Milosnak most fel lett adva a lecke. Meglátjuk, hogy fog muzsikálni a csapat Gasper nélkül. Remélem felnövünk a feladathoz.

Pbask
Olvasó

Én is kaptam a minuszt, pedig nem a károgás vezérelt. De mikor Konakov tehetetlenül áll a vonal mellett, Gasper üvölt feje felett, és a csapatkapitány is inkább vele konzultál, és az edzőnek meg visszakiabál..

Jon
Olvasó

Sokan nem látják, vagy félremagyarázzák ezeket a dolgokat, pedig egyértelmű jelek.
De a keret szerintem rendben van, a játékot rendbe kell tenni, ahogy a játékosok tiszteletét és figyelmét is ki kell vívnia Konakovnak. Ha ezek sikerülnek neki, akkor szép rájátszás elé nézünk. A “nemről” kár beszélni, mert egyértelmű.

Bencur2021
Olvasó

Lefőtt a kávé.

wiley
Olvasó

Mekkora bohóc vagy… ??

Pbask
Olvasó

De jól játssza a Falco szurkolót.
Néha kiesik a szerepéből..

Bencur2021
Olvasó

Mert szerintetek ez jo nekunk? Ezer helyrol hallom hogy mennyire nem nem csipik Konakovot es logikatlan ertelmetlen dolgokat csinal 0 tisztelet. Masod edzonkrol meg inkabb nem beszelek.

Pbask
Olvasó

Hát nem tudom..Kivülről a gyenge szereplésünk okozhatta Konakov vs Okorn vs csapat közötti egyensulytalanság.
Talán jó lépés, de innentől Milos csak magára számíthat. Jó ember, de nekem gyenge edző..Meglátjuk merre mozdulunk el.
Köszönünk mindent Gasper amit a csapatért tettél!

Vulcano
Olvasó

Szerintem nem kellene állandóan Milost ekézni. Gaspernek a 3 éve alatt is volt bőven rossz periódusa a csapatnak. Tavaly kifejezetten. Amikor januárban konkrétan kaptuk egymás után a pofonokot. Olaj, Sopron, Kaposvár, Paks stb. Gondolom nem kell sorolni. Illetve tavaly a Bl továbbjutás sem jött össze. A 2019-es magyar kupára meg ki sem érdemes térni. Vagy a 13 pontos körmendi pofonról még tavaly előttről. Én értem, hogy az idő mindent meg szépít, de Gasper se kezdte nálunk túl acélosan az edzői pályafutását. Meg basszus. Minden csapat hibázik. Még egy holnapi vereséggel is vezetnénk a tabellát. A 2. helyezettet 2-szer is magabiztosan… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Hullámvölgy okés, de irtam felettébb neked mi miatt van aggodalmam.

Vulcano
Olvasó

Tavaly Gaspernél is volt olyan, hogy kvázi végig mozizta a meccset. Ha pedig az alapján következtetsz erre, hogy Beni Gasperhez ment konzultálni, akkor lehet ez egy jó döntés így. Az is lehet, hogy Gasper is azért döntött a távozás mellet, mert szerette volna hagyni Konakovot érvényesülni. Meglátjuk mi lesz ebből.

CsakazMTE
Olvasó

El is fogyott a pénz??

Bozic
Olvasó

Olyankor általában a “dífenzmájsztró” az első aki leszokott lépni:))))

Autodelta
Olvasó

családi ok…:)

CsakazMTE
Olvasó

Szerintem ezzel a családi okkal nem illik viccelődni…

Mendez
Olvasó

Banktechnikai problémák 🙂

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés