Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Gasper Okorn: Ennyi eladott labdával nem lehet meccset nyerni

Büszke a csapatára.



:

:

Nem sikerült az újabb bravúr a Falcónak a Bajnokok Ligájában. A szombathelyiek hazai pályán kaptak ki a Nyizsnyij Novgorod. A találkozó lefújását követően értékelt a szombathelyiek edzője.

Gasper Okorn, Falco KC Szombathely: Szeretnék először is gratulálni a Nyizsnyij Novgorod csapatának, akik remekül játszottak. Az első negyedben klasszis teljesítményt nyújtottak,  védekezésben és támadásban is. A második negyedben sikerült alkalmazkodnunk és felvennünk ezt a ritmust, aminek köszönhetően visszajöttünk a mérkőzésbe. Tudtuk, hogy milyen típusú játékosok érkeznek az Arena Savariába, mégis több üres triplát is engedtünk az ellenfélnek. Összességében nem vagyok elégedetlen, mert fel tudtuk venni a kesztyűt egy top csapat ellen, de 19 eladott labdával nem lehet mérkőzést nyerni. Nagyot küzdöttünk, természetesen jó lett volna győztesen elhagyni a pályát, de szombaton már a DEAC csapatával mérkőzünk, nincs időnk és nem is kell búslakodnunk. Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szurkolóinknak, akik bár ma nem lehettek itt velünk, mégis mindent megtettek, hogy érezzük, szurkolnak nekünk.

Címlapfotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Chikán SándorSenkiAtomcityLebronz dzsemszBL menetelés Recent comment authors
Chikán Sándor
Olvasó

Ha nincs az egyhónapos leállás ha jobban meccsben vagyunk hozzuk ezt a meccset!!!!!!!!! Hajrá Falcó !!!!!!!!

Senki
Olvasó

Falco helyében megcsináltam volna azt amit a ruszkik azt kiderült volna hogy a fiba mennyire szar le minket..

Atomcity
Olvasó

Ez egy “Fuck you Anderson!!” akar lenni Okorntol?

hopehely
Olvasó

Searcy kevés és lassú. Milosevics meg saját maga paródiája!
Szombathely városa 600 millió forintot biztosított az idei szezonra.

Lebronz dzsemsz
Olvasó

van az 400 is, de mi ennek is örülünk 🙂

crazybasket
Olvasó

Mi mindig veletek vagyunk, köszönjük a munkád Mester! Gasper??

BL menetelés
Olvasó

Köszönet Gasper és Milos! Valamint az egész csapatnak és a stábnak is! És természetesen a szurkolótársainknak akik a lelátói koreográfiát készitették! CSAK A FALCO!

Legfrissebb

Hírek

Facebook